William Blake: Hallottam

Hallottam hajnal óta,

Egy Angyal ezt dalolta:

„Irgalom, Jóság, Béke

A világ menedéke.”

Szava a most kaszált

Széna közt zengve szállt.

Míg a boglyákra mély

Árnyat nem szórt az éj.

S egy Ördög köpködött

Rekettye s lonc között:

„Irgalom nincs, csak ahol

Szegény van és nyomor;

S Jóság se kéne, ha mint

Mi, boldog a föld fia mind.”

S lehullt a nap sebesen,

S morcosan nézte a menny.

Súlyos eső szakadt,

Verte a magvakat,

A Kínból nő az Égre

Irgalom, Jóság, Béke.

                        (Kardos László fordítása)

A verset olvasgatva három gondolat motoszkál bennem. (1.)

1.    Most kaszált széna...

          Gyermekkorom óta varázslatos számomra a szénacsinálás, a frissen lekaszált fű, a száradó széna illata. Rendet „pallni”, „feltakarni”, boglyák hűvösében megpihenni vagy eső elől a boglya tövébe menekülni...  Eszembe jut szüleink, családunk keserves, de felemelő és szabadságot adó nyári, többhónapos, szénacsináló munkája a „hegyen”.

          Itt ismertem meg a természet szépségét, hallgattam ámulattal a madárdalt, szűrcsöltem a hűsítő borvizet, szerettem meg a pontos munkát, a fanyelű szerszámok használatát, és a fáradságos munka nyomán Isten áldását. Nem adok igazat az ördögnek, aki a rekettye s lonc között csak nyomort és szegénységet lát(tat). Szegény  gyermekkoromat nem cserélném fel a puhány gazdagok felszínes jólétével...

2.    Az angyal hajnal óta a világosságban dalol az irgalomról, a jóságról, a békéről.

    A világosságban úrrá lehetek félelmeimen, a sötétség erőin, sőt még álmaim is másabbak, mint mikor még a sötétségben rettegtem és próbáltam tájékozódni. Az ördög visszahúzó erejét, az önsajnálatra, negativizmusra ingerlő, lesajnáló incselkedését, a kisördög kísértését minden nap érzem testemben, gondolataimban. Minduntalan fúrja oldalamat, próbál kizökkenteni a jóból, lebecsüli az áldozat erejét, bagatellizálja eszményeimet, igyekszik eltántorítani minden értéktől és eszménytől, amiről pedig meg vagyok győződve. El akarja hitetni velem, hogy ő az erősebb, nincs értelme küzdelmeimnek, karmaiból úgysem menekülök. De közben érzem, hogy nem csak a föld fia vagyok. Az ember többre hivatott. A vágy szárnyai repítik. A menny ugyan látszólag morcosan nézi az ördög áskálódó aknamunkáját, tiszteli szabadakaratomat, de ha szükség, Isten átnyúl az emberi szabadakarat felett. A kegyelem és a szeretet ereje akkor is működik, ha a nap sebesen lehull.

3.    A kínból nő az égre az irgalom, a jóság és a béke.

    Ezt nem tudjuk, nem lehet az életből kispórolni. Teher alatt nő a pálma. Szenvedve szeretünk, s a szeretet művei vajúdással, szenvedéssel járnak. Testi-lelki erőpróbák, kudarcok, esések és fájdalmak árán születik az alkotás, a siker, valósul meg az álom, érhető el az életcél. A jézusi paradoxon  működésbe lép: meghalni búzaszemként, elengedni a múltat, megbarátkozni a korlátokkal, elveszítve önmagunkat, hogy valami szép, új, isteni szülessék,  –irgalom-jóság-béke. Ezért kell a súlyos eső, hogy a mag elázzon, látszólag elpusztuljon, de aztán szárba szökkenjen, miután meghalt... Az én reménységemet is ez táplálja.

 sp

(1.)  A Keresztény Szó 2012. januári számának Egy vers- egy érzés rovatában megjelent  szöveg átdolgozott, frisíített változata.