Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Szüretkor

Régi szüretekre emlékezik atyánkfia az otthoni kertben, egy lélegzetvételnyi szünetben, felegyenesedve a sorok között.

Borkedvelő nép az itteni évszázadok óta. A magára valamit is adó gazda szőlőt tartott, boltos pincéje volt, de nem kereskedett a borral, napi fogyasztásra kellett nehéz ételek mellé, meg az inaszaggató munka után egy kis estvéli poharazáshoz. A Makkoson nagy szőlőskertek voltak, művelésük az idősebb férfiakra hárult, elbabráltak vele tavasztól őszig, közben meg komáztak, vagy a magányt enyhítendő, társalogtak a demizsonnal. Szüretkor kiszínesedett a domboldal, sógor-koma összefogott, s egy alkalmas hétvégén, mikor délután már az árnyék is nyúltabb, leszedték, kitaposták - később már préselték - az Izabellát vagy az Othellot. Cigánybanda járta a kerteket, mindenfelé nóta szólt, délbenmeg pörkölt vagy sült szalonna illata szállt, s a gondos gazda csapra ütötte az ez alkalomra tartogatott óbort. (Atyánkfia most is érzi azokat az ízeket meg szagokat, s szinte hallja a forrásnak induló must pezsgését, mikor megszólal zsebében a mobil, munkahelyéről hívják, másnap értekezlet lesz, mire készülnie kell.)

A téeszesítés lendülete aztán elsöpörte ezt a világot is, kiszántották a szőlőt, ilyen-olyan fákat telepítettek - ma satnya erdő szerencsétlenkedik a helyén. Kiürültek a pincék, a hordók kiszáradtak, dongáikat eltüzelték, a prés meg felkerült a padlásra, ott pókhálósodott évtizedekig. Csak újabban, a kertbarátok szorgalma keltette új életre a szőlővel-borral bíbelődést a ház körüli lugasban, vagy lent a kertben, nyolcvan-száz tőkével, pár kordonnal, s bár már nincsenek direkt-termők, sőt korszerű eljárásokat is alkalmaznak, ez már csak halvány visszfénye az egykor voltnak. Már késő, állapítja meg rezignáltan atyánkfia, sajnos késő, mert a komázó, kalákába járó, keresztelőt-esküvőt-temetést tisztességgel megülő, disznótort meg névestéket tartó magyar falu haldoklik, miképpen vele pusztul az öntudatos paraszti közösség is.

Atyánkfia idei szürete szűk, családi, egy-két régi barát még rájuk néz, besegítenek a szedésbe pár vödör erejéig, s már siet is mindenki a dolgára. A szürettel még csak-csak, de a borral, ingázva, meg „mellékállásban”, már nem boldogulnak. Eladni nem érdemes, aztán az uniós előírások meg a szigorú hazai szabályok még azt is padlóra küldik, kinek kedve és ideje volna hozzá. Így aztán a javát elosztogatják, dicsérik is a rokonok, barátok meg kollégák, a sokmázsányi maradék meg műanyagzsákba, aztán utánfutóra kerül, majd csak lesz vele valami…

Megtekintések: 479

Tetszik

19 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Boros Magdolna Szeptember 29, 2011, 4:31pm: A szüretről nekem gyerekkori szép emlékeim jutnak eszembe. Ezekben a napokban a hegy ( domb volt az csak! ),jókedvtől, nótaszótól volt hangos. Cigány muzsikusok járták a dűlőket,meg -megállva egy gazda birtokán,néhány nóta elhúzásával fokozták az odasereglő szomszédság hangulatát. A kondérokban fotyogó ételek illatát hordozta a szél. Úgy tűnt, mintha az egész, egy szórakozás lenne.

Hozzászólt Bálint Mária Szeptember 29, 2011, 2:33am: Késő vajon? Nincs több olyan fiatal, mint a bátyám annak idején, aki úgyszintén ingázott a városba dolgozni, de amikor már senki se ment kántálni, mert paraszti szokás, karácsony hajnalban fogta a zsoltárt, meg az általam másolt szövegeket (izgultunk mind, mi lesz belőle), még egy "villanylámpát" is, aztán elindult, a legközelebbi barátját felkántálta, onnan már ketten mentek tovább, nyolcra felduzzadt a csapat, úgy énekelték: "Dicsőség az Istennek fenn a magas egekben..." Az évek során gyarapodott is, apadt is a csapat, főleg mert sok más csapat is alakult, később (amikor már lett) feleségestől jártak egymáshoz, ami ugyan a régi időkben nem volt szokás, de ennyi kis modernizációt talán elbír, mindenütt volt terülj asztalkám és igazi jó karácsonyi hangulat. Negyven évre megmenekült a karácsonyi kántálás. Gyérül megint mostanában, a fia még tartja, ha hazajön - márpedig hazajön minden karácsonyban Belgiumból, mi is ott vagyunk, ameddig tudunk, de lassan kikopnak mellőle a cimborák.

Hozzászólt Nagy Magdolna Szeptember 28, 2011, 7:52pm: Bizony ismerek olyan szőlősgazdát, akit rövid időn belül padlóra küldtek, pedig nem kevés embernek adott munkát, megélhetési lehetőséget. A cáki hegyen első osztályú szőlő és bor teremett nála, mi is onnan pótoltuk a vörös bornak valót. Néhány éve másfele kell keresgélnünk pár zsák kék szőlőt, de olyat még nem sikerült találnunk.