Szárnyhoz az angyalt

Korán sötétedett. A decemberi este nyúlós ködét egykettőre kiseperte a feltámadt északi szél. Felszikráztak a csillagok és a járókelők felhajtott gallérjaik mögött némán loholtak álmaik után.
Tóth Tihamér éppen kilépett kávéházából és elgondolkodva ballagott a liget csupasz fái mellett, magában kis motettát dúdolva, mikor hirtelen suhogást hallott majd váratlan csattanással földet ért éppen a lábai előtt egy pár hófehér angyalszárny.
Takaros, közepes méretű szárnyak voltak, biztosan nem puttóé, mert a kis pelyheknek nyoma sem volt látható benne és nem is arkangyalé, ezt látta jól, mert lehajolt és óvatosan megcirógatta a mennyei tollakat. Enyhén langyosak és tömjén illatúak voltak. Aztán, mint aki nem hisz a szemének közelebb hajolt majd sovány nyakát felfelé tekergetve vaksin kémlelt szemüvege mögül fel a csillagos égre.
Váratlanul grószijára gondolt, mikor, mint apró, fehér inges kisfiú az ágyban kuporgott és két vézna kezét összekulcsolva várta a főkötős, szigorú kis alakot, kivel együtt mondták az esti ima szövegét. Igen, a grószi mesélt neki először pufók képű kis angyalokról, kik hófehér pelyhes szárnyacskáikon röpdösnek, ők a kicsiny gyermekek őrzői, s mint ilyen, minden tettük elszámolói. Már akkor profánnak érezte a gondolatot, hogy holmi gyerekangyalok ítéljék meg őt és az ő cselekedeteit, kik talán nem is tudják, hogy mikor Ullstein Bélát jól hátba vágta a kapu alatt tulajdonképpen elrabolt üveggolyói miatt állt bosszút. S különben is, talán a kapu alatti történéseket nem is látja az angyal.
De erről nem beszélt a grószinak, mert ő és nevelési elvei hathatósan kapcsolódtak holmi mogyorófa pálcához.
Később, már első áldozása idején, mikor keresztanyja, a mindig illatos és csinos Lonci néni, ki iránt ijesztő és heves szenvedélyt érzett, díszes, csontfedelű imakönyvvel lepte meg, újra kapcsolatba került az angyalokkal. Egy kis aranyozott szentkép díszlett a lapok között, melyen kacér bokájú, fehér inges fiatal lány hajolt egy ágyban fekvő és láthatóan nagybeteg fiú fölé, buja szőke tincsei mögül kikandikált kis szárnyainak csücske. Mint pompás kis tollseprűk. Akkoriban sokat nézegette ezt a képet és elképzelte magát, amint ágyban fekszik valamilyen szép súlyos, de nem fájdalmas betegségben, mint például a házmesterék fia, aki mikor sárgaságos volt minden nap mézes kenyeret ehetett és ágyba kapta a kakaót. Bármilyen kellemes betegséget szívesen elvállalt volna, csak ilyen göndörfürtű, szőke teremtés hajolna felé. Szinte érezte bőrén langyos bőrét, illatos sóhaját, s csodálatos módon az angyal képe átalakult és helyette Lonci néni dús idomú alakja jelent meg, kis kurta, fehér ingbe öltözötten, apró, formás szárnyacskái csinosan simultak a hátára. Zavarba ejtő és szégyenteljes gondolat volt, mégis izgalmas. Az angyali szárnyak, a felvillanó bokák, és keblek képzete megőrjítette, s teljesen feldúlta tiszta lényét.
Aztán később az iskolai hit és vallásórákon Matos atya megismertette a biblia szigorú és könyörtelen harcos angyalaival, kik, ha kellett lángpallossal védték az Úr paradicsomkertjét. Elképzelte amint véres kardjukat már sárguló tollú szárnyaikhoz fenik az öldöklés után, s néha talán meg is borotválkoznak, mint a katonák.
A szerelem gyönyöreihez is az angyalok révén jutott el. Már gimnazista volt, mikor egy este Tátrai Pubi beprotezsálta a Steinné madám lányaihoz, aztán a kis szöszke Angéla, ki az Anzsi művésznevet viselte, nagylelkűen beavatta őt mindenbe, amit egy ilyen korú fiúnak még nem illet tudnia. Igazi angyali szépségű leány volt, ártatlanságának álcáját büszkén hordozta, majd egy alkalommal sajnálatos módon gyereket fogott egy ismert úrtól és belépett az angyalcsinálók népes táborába.
Ezek a gondolatok futottak át a fején, míg az eget nézte. Ez most vajon melyikük lehetett, töprengett magában Tóth Tihamér. Majd lassú léptekkel elindult, hogy megkeresse. Szárnyhoz az angyalt.