Csekére megyek, mint minden év januárjában '90 óta (a szatmáriak szóhasználatában Csekébe), emlékezni a Himnusz születésnapján kultúránkra s magyarságunkra. Vajon hányszor tette meg ezt az utat Ferenc tekintetes szekéren vagy homokfutón Álmosdra, Debrecenbe jövet? Neki tán egy egész nap is kevés volt ahhoz, mi most autóval alig kétórányi. Debrecenből, a Kollégium mellől indulunk. Még hatéves sem volt a kis Ferenc, mikor ide beíratták, s tizennégy év elteltével, már mint kész embert bocsájtotta ki az alma mater. Házát pár évtizede lebontotta a várost átalakító igyekezet (Csokonaiét és Adyét meg az újkori tülekedés). Helyén hosszabb ideig Lenin szobra díszelgett, most ugyanott - mint mondják, ideiglenesen - egy kezdetleges napóra méri a tűnő időt.

Debrecent elhagyva két kultúrtáj határán kanyarog utunk. Bár Hamvas Béla szerint még az Alföldön járunk, de itt-ott már érződik az erdélyi géniusz. Megjelennek a haranglábas, zsindelytetős, évszázados templomok, az első mindjárt Nyírmihálydiban, majd az ismertebb Bátorban. Az utóbbi valójában fogadalmi templom, mert Báthory István erdélyi vajda, élve menekülvén meg a kenyérmezei csatából, hálaadásul építtette az Úrnak. "A magamébul" - idézte őt mindig, figyelmeztetésképp Kozma nagytiszteletű úr. E gótikus templom hálórácsos mennyezetének méltó párja legközelebb Canterburyben látható... Meggyilkolását követően, a könyörületes Bethlen Gábor alatt, 15 évnyi hányódás után e templomban kapott végső nyughelyet zaklatott életű Báthory Gábor, Erdély fejedelme. Hosszan tűnődünk a testvérszerelembe menekülő fiatal fejedelem sorsán, közben felidézzük Makkai Sándor regényét (Örögszekér), mely javarészt a közeli Ecseden, a másik nagy Báthory-fészekben játszódik, s épp e tragikus szerelemről szól. Hodász és Meggyes között lélekben ismét köztünk van Czine Miska bátyánk is, e táj szülötte, szerelmese, a néhai jó barát s tanítómester.

Mátészalkát, a trianoni Csonka-Szatmár egykori megyeszékhelyét éppen csak érintve ismét jeles helyhez érünk. Kocsordon, de még innen a Krasznán áll a Székely Hadosztály emlékműve. '50-ben lebontották, de '95-ben újra felállították! Három székelykapun át lehet ma feljutni a kicsiny dombon álló jelhez, mely a hazafiúság, a becsület, a kitartás és a magyar katonaerények kiemelkedő példáira emlékezteti az utazót. A Kratochvill Károly ezredes vezette alig tízezer fős Székely Hadosztály - egyedül s csak saját erejére számítva - tartóztatta fel 1918/19-ben az Erdélyen átözönlő román áradatot Máramarosszigettől Belényesig, lassítva ezzel a keleti országrészek elfoglalását. A hazai történelemkönyvekből mindmáig ez is kimaradt! Holott, ha ők nincsenek, mára tán a Tiszántúl is Nagy-Románia része lenne, ahogyan az eredetileg tervezve volt. Tette ezt a maroknyi sereg éppen akkor, mikor Linder Béla hadügyér úr egy katonát sem akart látni...

Tunyogmatolcs felé fordulva az országút a Holt-Szamos mellé simul (itt írta az akkori utazó örökbecsűjét, a Falu végén kurta kocsmá-t), majd az ásott Szamost átlépve máris a nagy tiszai árvízben sokat szenvedett Fehérgyarmatra érünk. Itt van a Kölcsey Társaság székhelye, s innen indult a kezdeményezés: a Himnusz születésnapja, január 22-e legyen a Magyar Kultúra Napja!

Gyarmatot elhagyva Penyigénél a Szenke patakot keresztezzük, hol egykor kilenc kislány fulladt vízbe. Lassan ennek is már vagy száz éve! Emléküket ballada őrzi, meg kilenc kopjafa a túlvégi temetőben. De Penyigén másért is érdemes megállni! Az itteninél jobb ízű szilvalekvárt nemigen találni, s tüzesebb pálinkát még Szatmárban is csak keresve... Bár szeretnénk, most nincs érkezésünk elidőzni Túristvándiban sem, a gépészkovács egykori házánál, hol gyermekkorában a kis Móricz Zsiga hallgatta szájtátva a felnőttek történeteit. Szívesen ejtőznénk a Túr partján is, a híres vízimalomnál, mely megmaradásának titkát öreg molnárja csak sokadik találkozásunk-barátkozásunk után árulta el. (A Rákosi-korszakban csupán két működő vízimalmot hagytak meg, az egyiket Nyugat-Dunántúlon, a másikat meg itt. "Tetszik tudni, a pászkához kóser liszt kellett...)

Már csak iramodásnyi Cseke. Az utcán templomba igyekvő emberek. E nap az ő nagy ünnepük! Bent, Kölcsey atyafiai ajkán még a 90, zsoltár is másképpen szól, künn pedig, a csónakfejfás cinteremben párás szemmel énekeljük nemzeti imádságunkat,,,

(Megjelent az Evangélikus Élet 2011. február 20-i számában.)