Az igazság nem érvényes?

Csak akkor, ha meg is szavazzák!?...

’Minek kellett több mint tíz milliárd forintot kidobni egy f*****es közvéleménykutatásra?’  ’Orbán Viktor mondjon le...!’ Ne terelje el a figyelmet a népszavazás paravánjával a romló  közhangulatról... Erkölcstelen migránsellenes hangulatot kelteni, uszítani, hergelni. Inkább el sem megyünk szavazni. Azzal tüntetünk... 

S milyen érdekes, hárommillió kettőszázan  nemmel szavaztak, akik elmentek. Pont  azok, akik kormányt akartak volna váltani és igennel szavazni, pont az a millió nem ment el. Ezzel kiderült, mi az álláspontjuk. De az ő igenjükkel, s érvényes szavazásukkal is csak megerősödött volna a nemek többsége...

Persze nem szabad erőltetni az igazságot. Az ellenkező hatást éred el vele. Mint a  nevelésben. Inkább engedd ki a gyeplőt a kezedből: majd a piac eldönti... Amúgy is minden relatív, nem? Fontosabb a veled egyet nem értők érzékenysége. Célravezetőbb a maszatolás, a csúsztatás, a nemzeti-és keresztényellenes szabadosság ajnározása. És még olyan tekintélyek, közmegmecsült vezetők is beállnak ebbe a sorba, akiknek szava, tanácsa mérvadó a közvélemény formálásában. Tüntetőleg visszaadjuk a kereszteket, rasszistának, fajgyűlölönek címkézünk mindenkit, aki nem ért velünk egyet. A brüsszeli elit meg kussol, és  „demokratikus” módszerekkel átviszi az akaratát olyanokon is, akik felemelnék ellene a szavát. Legföljebb majd a támogatások megvonásával zsarolja őket.

Pedig annak idején az EU-s népszavazásnál még ennyi igen sem volt, mint amennyi nem most. A határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazásról most nem is beszélve.  Egy éve még körbeugatták Magyarországot, miért épít kerítést? Most sorra húzzák fel a betonfalakat, határzárakat, s kezedenek elgondolkozni: mire volt jó, hogy engedtek a nagy átverésnek s ömlesztve engedték az emberáradatot  keresztülmasírozni Európán? Íme, a szellemi alapok nélküli, immunrendszere gyengeségét  megérző Nyugat, amely mintha most, a huszonnegyedik órában akarna észbe kapni...

Jobb lenne azonban egyszer imádkozni, s magunkba nézni.  Visszatérni a belső, szellemi-lelki gyökerekhez. Mert miközben mindenféle pályázati támogatásért esedezünk az anyaországnál, s mindenféle előnyét élvezzzük a magyar útlevélnek, szívünkben is meg kellene maradnunk kereszténynek, s magyarnak. Olyannak, aki irgalmas szívű és igazságszerető. Aki nem azzal van elfoglalva, mennyit lop a másik, nem kapzsi szíve és megsértett becsvágya irányít, hanem az élő és finoman működő, jelző lelkiismerete. Aki nem engedi, hogy megfertőzzék sem jobbról, sem balról. Aki nem hagyja, hogy levegye lábáról sem a liberalizmus, sem a nemzeti vagy vallási túlbuzgóság, sem a szűkkeblűség. Aki átéli és megéli a hitét, s hite szemével vizsgálja az idők jeleit, sőt azokból ki tudja olvasni saját feladatát is. Akinek megesik a szíve az elesett emberen, és kiáll a lelki értékrendjéért, nemzeti közösségéért.

Ó Irgalom Atyja, ne hagyj el!

sp