A türelmes királyok királykodnak...

Búcsús gondolatok Szent István király ünnepére, Hidegség, 2018 aug.20.

Kedves ünneplő testvérek!

 A mai evangéliumban Jézus arról beszél, hogy az okos ember házát sziklára építi.

Szent István király okos ember, okos, bölcs, előrelátó államférfi volt. Népének életét, országát sziklára, Krisztura építette.

Mit jelent sziklára építeni?

1. Az okosság a négy sarkalatos erény egyike. Okos az, aki előre tervez. Okos az, aki meg tudja különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a konkolyt a búzától. Okos az, aki nem magában bízik, akit nem tesz elbizakodottá vagyona, tehetsége, erőnléte, pillanatnyi jó állása, kapcsolatai, hanem, aki mindenek felett s mindenek előtt Istenben bízik, beléje veti minden reményét. Nála, Benne horgonyozik le. Főleg, amikor az életéről, sorsáról, a közösségéről van szó. Az okos ember sziklára épít. Biztosra megy. A lehető legbiztosabbra, az ad neki garanciát. Az embert nem a diplomái vagy a jól értesültsége teszik okosssá, hanem hogy szabaddá vált a sátán, az egó mindenfelé rángató incselkedéseitől, ura tud lenni szevedélyinek és meg tudja zabolázni vágyait. Dönteni is szabadon tud. Az okos ember szabadon hozza meg jó döntéseit, nem befolyásolják szimpátiák vagy gyenge pontjait zsaroló alattomos vélemények. *Egyszer egy édesanya odavitte gyermekét Mahatma Gandhihoz. Arról panaszkodott, hogy a gyerek túlzottan szereti az édességet, és kérte a bölcs embert, beszélje rá a gyermeket, legyen mértékletes. Gandhi arra kérte az anyát, vigye haza a gyereket, és jöjjenek vissza három hét múlva. Amikor visszatértek, Gandhi félrehívta a gyereket és rábeszélte: egyék kevesebb édességet. A végén az anya megkérdezte: „De Gandhiji, miért nem mondtad el ezt a lányomnak három héttel ezelőtt?” Gandhi ezt felelte: „Mert három hete még én is az édességek rabja voltam...” A keresztény ember sziklája Krisztus. Az nem porlik.  Évezredeken át megtart.  Így fektet be a jövőbe, az örök boldogságba. „Te Péter vagy, azaz kőszikla, rád építem egyházamat, s a pokol kapui nem vesznejk erőt rajta.” Szent István is ezt tette...
2. Ne engedjünk a csalóka vágyaknak (pénz, reklámok, anyagiasság, pazarlás, magántulajdon istenítése, emberi jogok bálványinmádása). Látjuk, hogy ebben a modern világban hogyan mállik szét minden, amit eddig biztosnak, öröknek hittünk. Hogyan teszi tönkre emberi kapcsolatainkat, gyengíti hitünket és hűségünket a becsvágy, a bírvágy, a kapzsiság, a mohóság. Nem tudunk parancsolni vágyainknak, késztetéseinknek, ösztöneinknek, miközben a reklámok, a piac azt harsogja, hogy ki kell elégíteni őket, csak akkor leszünk boldogok, sikeresek. Olyanok vagyunk, mint a veterán agár a versenypályán, ami előtt dróton húzták a műnyulat. Mennyi energiát fektetünk földi dolgainkba, s végül rájövünk, mégcsak nem is volt igazi „nyúl”. *Joseph Campbell fogalmazza meg ezt frappánsan: „az életben a legnagyobb tragédia az, ha felmászunk a siker létrájára, s aztán úgy találjuk, hogy rossz falhoz van odatámasztva...” A sátán úgy tünteti fel, hogy az élvezetek szórakoztatóak, a gazdagság, szépség csillogó, gyönyörködtető, az imádság, a szentmise, a hit, az istenes élet unalmas. Pedig pont fordítva van. A gonoszság okozta élvezet erőszakos, nyomasztó, kiürít, megfoszt méltóságodtól, kegyetlen, nyárspolgári és giccses. Felszínes látszat-öröm, ami ürességgel, kiábrándultsággal jár. Elborít az anyagiak bűvölete, mindent pénzben mérünk, mindent árucikknek tekintünk, még egymást is. Azt hisszük, az egyházi életben, a hitben is veresenyeznünk kell a világgal, sőt egymással. Pedig nem. Isten nem akar versenyezni, mi nem is tudnánk vele, de alkudozni sem lehet. A hit nem piactér s nem verseny. Kedves tetsvéreim, meg tudjuk változtatni „az áldozat irányát”. Képességeinket, tehetségünket a jó, a közjó, a szeretet szolgálatába állítva ma is építhetünk új hazát a régi romjain, a bűneink utáni keserű tapasztalatból is. Mert Isten életet szánt nekünk, üdvösségében akar részeltetni már itt e földi hazában, itt Székelyföldön is. Szent István király bevonta népét, így minket is egy  másik világba, a kereszténységbe, ahol Isten szeretete a mérvadó, ahol arról kell tanúskodnunk és az ad biztonságot, hogy megváltottak, meghívottak, testvérek vagyunk. Nem a mi kapzsi vágyaink számítanak, hanem az, hogy Isten kegyelmével ezek legyőzhetők, befoghatók az üdvösség szekerébe. A kapzsiság egyesek szerint jó, mert növeli a fogyasztást,  fejleszti a piacot, csak éppenséggel, rombol. Rombolja a lelket, az erkölcsöt, kiöli a tiszetességet, a becsületességet belőlünk, emberi méltóságunkat teszi tönkre. Torzít, önmagunk karikatúráivá alacsonyodunk. Az árucikket át tudjuk alakítani ajándékká. Ez az igazi szabadság, amire felesküdtünk a keresztségben, a bérmálásban, a házasságban.  Az ember értéke  isteni mércével mérhető. Ha testünket áruba bocsájtjuk szánalomra méltóak vagyunk. Ezért van végtelen értéke az életnek (abortusz, fogamzásgátlás, eutanázia, halálbüntetés... – 2017-ben az országban közel kétszázezer születés és ugyanennyi abortusz volt, csak Hargita megyében  1172 abortusz és 1441 születés az első félévben. 200 lejért eltesznek, megölnek egy magzatot... – ennyit ér az élet? És csodálkozunk, kesergünk, hogy fogyunk; évente legalább 50 ezerrel kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak... Egy orvos úgy fogalmazott:* az abortuszokon  lehetne változtatni, ha meglenne „a fogamzásgátlás kultúrája,” mint nyugaton, a „civilizált országokban”,... micsoda?)

*Lewis Hyde ír egy lányról, aki beleegyezett, hogy édesanyjának eladja a veséjét, cserébe egy bundáért. 1980-ban egy házaspár New Jerseyben megpróbálta eladni egy kisfiát 8.800 dollár értékű használt autóért. Az autókereskedőt eleinte csábította az ajánlat, mert egy tűzvészben elveszítette a családját. Aztán észbe kapott. Így mondta el később: "Első gondolatom az volt, hogy elcserélem az autót a gyerekért. Néhány perc múlva éreztem, hogy ez rossz lenne, nem annyira számomra vagy az ár miatt, de mit tesz majd ez a csecsemő, amikor már nem csecsemő többé? Hogyan fog ez a fiú megbirkózni az élettel, ha megtudja, hogy egy autóért cserélték el?.” A szakértők szerint, ha az ortodox ikonokat nézzük, úgy tűnik, bárhonnan figyeljük is, ránk néznek, minket néznek... Mert nem annyira úgy festették, hogy lássuk őket, hanem inkább úgy, hogy minket lássanak. Az Isten képére alkotott ember, halhatatlan lelke miatt is végtelen értékű, nem árucikk, nem rendelkezhetünk felette. Az élet értéke pénzben kifejezhetetlen. Ezért is el kell utasítanunk a fogyasztói kultúrát.

3. Az igazi nagyság, szentség az, hogy Isten áll a középpontban. Mi írjuk életünk történetét, de ő vezeti kezünket. A szentek abban különböznek a sztároktól, hogy nem magukat keresik, ők a történetben mellékszereplők. Isten a főszereplő szent István életében is. Mert rájött arra, hogy a szabadság a jó választása. Erkölcsileg is, és mint közjó is. Nem félt odaadni, rábízni népe sorsát, országa jövőjét a teremtő Istenre, mert megtapasztalta, hogy csak vele, benne lehet szilárd sziklaalapot adni az életnek. Ha meg is kell halnia bennünk az önzésnek, megszületik a szeretet. Ez a kereszténységgel járó nagy dilemma és áldozat. De ez is az öröm benne. A szeretet persze a halálunkat követeli, mi pedig félünk a haláltól. Ha odaadom magam valakinek, akkor annak az embernek, aki addig voltam, meg kell halnia. Új emberré kell lennem, régi szokásaim összertörtek, identitásom megváltozott, életemet többé nem én irányítom. Ha szeretem férjemet-feleségemet, gyermekeimet, akkor ők már soha nem engedik, hogy ugyanaz legyek, mint aki voltam. A szeretetkapcsolat megváltoztat. Lehet hogy házastársamat ápolnom kell, vagy évekig el kell hagynom hazámat, vagy súlyosan sérült gyermekem születik, nem tudom előre. Csak azt, hogy értük mindent megteszek, mindent feláldozok. Ezt tette értünk Isten, ebbe az Istenbe szeretett bele szent István király. Hitünk, kultúránk, Isten, a kereszténységünk nem opció, nem alternatíva, hanem ajándék és feladat, kincs és felelősség, a szívünk s a tüdőnk, a levegő amelyet belélegzünk, a vér, amely áramlik s éltet.
4. Szent István az ország házát, a családja házát, lelkének házát sziklára, Istenre építette. Intelmeiből kiolvasható a felelős vezető, a fegyelmezett, felnőtt hitű, de gyermeki odaadással, alázattal Istenhez ragaszkodó férfi-ideál, keresztény ideál eszményképe. Az imádságos hithez alázat kell. Hogy beismerjük, Isten gondviselésére vagyunk utalva minden percünkben. És ez örömteli, megnyugtató, biztonságérzetet ad. Ezért nem esik nehezünkre ez a Vele fenntartott rendszeres „verbális és nem verbális” kommunikáció. Nem hiszünk a vak véletlenben, a végzetben, a sorsban, az összesküvéselméletekben, nem vagyunk negativisták, és nem kesergünk állanóan a balsors miatt, hanem Isten szerető gondoskodásában bízva élünk, dolgozunk, alkotunk, szeretünk. Sajnos sokszor a keresztények között is szokássá válik az a hozzáállás, hogy csak akkor kell Istenhez imádkozni, akkor kell őt kérni, ha baj van. *Robert Spaemann, a ma kilencvenegy éves német teológus és filozófus meséli, hogy annak idején egy brazíliai egyetemen is tanított, s hajón tette meg az utat a dél-amerikai országba. A háromhetes út során egy alkalommal sűrű ködbe kerültek. A fedélzeten egy szerzetesnővér rémülten imádkozott, attól félt ugyanis, hogy a rossz látási viszonyok között a hajó könnyen összeütközhet egy másik utasszállítóval. Miután a német professzor felvilágosította arról, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen a hajókon már radarok működnek, amelyek minden efféle balesetet megakadályoznak, a szerzetesnővér megkönnyebbülten felsóhajtott, és azt mondta: rohan az előjárójához és közli vele a jó hírt, hogy már soha többé nem kell ködben imádkozniuk... *Volt az Egyesült Államok déli részén egy jámbor és istenfélő város, ahol mindenki templomba járt, jó és becsületes volt.  Egy napon érkezett egy ember, aki kocsmát nyitott, s attól kezdve ott mindenféle durvaság zajlott, nagy ivászatok, tánc, s ki tudja talán még szex is. A jó keresztények erre imádkozni kezdtek mind, a kocsma bezárásáért. Megostromolták az eget, és íme, hat hónap múlva a kocsma leégett. A tulajdonos ekkor kárpótlást követelt a keresztényektől. Azok tagadták felelősségüket, kérdvén: miért, mit tettünk? Erre a kocsmáros: „Hát én vagyok itt az egyetlen, aki hisz az ima erejében?!”

Kérjük mi is Isten kegyelmét az imádságban.

Még egy kocsmás történet: *Alaszka egyik kocsmájában egy ember vedelte az italt. Azt mondja, neki elege van, végzett a hittel s az Istennel.  Annyit kérte, sosem segített rajta. Most is, amikor repülője lezuhant, órákig feküdt a hóban, hiába kérte Istent, mentse meg, de ő nem segített. A kocsmáros ekkor kérdően ránézett: „De hát itt van, Isten megmentette!” „Dehogy, csak azért menekültem meg, mert valami eszkimó épp arra járt.”

Az imádságnak óriási ereje van, csak komolyan kell vennünk. És együtt, közösen kérjük az Urat a nehéz helyzetekben is. *A középkorban IV. Ince Pápa megharagudott a domonkos szerzetesekre, mert nem akartak eladni neki egy földterületet. Elhatározta, hogy hadjáratot indít a rakoncátlan rend ellen, és megfosztja őket a privilégiumoktól. A testvérek gyorsan imádkozni kezdtek, hogy megakadályozzák. 1254-ben a pápa alá is írt egy dokumentumot, amely jelentősen meggyengítette a rendet. Úgy hírlik, ugyanazon a napon gutaütést kapott és meghalt. Egy hónappal később utódja visszaállította a rend jogait, és a domonkos ima hatalmának félelmetes híre lett. Még a litániákba is  belefoglalták: „A prédikátorok rendjének imájától, ments meg Uram minket...”! Micsoda nonszensz. Ugye magunkra ismerünk?

5. Becsüljük meg közösségi ünnepeinket, nyelvünket, hagyományunkat, történelmünket. Ne csak a nyelvünket, hanem a földet is meg kell védeni, menteni, azáltal, hogy értékeljük, megműveljük, nem nézzük le. Szent István nem azért adta vérét, nem azért foglalta el, szerezte meg, hogy eldobjuk. Lakjuk be, műveljük meg, s áldás lesz rajta is és rajtunk is. A Kárpát-medence a mi hazánk, a legszebb haza a világon. Szent István királynak köszönhetően ma hazánk születésnapját üljük. (Tüntetések Bukarestben ... akkor jövünk haza, ha itthon más világ lesz... milyen hazafiság ez?... Gyergyóremetén 500 ház áll üresen, legtöbbnek ablaka be van deszkázva...)

Testvéreim, van itthon is jövőnk, sőt, csak itt van igazán. Ez a föld a miénk. Megszentelt föld. Őseink vére áztatta, magyar szentjeink imája tartja fenn ma is. Nekünk már nem füllik fogunk a kétkezi munkűához, parlagon maradt földek, kaszálók hevernek, vadulnak el, mert könnyebb megvásárolni a Lidliben, tájidegen anyagokkal építkezünk, elterjedt itt is a dedeman-stílus, ahelyett, hogy kezünk munkáját megbecsülnénk. Mérgezzük a szervezetünket és pazaroljuk az élelmet, mert elkényelmesedtünk. Jó lenne újraolvasni s magunkra alkalmazni Szent István törvényeit és intelmeit. Mert önfegyelem, áldozat nélkül nincs szabadság, nincs élhető föld és élet. Csak feléljük azt, amit örököltünk, s nem teszünk hozzá, hanem szétziláljuk. Pedig most is ad ez a föld elég kenyeret, vizet, táplálékot, s nem kellene másokra szorulni, nem lennénk kiszolgáltatottak. Mindannyiszor másoktól kértünk segítséget, mindig megjártunk, rajtaveszítettünk történelmünk folyamán. Szent István ezért biztosította be e tájat törvényeivel és a kereszténységgel. Hogy legyünk önellátók és fennmaradjunk. Istennek ránk, itthon, együtt, közösségben van szüksége, mert csak így tudjuk kibontakoztatni és közkinccsé tenni mindazt, amit ránk bízott. Helyettünk senki más nem végzi el ezt a feladatot. Legföljebb úgy járunk mint a fecske, amit a kakukkfióka kilökött a fészekből. Szent István nekünk és unokáinknak hagyta ezt a szent országot. A Boldogasszony, a Babba Mária kötényébe helyezett, hogy termékenyek legyünk és gyümölcsöző, értékteremtő munkánkkal, alkotásainkkal építsük  Isten országát.

[1.] in. Timothy Radcliffe: Miért vagyok keresztény? Vigília kiadó, Bp. 2012, 47. o.

[2.] in. https://szekelyhon.ro/aktualis/rendkivul-magas-a-fiatalkori-terhess...

[3.] in. Timothy Radcliffe: Miért járjunk misére? Vigília kiadó, Bp. 2011, 126. o.

[4.] u.o. 166. o.

[5.] in. Mértékadó-Az Új Ember kulturális és műsormelléklete/Olvasólámpa, 2018. július 30 – augusztus 5.

[6.] in. Timothy Radclyffe: Miért járjunk misére?, 123. o.

[7.] u.o. 127. o.

[8.] u.o. 128. o.

[9.] in. https://szekelyhon.ro/aktualis/videken-epitkezes-helyett-az-ures-ha...

sp