Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

SZERENÁD

„Június volt, s ujjongtunk, nincs tovább” - így kezdi Ady Endre „Üzenet egykori iskolámba” című versét. Manapság ez az ujjongás már áprilisra-májusra esik, s meg kell jegyeznem: nem mindenkinek kellemes.

Lehet, hogy rossz környéken lakom, lehet, hogy túl sok errefele a nem igazán közkedvelt pedagógus, különben mivel magyarázhatnám azt az ocsmányság-áradatot, ami napok óta beömlik esténként az ablakomon.

Este hét óra után előkészíthetném a füldugót, de éppen nincs kéznél. Így kénytelen vagyok végighallgatni reménybeli pompás jövendőnk kornyikálását sötétedéstől hajnalig. Ezt még csak elviselném valahogy, hiszen értem én, hogy nem adatott meg mindenkinek a jó zenei hallás isteni adománya, de a szöveg... - nos, ez nem tehetség kérdése.

Hallgatom a szerenádot, (amely nem nekem szól), és mélységesen szégyellem magam. Szégyenkezem annak a pedagógus társadalomnak a nevében, amelynek valaha tagja voltam, szégyenkezem, mint szülő, és mint ember.

Íme, mondom, a tévesen értelmezett szabadság, és a hamis felnőtté válás iskolapéldája.

Szabadság? Talán nem szabad mindent. Felnőttek-e ezek a fiatalok? Ha igen, mi vár arra a társadalomra, amelyben ilyenek a felnőttek? És mit várhatunk a gyermekektől?

Szól a szerenád. Szürkülettől hajnalig. Csoportosan vonulnak napjaink ifjú titánjai, önbizalmuk, hülyeségük és neveletlenségük magaslatán, magabiztosan bőgve ablakom alatt, folyamatosan és ütemesen tapsolva mellé a taktust: „B... meg a k... anyádat!” Valóban szépen tagolható ütemhangsúlyos verssor, de könyörgöm, nem tudnak költőibbet kitalálni?

Persze, azt mondják, szentfazék, prűd banya, aki ilyet papol. De mit szólna apuka, anyuka, ha őneki kellene ezt hallgatnia hajnalig?

Esti munkám holnapra halasztom, talán véget ér az éjjelizene, s végre ismét normális időben alhatunk, élhetünk. Ma azonban, jobb híján, úgy kettő körül, amikor csend lesz, fáradtan hajtom álomra a fejem, s csupán reménykedem: szamárbőgés nem hallik a mennybe!

Megtekintések: 604

Tetszik

0 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dierich/Orban Zsuzsa Augusztus 12, 2011, 12:24pm: Szerintem erre nincs egyszerü valasz, a problema sokretegü. Persze, szigorusagot en is fontosnak tartom, de csak, ha nagy adag szeretettel parosul, ami meg fontosabb , h. valakinek ( szülönek, akar pedagogusnak) IDEJE legyen a gyerekre. Ha ez a kettö nagy mertekben jelen van, akkor a gyerek erzi, hogy FONTOS a vilagon, akkor jöhet a szigorusag is. Ha a ket feltetel nincs megadatva, akkor nehez a szigorusaggal jönni. Ugyanis sok fiatal ebben a filmben meglepödött, h. ezekben a kezdetleges orszagokban a szigorusag es következetesseg ellenere irto nagy megertes es szeretet aradt felejük.A fizikai munka a termeszetben pedig az elejen szokatlan, faraszto, de kesöbb rajönnek, nagyon jot tesz ellentetben a varosi mozgashianyos eletmoddal. Idöböl pedig manapsag mind kevesebb jut a gyerekekre.Azonkivül a technikai fejlödes (virtualis realitas), a kül. szerepjatekok a szamitogepen neurobiologiailag lenyeges elvaltozasokat okoz az agyban, ez az agyi terület 18-20 eves korig nem teljesen erett.Meg felnötteknel is eltavolodast lehet kimutatni a valosagtol , ha valaki szenvedelyesen virtualis vilagokban tartozkodik. Igy nehez megfelelö megoldast letrehozni. De kell proballkozni tovabb.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 9, 2011, 5:57pm: A kiút szerintem is ez volna: következetes, szeretetteljes szigor. A gyerekek formálhatók, előbb-utóbb elfogadják az új követelményeket, főleg ha csak ezt az utat hagyjuk nyitva előttük...

Valamelyik ismeretterjesztő csatornán megy egy sorozat, a címe: A világ legszigorúbb szülői. Egy epizódot megnéztem, arról volt szó hogy két elkanászodott angliai csemetét kiadtak nevelésre egy szigorúan vallásos, amerikai fekete családba. Látható volt, ahogy kénytelenségből fokozatosan alkalmazkodtak a megváltozott szigorú környezethez. Ott aztán nem szolgálták ki a rigolyáikat, a közösség követelményeket állított, feltételeket szabtak, ha teljesítették megdicsérték őket, ha ellenálltak büntetést kaptak.

Hozzászólt Bálint Mária Május 9, 2011, 1:25pm: Azért nehogy azt higgye valaki, hogy ahova csak elmentünk baj volt velünk! 32-szer vittem középiskolásokat külföldre (Németország, Ausztria, Szlovákia. Csehország, Franciao.), de más visszás eset nem fordult elő (no még egy kis szállodai zajongás).

Hozzászólt Bálint Mária Május 9, 2011, 11:02am: Én kiútnak szántam az esetet. A másik eset (röviden) ugyancsak N.o.-ban nemzetközi ifjúsági találkozón: az egyik nemzet résztvevői igencsak sokat hiányoztak a projektmunkáról. Szinte csak enni jártak haza a városból, ahonnan mindig nagy csomagokkal tértek vissza. Egyik napon megjelent a rendőrség, az egyik csoporttagot bizonyítottan (videofelvétellel is) lopáson kapták. Kiskorú lévén csak kiutasították az országból. A helyi szervezők összehívták a csoportvezetőket, s közölték, hogy az illető csoportnak fél órán belül el kell hagyniuk az intézményt, menjenek haza. A rendőrség pedig ellenőrizni fogja, hogy elhagyták-e az országot. Nem kendőzgették az esetet, összehívták a többi résztvevőt is, és alaposan megbeszéltük eme viselkedést. Mindenki helytelenítette (litván, cseh, német,lengyel) csupán egy magyar kislány tette fel a kérdést, hogy nem lehetett volna-e elnézni ezt az egy esetet, s miért kellett az egész csoportot hazaküldeni, a többi nem hibás. A válasz röviden: ha egy esetet elnézünk, vígan megteszik másodszor is, az egész csoport felel a társakért, nem lehet, hogy nem vette észre senki, egy csomó lopott holmit talált a rendőrség a szobában. A csoportvezetőnek pláné tudnia kell, mi zajlik.

A másik helyen két magyar "cseregyerek" nem ment haza idejében. Másnap iskolai négyszög elé állították őket és kimondták a verdiktumot: haza kell utazniuk.

Tehát, mindenütt vannak ilyen esetek, de tesznek is valamit ellene. Mi meg elnézünk mindent a nyugati cseregyerekeknek, persze, hogy vérszemet kapnak (akárcsak a mieink), nekik itt paradicsom van olyankor.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 9, 2011, 9:48am: A fiam fél évig tanult Angliában, és horrorisztikus eseteket mesélt a kollégiumban történtekről... Azon már csak "nevetni" tudtunk, hogy a derék angol ifjak hogyan viselkedtek az öreg kontinensre szervezett kirándulásokon... Kedvenc szórakozásuk például az alant leírt mutatvány volt, aminek még neve is van: "mooning"-nak hívják... Egyéb vandálkodásaikról most nem beszélek...

Bizony máshol sincs minden rendben, de nagy hiba volna ezzel mentegetni az itthoni állapotokat... Inkább azon kellene gondolkozni, hogyan jutottunk ide, és merre vezet a kiút...

Hozzászólt Bálint Mária Május 8, 2011, 11:58pm: ?

??MIt lehetne tenni? Elmesélek egy esetet. Németországban robogtunk egy busszal nemetek, magyarok vegyesen. Beismerem, a tanárok közül senki sem ült a leghátsó ülésen. Egyszercsak, leállította az autópálya rendőrség a buszt, kis párbeszéd folyt a sofőrrel. Aztán a sofőr bemondta a mikrofonba: Bejelentés érkezett a mögöttünk abban a pillanatban haladó autóstól, hogy egy gyerek a pucér fenekét mutogatja az xxx számú buszból. A rendőrség a célállomásnál vár, addig derítsük ki, ki a tettes. Büntetést kap a szállító cég és a gyerek szülei. A frász kerülgetett bennünket, de szerencsére nem a mi gyerekeink közül való volt a tettes.

Hozzászólt zachari ilona Május 7, 2011, 2:17pm: sajnos nem szolhatunk a randalirozokra sem mert rogton letorkolnak benunket es meg mi vagyunk a vegen a hibasak. Semmi tisztelet a mostani fiatalokban,a kiveteltol elnezest kerek.De az uj torvenyek negativ hatassal vannak az ifjusagra es sokat meg enged nekik.

Hozzászólt Soos Zsigmond Maria Május 6, 2011, 9:21pm: Kedves Emese, szivből gratulálok irásodhoz. Annyira szomorúan aktuális problémáról irtál, roppant találóan, amelynek sajnos, nagybeteg Édesanyám ápolójaként én is huzamos ideig szemvedő alanya voltam.. Nem tudom, ebben az esetben a szülö, vagy inkább a pedagógustársadalom , esetleg csak maga a társadalmi hozzáállás okolható. De a legszomorúbb a dologban az, hogy nem csak az alagút végét, de még magát az alagutat sem látni, ha már a pozitiv irányu változrótatás lehetőségét latolgatom. Gondolom, nem vagyok egyedül a véleményemmel, vagyunk egy páran, de bárhányan is, sajna, csak azzal maradunk. Mármint a véleményünkkel.Üdvözlettel, Marika

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 6, 2011, 3:21pm: Kedves Emese! A célzás eléggé érthető. Valamilyen mértékben és valamilyen minőségben szinte mindannyian felelősek vagyunk. De felelősek vagyunk a saját vakságunkért is, amivel üdvözöltük a nyugati "civilizációt" és kritika nélkül beépítettük a bevált értékeink helyére. Nem figyeltünk eléggé, milyen hatások érik gyermekeinket a külvilágban (ide értem a tévét és az internetet is). És siettették a bajt az elmúlt évek felelőtlen kormányzati rendeletei, törvényei, mulasztásai is. Ezért gondolom, hogy itt már nem elég magánemberként fellépni. Üdvözlettel: Zsuzsa

Hozzászólt Ősz P.Zoltán Május 6, 2011, 10:47am: Társadalom,szülők,iskola...No coment!Harmincöt évet oktattam,neveltem,több, kevesebb hatékonysággal. O termpora,o mores!