Erdőben jártam, s jött az őszi táj,
sárgult levelekkel jajgattak fák,
megfogtak, s mormoltam értük imát.
Ma jött velem szemben végleg az ősz,
kérlelhetetlen arcán bíbor, s bősz,
szívemben sajgó érzés öldökölt.
Vajon ha elmúlik mind, itt mi marad?
A tél hava mit talál, s mit takar,
kedvem szökik, keservesen fagy.
Elmúlt virágnak gyöngykoszorúja
világnak békéje, hitnek háza,
épül torz elméknek gyarló vára.
Eltelt egy év, eltelt fájdalmasan,
lett embereknek több könnye, s bánat,
nem lett jobb a világ, hit, s imádat.
Nekem is csak e múló táj jutott,
tavasz, remény, nóta elhalkul ott
fáznak a fák, s én is nagyon fázok.
Süss még nap, süss még nekem egy napot,
had higgyem én, hogy szeretett vagyok
bár pusztít az ősz, de én maradok.
Itt állok, s megváltó én rád várok,
küldj nemzetemnek szabadságot,
tavaszt, békét, hívő boldogságot.

Az ősz hallgat, lassan vonul tovább,
hulló levéllel intenek a fák,
csak a szél süvít, s jajgat a magány.
30.09 2012