Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Szülőföldünk
Szülőföldünk
Szülőföldem? A hely, ahol tágra nyílt szemekkel először csodálkozhattam rá a világra. Gyönyörűnek találtam, ezért gügyögtem róla valamit, amit a felnőttek bár nem érthettek, hallatára mégis csilingelő nevetésre fakadtak, majd egymás szavába vágva hosszú perceken keresztül önfeledten beszéltek hozzám. Ezt viszont én nem értettem, de ennek ellenére boldogan gőgicséltem tovább. A szüleim bársonyos hangja biztonságot nyújtott nekem, és lelkem szűz talajába bele simogatta a szeretet magvait. A szemeik sarkában megbúvó, majd alágördülő örömkönnyek pedig megöntözték őket, hogy megfoganhassanak. S, hogy megfogantak, azt az arcomra gömbölyödő hamvas mosoly hirdette félreérthetetlenül. Szülőföldem? A hely, ahol a kezdeti mászkálás, totyogás, majd csetlő-botló léptek után első alkalommal élhettem át a járás csodálatos izgalmát. Hiszen minden lépéssel újabb szeletét fedeztem fel az engem körülvevő világnak. Szülőföldem? A hely, ahol anyám ajkáról ízlelgettem a magyar nyelv különös zöngésű hangjait, melyek zsenge lelkem kristályvizében megmártózva, egy szép napon gejzírként törtek utat maguknak a tudat mély bugyrából. Megszólaltam, beszélni kezdtem, ezzel újra örömkönnyeket csalva szüleim szemébe. Szülőföldem? A hely, ahol játékosan vezettek be a betűk birodalmába, lehetővé téve, hogy az írott szó szárnyán az időben visszaszállva a múltban barangolhassak, bizonyságot nyerve létjogosultságunkról a Kárpátok bércei alatt.
Ezen a helyen kóstoltam bele történelmünk keserű-édes gyümölcsébe. A zamatja arra ösztökélt, hogy kitartóan tanulmányozva a múltat, megismerjem az igazságot. S vele együtt nem csak elődeink dicső tetteit, hanem a tájainkon több hullámban végigseprő szörnyű pusztítások tragikus és a mindenkori újrakezdések csodálatos tényét is. Arra ösztökélt, hogy már kamasz fejjel rejtett hegyi ösvényeken bandukolva, erdők mélyén kutassam fáradhatatlanul a még fellelhető tárgyi emlékeket. Hogy megsimogassam, s összegyűjtsem várromok és összeroskadt határőrházak mohos köveit, ezerszáz éves jelenlétünk cáfolhatatlan bizonyítékát. Ezen a helyen feszültem neki először sziklák ormán a végtelennek, tágra nyílt szemekkel gyönyörködve a varázslatos erdélyi tájban, melynek kéklő hegyei örök hűséget csókoltak ifjú lelkem érzékeny falára. Szomjas tüdőm nem csak a fenyvesek illatát szívta itt mohón magába, hanem Isten, népem és az igazság szeretetét is. Ezen a helyen, melyet a századok során gyakran dúltak fel gyilkos keleti hordák, az összeszorított ajkú székely férfiak mindig eltakarították az üszkös romokat, és újra építették otthonaikat. S a fájdalomtól hajlott hátú asszonyok néma zokogással siratva el halottaikat újra szültek, hogy ismét szárba szökkenhessen az élet. Ezen a helyen, melyet gyakran vettek birtokukba az orosz pusztákról elszabadult vad téli szelek és ordas eszmék, mindig akadtak keménykezű, erős akaratú emberek, akik vihar elültével a dermesztő hideg ellenére is, ellapátolták, félretolták a haladást, gátló torlaszokat. Akik olykor kissé behúzott nyakkal ugyan, de a kucsmák alatt parázsló szemekkel és konok elszántsággal folytatták mindennapi értékteremtő tevékenységüket. Soha nem engedve, hogy a tél vagy idegen hatalom végérvényesen rájuk erőszakolja fagyos akaratát. Innen százezrek rajzottak ki a nagyvilágba újkori népvándorlások ismétlődő hullámaiban, de ezt a helyet soha nem feledték. Édes emlékét a szívük alatt hordva, munkájukkal megbecsülést szereztek a magyar névnek a földgolyó különböző pontjain. Önérzetes viselkedésükkel, azonosságtudatuk megőrzésével és megvallásával, döbbentve rá távoli nemzeteket a feledésbe merült szomorú tényre, hogy: Magyarok milliói kénytelenek rájuk kényszerített államhatárok között élni- jelenleg is. Hogy magyarok milliói élnek őseik földjén idegen fennhatóság alatt, üldözötten, jogfosztottan és vagyonukból kisemmizve. Igazságtalan nagyhatalmi döntések következtében. Ezért rajzottak ki innen százezrek szerte a nagyvilágba, helyenként árván hagyva a véráztatta ősi rögöt, s rajta ezerszáz év általunk teremtett szellemi és anyagi értékeit. Ezért van az, hogy vannak vidékek, ahol már csak rogyadozó kastélyok és kongó udvarházak, kiürült falvak, nemzetiségi összetételükben megváltoztatott városok, gazos temetőkertek és meggyalázott sírok között botorkálhat az elődök nyomát kétségbeesetten kutató tekintet. Vannak vidékek, ahol a látottak hatására felzaklatott lélek még a templomokban sem lel nyugalomra, ugyanis zárt ajtókkal fogadnak Isten, málladozó falú hajlékai, melyekben eleink hangos magyar szóval dicsérték az Urat. Mert már nincs, ki látogassa őket. Vannak vidékek, ahol haltetemek úsznak a folyók megmérgezett vizében, durva idegen lábak tiporják el a zsenge csemetéket elhagyott hegyeink fenyveseiben. Ellenséges fűrészek acélfogai marcangolják szét maradék erdőinket, mert nincs értő fül mely meghallja a fák sikolyát.
Életterünk szűkül. Pusztul, szenved és vonaglik az ősi föld a rajta maradottakkal együtt. Pusztul, szenved és vonaglik az ősi föld a rajta maradottakkal együtt, de még reménykedik, reménykedünk, hogy otthonmaradt és elvándorolt gyermekei idejében felocsúdnak, s a maradék jussot, amit még birtokolnak, nem hagyják végleg elveszni. Még reménykedik, reménykedünk, hogy otthonmaradt és elvándorolt gyermekei nem feledték el apáik tanítását, s tudják, a föld mindig azé, aki lakja. Még reménykedik, reménykedünk, hogy otthonmaradt és elvándorolt gyermekei egy napon számban, szellemiekben és anyagiakban egyaránt gyarapodva, újra belakják ezt a helyet. A helyet, mely a miénk volt, még a miénk, és a miénk kell, maradjon. Mert szülőfölded, szülőföldem, szülőföldünk.
Ezen a helyen kóstoltam bele történelmünk keserű-édes gyümölcsébe. A zamatja arra ösztökélt, hogy kitartóan tanulmányozva a múltat, megismerjem az igazságot. S vele együtt nem csak elődeink dicső tetteit, hanem a tájainkon több hullámban végigseprő szörnyű pusztítások tragikus és a mindenkori újrakezdések csodálatos tényét is. Arra ösztökélt, hogy már kamasz fejjel rejtett hegyi ösvényeken bandukolva, erdők mélyén kutassam fáradhatatlanul a még fellelhető tárgyi emlékeket. Hogy megsimogassam, s összegyűjtsem várromok és összeroskadt határőrházak mohos köveit, ezerszáz éves jelenlétünk cáfolhatatlan bizonyítékát. Ezen a helyen feszültem neki először sziklák ormán a végtelennek, tágra nyílt szemekkel gyönyörködve a varázslatos erdélyi tájban, melynek kéklő hegyei örök hűséget csókoltak ifjú lelkem érzékeny falára. Szomjas tüdőm nem csak a fenyvesek illatát szívta itt mohón magába, hanem Isten, népem és az igazság szeretetét is. Ezen a helyen, melyet a századok során gyakran dúltak fel gyilkos keleti hordák, az összeszorított ajkú székely férfiak mindig eltakarították az üszkös romokat, és újra építették otthonaikat. S a fájdalomtól hajlott hátú asszonyok néma zokogással siratva el halottaikat újra szültek, hogy ismét szárba szökkenhessen az élet. Ezen a helyen, melyet gyakran vettek birtokukba az orosz pusztákról elszabadult vad téli szelek és ordas eszmék, mindig akadtak keménykezű, erős akaratú emberek, akik vihar elültével a dermesztő hideg ellenére is, ellapátolták, félretolták a haladást, gátló torlaszokat. Akik olykor kissé behúzott nyakkal ugyan, de a kucsmák alatt parázsló szemekkel és konok elszántsággal folytatták mindennapi értékteremtő tevékenységüket. Soha nem engedve, hogy a tél vagy idegen hatalom végérvényesen rájuk erőszakolja fagyos akaratát. Innen százezrek rajzottak ki a nagyvilágba újkori népvándorlások ismétlődő hullámaiban, de ezt a helyet soha nem feledték. Édes emlékét a szívük alatt hordva, munkájukkal megbecsülést szereztek a magyar névnek a földgolyó különböző pontjain. Önérzetes viselkedésükkel, azonosságtudatuk megőrzésével és megvallásával, döbbentve rá távoli nemzeteket a feledésbe merült szomorú tényre, hogy: Magyarok milliói kénytelenek rájuk kényszerített államhatárok között élni- jelenleg is. Hogy magyarok milliói élnek őseik földjén idegen fennhatóság alatt, üldözötten, jogfosztottan és vagyonukból kisemmizve. Igazságtalan nagyhatalmi döntések következtében. Ezért rajzottak ki innen százezrek szerte a nagyvilágba, helyenként árván hagyva a véráztatta ősi rögöt, s rajta ezerszáz év általunk teremtett szellemi és anyagi értékeit. Ezért van az, hogy vannak vidékek, ahol már csak rogyadozó kastélyok és kongó udvarházak, kiürült falvak, nemzetiségi összetételükben megváltoztatott városok, gazos temetőkertek és meggyalázott sírok között botorkálhat az elődök nyomát kétségbeesetten kutató tekintet. Vannak vidékek, ahol a látottak hatására felzaklatott lélek még a templomokban sem lel nyugalomra, ugyanis zárt ajtókkal fogadnak Isten, málladozó falú hajlékai, melyekben eleink hangos magyar szóval dicsérték az Urat. Mert már nincs, ki látogassa őket. Vannak vidékek, ahol haltetemek úsznak a folyók megmérgezett vizében, durva idegen lábak tiporják el a zsenge csemetéket elhagyott hegyeink fenyveseiben. Ellenséges fűrészek acélfogai marcangolják szét maradék erdőinket, mert nincs értő fül mely meghallja a fák sikolyát.
Életterünk szűkül. Pusztul, szenved és vonaglik az ősi föld a rajta maradottakkal együtt. Pusztul, szenved és vonaglik az ősi föld a rajta maradottakkal együtt, de még reménykedik, reménykedünk, hogy otthonmaradt és elvándorolt gyermekei idejében felocsúdnak, s a maradék jussot, amit még birtokolnak, nem hagyják végleg elveszni. Még reménykedik, reménykedünk, hogy otthonmaradt és elvándorolt gyermekei nem feledték el apáik tanítását, s tudják, a föld mindig azé, aki lakja. Még reménykedik, reménykedünk, hogy otthonmaradt és elvándorolt gyermekei egy napon számban, szellemiekben és anyagiakban egyaránt gyarapodva, újra belakják ezt a helyet. A helyet, mely a miénk volt, még a miénk, és a miénk kell, maradjon. Mert szülőfölded, szülőföldem, szülőföldünk.
Bedő Zoltán
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Székely Emese Június 29, 2010, 4:11pm
-
Nagyon szép írás.Köszönjük!
Székely Bota Emese, Marosvásárhely
-
Hozzászólt Gálffy Mária Június 10, 2010, 4:59pm
-
Meghato,elszomorito,de ugyanakkor remenykeltö,biztato,nagyon szep iras.!!
Gratulalok Marika
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Június 10, 2010, 3:20pm
-
Megható kis remekműved megköszönöm.
-
Hozzászólt Miklos Stefan (István) Június 10, 2010, 3:00pm
-
Nagyon igazmondó,és jol hangzó leirás volt!!
Üdv István.
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz