Ültünk csalódottan a Kábelben a Lazics asztalánál. Hallgatuk a semmit, mint siketek a szférák zenéjét.

Megint ellopták a világvégét.

Váratlanul tolta elé magát egy bozontos atyafi.

– Befogadnak? – kérdezte, és odahuppant.

– Hát persze – bólintott Elekes, a Feriforma, és rágyújtott a századik cigarettájára.

– Ide ülök – mondta a bozontos –, mert maguk műveltnek látszanak. – Hát hallgassák meg, hogy’ jártam az éjszaka. Gyanítottam, hogy az országos, sőt európai havazások meg a kormányalakítás miatt a sok miniszter között elvész az ország, s ismét csak elsuvasztódik a világvége, ezért suttyomban beszereztem három palack elsőrendű fehérbort –, és mivel a feleségem Budapestre utazott az unokákhoz, már a délutáni óráktól kezdve a neten lóginyázva vártam…a fejleményeket.

Sajnos, éppen éjfélre fogyott el az utolsó csütöri csepp piám is. Ráadásul valami furcsa tünetegyüttes telepedett rám: folyton félrehallom a rádiót, a tévét, és félreolvasom a címeket a képernyőn.

Azt láttam például öles címben, hogy a Télapó abortusza. Értelmesnek aligha mondható eszmélkedés, majd ez derül ki: „Idén is közlekedik a télapó autóbusza Marosvásárhelyen.” Értik? A rénszarvasokkal vontatott szán helyett a gyerekek autóbuszon láthatják a nagyszakállút, és utazhatnak is vele.

Meg kell veszni.

– Nem kötelező – mormogta Elekes, a Feriforma, és rágyújtott a százötödikre.

– Rousseau válási nézetei cseppet sem érdekelnek. Mégis odafigyelek, s hát az van, hogy a neves gondolkodó és sztahanovista gyermeknemző „vallási nézeteit legnyíltabban az Emil negyedik könyvének közjátékában, A savoyai vikárius hitvallásában fejtette ki...”

– Nahát.

– Egy másik cím ezzel hökkent meg: „A kutyák szőrös gyerekek”. No, kérdem: a tudós etológusnak ugyanaz a baja, mint nekem, csak másképp?...Eltűnődöm, hogy hát akkor a majmok vajon micsodák; de türelmem fogytán gyorsan tovább kattintok, és uramista, azt látom, hogy „Leitatták az új kormányt!”...

Ekkor már egy percig sem haboztam, reszkető kézzel csengettem be a szomszédhoz, hogy kérjek valami csillapítót, mert már a fejem is zúgni kezdett. A szomszéd éppen a beiktatásról szóló híranyagot nézte. Örülhettem viszont, hiszen kettős szerencse ért: az ő felesége sincs otthon, falura ment, segíteni a rokonságnak a disznóvágásban, aztán pedig a szomszéd még nem csőrölte fel teljesen az ünnepre szerzett borát –, úgyhogy egyszeribe elmúlt a fejem, és bizony nemsokára dalra is fakadtunk, persze piánóban...Az alsók csak hajnali öt óra tájban jöttek fel, hogy az isten szerelmére, mikor fejezzük már be.

Hazamegyek a két méternyire levő lakásunkba, s akkor kapok észbe, hogy istók, mikor átalléptem volt, a számítógépet elfelejtettem lezárni. Az bizony csendben szunyókált, így aztán ő is átvészelte a világvégét.

Alig hunyok egyet, máris dörömböl a szomszéd, hogy most én segítsek rajta, mert né, reggelizett valamit (ojjé, már nyolc óra!), de utána olyan hányinger jött rá, hogy a fürdőbe vonulva önkezével vetett véget az ételének.

Mivel sem borom, sem pálinkám nem maradt, elindultunk a Poklos-patak mentén, a gazdasági krízisből győztesen kikerült bögrecsárdák egyike felé. Mire a Tulipán utca torkáig jutottunk, a miénk sem volt száraz. Már nem hálni, hanem hálálkodni járt belénk a lélek.

Talán a Dacia sörözőnél veszítettük el egymást, de nem aggódom, mert a szomszéd egy igazi éceszgábor, akármilyen hidegben megél, akár egy szál vikingben is...

Eddig jutott a dumában a bozontos atyafi, majd feltápászkodva újabb italért indult. No, reménykedtem: hátha nem tud visszatalálni. Vesztemre megismerte a kezemben tartott folyóiratot, amelynek borítóján a székelykeresztúri Gyárfás-kúria képe díszelgett.

Ismét odarogyott, nagy kínnal kiitta vegyespálinkáját, hörpintett a söréből, aztán váratlanul rámeredt a fotóra.

–  Atyaisten! – suttogta. – Már megint.

–  Mi megint? – kérdeztem értetlenül.

– A világvége. Hogy maga miféléket olvas.

– Miféléket olvasok?

– Hát nem szégyelli magát? Mi áll ott, a címlapon, he? Bárcás k****? Az kell magának, vénember létére, bárcás k****?

Azzal feszt dohogva valahogy feltornászta magát a székről, és válogatott áldásféléket osztogatva megvetően távolodott. Királyi méltósággal vonult ki a kábelkorcsomából.

– Mi a helyzet? – kérdezte Nagy Pál szerkesztő úr, akit meggyengült hallószerve szerencsésen megóvott a bozontos pacák dumájától.

– Elabortált a Télapó –  jegyezte meg rezignáltan Elekes, a Feriforma, és rágyújtott a száztizenhatodik cigarettájára.

– Ezt látom én is – mutatott Pál úr egy háromhasábos cikkre. – Kérlek szépen, a sajtó teljesen el van tájolódva. Az árdrágulással bezzeg napirenden vannak, de arról például fogalmuk sincs, hogy mikor lesz a következő világvége!...