Tóth Tihamér és a pulyka, avagy csoda karácsonykor

Abban az esztendőben olyan keményre sikeredett a tél, hogy nem sokkal karácsony előtt a koporsós Grünsteinnek befagyott az üzletajtaja. Na, mivé lesz a világ, már a halál se jó üzlet, sóhajtott az öreg, míg a segédek a vasredőnyt feszegették. Aztán a szembe szomszéd, Kornerné megjelent egy nagy baltával, és na, emberek, álljanak csak félre kiáltással, egy mozdulattal leverte a lakatot. Ez az asszony ilyen, mindenki ismerte. Egyedül nevelte a lányát, Szerénkét immár tizenhét nehéz esztendeje. Az ura, Korner Bálint, jól menő fatelepet vezetett, de egyszer megbolondult és megugrott a társak pénzével, Amerikába. Onnan küldözgetett pénzt, persze a legnagyobb titokban, de erről mindenki tudott, mert miből telt volna Kornernének olyan nagy házra, annyi temérdek szobával. Ezeket aztán kiadta jó pénzért kosztba, kvártélyba szerény és jellemes fiatalembereknek. Kornerné konyhájának legalább olyan jó híre volt, mint a lányának, Szerénkének. Nagyon szépre sikeredett ez a fekete teremtés, isten a tudója, honnan szakasztotta az anyja, aki nagy, fehérhúsú szőke asszony volt. Az apja meg, a Korner, kis kese embernek sikeredett, arra sem üthetett. Voltak rosszmájú egyének, akik azt állították, a kis Szeréna szakasztott olyan, mint Balogh úr, a rendőrkapitány, csak bajusz nélkül.

Elég az hozzá, hogy Szerénke a maga tizenhét évével karcsú, fekete tulipánná nőtt a bérház udvarán, szeme, haja sötét, dús eperszín ajka fölött szívdobogtató fekete árnyék sötétlett.

A szobaurak aléltan imádták Szerénkét, tikkadt tekintetek követték szoknyája libbenését, karja ívét, amint mindig előrebukó vastag haját igazgatta, huncut szeme villanását, mert Szerénke talpig nő volt, és igenis élvezte, hogy hódíthat. Ám annak is megvolt az oka, hogy komoly udvarló eddig nem szállt ringbe a kisasszony kegyeiért. Történt egyszer, hogy a pajkos unokatestvérek egy csinos kis skatulyát nyomtak az akkor olyan ötéves forma leányka kezébe, amiből egy nagy fekete pók szaladt át a karján. Ijedtében megállt szegényben a szó és onnantól dadogott. Futott Kornerné orvostól orvosig, segíteni senki nem tudott rajta, ami még megjárta volna, míg nagylány nem lett. De mikor Szájerék kalapszalonjában megszólalt, hogy ka-ka-kalapot szeretnék, másnap a fél város kacagta. Azóta nem járt ki Szerénke kisasszony, viszont Szájerék sem sok kalapot adtak el, ám Kornernéhez házhoz járt a szabó, cipész, kalapos. Megfizette azt Kornerné.

Éppen abban a nagy hidegben történt, karácsony előtt pár nappal, hogy Kornerné csúnyán leforrázta a kezét, ami önmagában is baj, de így még nagyobb, mert nem volt, aki a karácsonyi pulykát levágja.

Tudni kell, hogy Kornerné karácsonyi pulykasültjének híre volt Váradon, meg volt ennek is a titka. A pulykát két héttel előtte rumba áztatott dióval kell etetni, ami nem olcsó mulatság, de olyan lesz ettől a húsa, mint a frissen sült gesztenye, omlós, parázs, illatos. Ezt még a megboldogult anyósától tanulta, mint ahogy az ízletes sült elkészítését is. Tudva lévő, hogy a pulykát lenyakazás után, felbontása előtt legalább egy napig tollastól egy dézsa vízben pihentetik, utána könnyen kopasztható. Ilyen előkészületek után megkopasztotta és jó vastagon megkente libazsírral, a hasát megtömte almával, megtűzdelte fokhagymával és szalonnával, majd sűrűn locsolgatva ropogósra sütötte. Mellé mézes dióval töltött sült almát tálalt, és ennél csak a Szerénke kisasszony diós és mákos bejglije lett jobb.

A pulyka legyilkolása tehát veszélybe került, mert bár lett volna segítség Sete bácsi, az udvaros személyében, ám az öreg, aki titokban adventista volt, kijelentette, hogy ő ugyan semmiféle élő állatra nem fog fegyvert, legyen az kés, balta vagy bicska. Ám a rumos diót igen szereti, tette hozzá Kornerné. Mit volt mit tenni, a háziasszony a szobaurakhoz fordult segítségért, pontosan a kedvencéhez, Tóth Tihamérhoz, aki régóta titkolt hódolattal figyelte Szerénke kisasszonyt s így kapva kapott az alkalmon és felajánlotta szolgálatait. Hősünk, lévén első hegedűs a város Szigligeti Edéről elnevezett színházában, nem gyakorolta ez eddig a gyilkolás semmilyen formáját, ezért Kornerné komoly haditervet dolgozott ki a végrehajtáshoz. Sete bácsi majd megfogja és megkötözi a madarat, Tóth Tihamér a tönkön lecsapja a fejét és együttes erővel beemelik a dézsába, ott ázik majd két napig.

Így is lett. A nagy nap reggelén Szerénke kisasszony épp csak bekapta a tojásrántottáját, Sete bácsi meg kihajtotta a madarat és minden készen állt. A pulyka nagy volt és rosszindulatú, képtelen volt felfogni, miért kötözik össze a lábait. Meg kell vallani, hogy Tóth Tihamér számára sem voltak ezek könnyű pillanatok, mert az éjjel egy szemhunyást sem aludt. Most elszántan megigazította szemüvegét, s amint gyöngyöző homlokkal magasra emelte a baltát hegedülésen edzett izmaival, rádöbbent, hogy a vállalt feladat talán meghaladja a képességeit. De ekkor már késő volt, az éles szerszám lecsapott, a pulyka feje messze repült. Ám mielőtt fellélegeznénk a dolgok szerencsés alakulásán, két dolog történt.

Először a nyitva felejtett kertkapun őrült viháncolással berontott Herce és Hurca, a kisasszony két foxija, másodszor a fejnélküli pulyka kiszabadítva lábait vad futásnak indult a havas kertben, nyomában két hisztérikus ebbel. Kis döbbent csend után még ketten csatlakoztak a futókhoz, Szerénke kisasszony terebélyes hárászkendőjét lebegtetve és Tóth Tihamér, baltát lóbálva. Futottak vagy két kört az éktelen ugatásra kisereglő emberek nem titkolt gyönyörűségére. Aztán a döntő pillanatban Tóth Tihamér halálmegvető bátorsággal, valóságos tigrisugrással vetette magát a meglepő fürgeséggel futó szárnyasra, közvetlenül utána Szerénke kisasszony bukfencezett rájuk, kendőjével beborítva pulykát, kutyát, Tihamért.

A derűs és szerencsés végkifejlet mégis két nap múlva következett be, ugyanis a pulykakergető futástól vagy mástól, de Szelénke kisasszony megszólalt a csók után. Igen, a csók után, mert a kendő alatti összeborulás után hősünk elzavarta a rendetlenkedő ebeket, talpra segítette az immár végképp kiszenvedett pulyka szomorú teteme felett a kisasszonyt, kicsit vérpettyezte arcából kisímított egy hajtincset és pelyhes szája sarkából lecsókolta a reggeli rántotta virító, kicsiny morzsáját. Ez olyan rendkívüli gyógymódnak bizonyult, hogy a kisasszony dadogás nélkül így szólt: istenem, nem esett baja, Tóth úr?

Csak a vak nem látja, hogy itt csoda történt, lelkendezett az eljegyzésen két nap múlva Kornerné. Az egész város örült a nem várt fordulatnak, egyedül Sete bácsi hümmögte az istállóban, ha én ezt tudom, már sokkal hamarabb meggyógyítottam volna.