Tüzet hoztam!

Évközi 20. vasárnap

1. 1.     Ölesd meg ezt az embert, mert… megbénítja… a harcosok kezét… (Jer 38, 4-6. 8-10)

A próféta nem bátorít háborúskodásra. Látszólag megadás, amit képvisel. Ezért vetik a kiszáradt vízverembe. De Jeremiás a korszellem ellenére is Isten szavát hirdeti és nem fél a következményektől.

   2. Váljunk szabaddá minden tehertől… (Zsid 12, 1-4)

A keresztény belső szabadságának Krisztus a forrása.

   3. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon… (Lk 12, 49-53)

Amikor évekkel ezelőtt prédikációs gondolataimat „olvasható” formában szavakba próbáltam önteni, még nem is gondoltam arra, hogy Isten igéjét, örömhírét „közhírré tenni” milyen kínnal, belső gyötrődéssel, feszültséggel jár. Egyik atyai jóbarátom, pár napja villámpostán a következőket írta erről: „Lelkiismeret vizsgálatom során arra jutottam, hogy igazából a műfajjal van bajom… Ahogy idézgetem az emlékeimet, arra jöttem rá, hogy már nem érdekel az igehirdetésnek az okossága, a teológiája, az ún. "mélysége-magassága" - milyen érdekes, hogy a magyarban e kettő egyet jelent! - hanem a szószéken álló ember szívlobbanása. Ez lehet bármennyire együgyű, ha kicsap belőle a beszélő őszinte istenszerelme, akkor elsírom magam…”

Az apostol meg azt mondja: legyetek tüzes lelkületűek, az Úr az, akinek szolgáltok!  Isten az igehirdető-elmélkedő szolgának nemcsak tudását, agyát, ismereteit veszi birtokba, hanem egész emberi lényét, karakterét, érzéseit és szívdobbanását. Ettől lesz a szó prófétai, ettől lesz a tanítvány lánglelkű. Ekkor érződik szavaiból a belső izzás, jelezve, hogy szíve lángol az Úrért.

A mai evangéliumban Jézus szokatlan mély vallomással, hangos elmélkedéssel tárja fel megváltói titkát: Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. 

A tűz őselem. Minden kultúra, vallás, néphagyomány szinte szent félelemmel tekint rá. Jelzi az elevenséget, a férfiasságot, a tisztítás és a pusztítás jelképe egyben. Nemcsak kultusztárgy, hanem emberré válásunk eszköze (pl. tűzcsiholás), hiszen hasznos és szelíd: fényt áraszt, segítségével megfő vagy megsül a táplálék. De riasztó és félelmetes is, ahogyan villámként lecsap az égből, leégeti az erdőt, vagy vulkánként kitör.  Csak a drágafémek birkóznak meg vele: kiolvasztja belőlük a salakot, elhamvasztja a szemetet. Éget és melegít, rombol és megújít. Az ószövetségben is tűzben jelenik meg az Úr, mint a Négy Szent Betű (JHVH-Én Vagyok,  az Aki Van) kinyilatkoztatója, tűz emészti meg a bálványokat és a kárhozat tüze is az örök pusztulás jelképe. Mindez az ember belső világában is leképeződik: a szenvedélyek tüze, a lelkesedés tüze, vagy épp a szenteket körülölelő dicsfény.

Jézus szóhasználata arról árulkodik, hogy Isten szeretetének tüzét hozza a világba, amely egyértelművé teszi a jó és rossz közötti különbséget, ill. azt is, ki melyik pártján áll. Jézus Krisztus a Szentlélek tüzét árasztja egyházára, miután ő maga belemerítkezik a tűzkeresztségbe, a szenvedésbe és a kereszthalálba.

Isten világában a tűz és a víz nem kioltják, hanem kiegyenlítik, átjárják, feloldják egymást egy végtelen nagy szeretetben. Jézus tehát nem átkot szór a világra, hogy ’bárcsak a tűz felemésztené’…- hanem kinyilatkoztatja belső vágyát, szent türelmetlenségét: bárcsak mihamarabb megvalósulna a földön Isten országa. Lángra akarja lobbantani szívünket, hogy napi döntéseinkben is „tüzet fogjunk” tőle, és merjük belevetni magunkat az élet áramlásába. Ne féljünk a kudarcoktól, ne olcsó kompromisszumokkal, langyos kiegyezésekkel, gerinctelen megalkuvásokkal vegetáljunk, csakhogy túléljük, hanem merjünk kockáztatni.

Erre utal a békéről szóló felhívása is: azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre. Mondom nektek, nem azt, hanem, szakadást…

Itt sincs ellentmondás a feltámadt Krisztus vagy a karácsonyi angyalok békéje, és a jézusi „békétlenség” között. Mert aki Jézus szolgálatába szegődött, leghamarabb saját családtagjai előtt kell tanúságot tennie. Jézus követése nem tűri el a minden áron való, gyáva, „békés” kiegyezést, a bűnnel való cinkosságot. A szeretet tüze, a Jézus iránti lelkesedés határozott döntés, tanúságtétel. Nem a rothadás, a sunyi lapulás mozdulatlan békéje, hanem élet, küzdelem. Olyan erőtérben, ahol bátran, emberi szempontoktól szabaddá válva, félelem nélkül, hitelesen és egyértelműen mellette döntünk. A bajkeveréstől való hamis félelem, az álnok tolerancia nem Jézus ügyét szolgálja. Sőt, egyenesen erkölcstelenség és árulás.

Jézus tehát arra biztat, hogy ne lankadjunk a bűn elleni harcban. Tegyük félre a kishitűséget, szabaduljunk meg az óvatoskodás rabságától és vigyük győzelemre a szeretet, az igazság, a jó uralmát.

 sp