Van rá esély? Becsukódik az ajtó, pillantása fagyos, lába remeg...
Távolban zongora hangjai reszketnek, valami kezdetét veszi, valami rossz, félelmetes- hát, nem látja senki sem!
Tamás Tomi pólóját hajszárítóval szárítja, közben a havas esőt figyeli...
Száraz, felveszi... Végignéz magán, hát igen, felemás zokniban áll, letolt nadrággal. Már nem hallja a zongorát. Az asztalon egy kézzel faragott doboz – ő készítette a bátyának – fedele nyitva, benne megannyi emlék: képek, levelek, aprócska tárgyak, mind gyerekkoruk emlékei...
– Bábi, bábbikám!– Így nevezte bátyusát kiskorában.
Cserépkályhában ropog a tűz, ajtaja nyitva, egy mozdulat és a dobozka az emlékekkel füstként szálnak a hideg téli éjszakában.
– Hol rontottam el? – kérdezi magától miközben, nadrágját akkurátusan leveszi majd hanyagul a padlóra lökve és egy focicsatárt lenyűgöző rúgással a szemközti szekrényre rúgja. Talpát égeti a megkopott- állítólagos- perzsaszőnyeg. Furcsa minták rajzolódnak ki a háromhetes pórlerakódás miatt. Újra ez a zongora, egyre közelebb és hangosabban hallja...
– Neeem! Az Istenért, nem akarom hallani!- úgy pólóban, alsógatyában, felemás zoknival a lábán kiszalad az udvarra.
Csak áll az udvarközepén, majd a fáskamrába szalad... reszket, szemei félelmet sugároznak, olyan mint aki nem tudja hol van és mit keres ott ahol van... elmebajnak nincsenek nyomai... lelke sérült s egyedül nem tud megküzdeni...
----------
Az élet miről szól?
Pusztán egy különös hátérterület, látszólag logikus és intuitív döntések sorozata és ne feledkezünk meg a néha hirtelen felbukkanó ösztönös cselekedetről sem...
A fizikai fájdalom, bármekkora is, elviselhetőbb mint a lelki sebek... Így élni ezekkel a sebbekkel egy állítólagos racionális világban, ahol mindenki próbálja elrejteni a belső sebeit, ez az elmebaj s mindez kihat ember-ember kapcsolatokra, lelki világunk görcsei megnyilvánulnak az erőszakos cselekedetekben... Az élet sajnos erről szól!
---------
– Apa! Apa mit tettél?- Emese hívd a mentőket.
Alig három perc múlva megérkezett a mentő. Tomit telenyomták injekcióval és betakarták fóliával, mert teljesen kihűlt, de még egy cseppnyi élet jel ott vibrált testében, de szeméből eltűnt a fény, csak a fájdalom látszott...
– Ki hívta a mentőket?
– Én Róbert, a fia vagyok és ő Emese, a lánya már négy napja nem jelentkezett, s mivel van kulcsom a lakáshoz eljöttem megnézni... ott találtam a fáskamrában... Túl éli?
– Igen, de hosszú lesz a felépülés...
– Robi! Gyere egy kicsit- Szólt Emese és intett bátyának.
– Tessék.
– Látod ezt?- egy darabka fadarabot mutatott Robinak.
– Igen, tudom mi ez, a bátyának faragott doboz... Úgy látszik apának ez volt a saját Pandóra szelencéje!