Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Terike, a drótbajszú királykisasszony
Már a mama, Minus kisasszony, lecsúszott szerelemgyerekként született egy sziámi hercegnő és egy deli cirmos mindent elsöprő szerelméből.
Minus örökölte anyja kék szemeit, testének gracilis vonalait, élénk hangját, és apja elmosódott tigris mintáját fehér bundáján.
Ellenállhatatlan volt. Titokzatos kék pillantásának és a lakás valamely pontjáról folyamatosan hangzó, fülsértő nyávogásának nem lehetett ellen állni. Mindent akart, és mindent kapott.
Ahogy mi is tőle. Szerelmes puszikat hajnalonként, szemrehányó, jeges pillantást dorgáló kurrogással, mikor hazaérkeztünk, és nem volt időnk őt rögtön és azonnal ölbe venni.
Ilyenkor lábunkba akaszkodott és fültől fülig érő szájjal keservesen nyávogva panaszolta hiányunkat.
Hiába volt a kert, a kutyák, és a másik macska társasága, ő egyedül csakis minket vágyott.
Aztán egy szerelmes télvégi napon megtörtént, ami ilyenkor szokott, mert fel-fel tűnt egy derék zoknis kandúr, ki névjegyét többször is ajtónk sarkánál hagyta.
Minus gömbölyödött, egyre szelídebb lett, és a végén már nem kívánt semmit, csak hullámzó hasával heverészni a háziak ölében, míg odabenn ádáz csatákat vívtak jobb helyekért születendő kölykei.
Akik aztán a fürdőszobában látták meg a napvilágot egy vasárnap délután, három stramm kandúr, és a végén egy kis vakarcs, fekete-vörös cica lány.
Terikét szépnek a legjobb indulattal sem lehetett nevezni, ezért nem is csodálkoztunk rajta, hogy nem kellet senkinek, a nyakunkon maradt.
Vörös foltocskái, mint elkent pacák, egy fakó bársonyon, nem voltak elegánsak, de Terikének szíve volt, arany szíve, és szemének borostyán fényű kicsiny lámpásai bevilágították és meg szépítették hétköznapjainkat. Drótbajszú királykisasszonyunk kis koboldként járt-kelt a házban, esténként lábunkhoz telepedve felizzította szeretetének kicsiny dobkályháját, aranyszemei üzenték, csak aludjatok, majd én őrzöm az álmotok. Reggelre mindig a fejünknél ébredt és ébresztett, apró, csiklandós puszikkal. Terikét könnyű volt szeretni, úgy járkált a világban , mint mindig csodálkozó, de elfogadó szeretetű vénkisasszony, alkalmazkodó volt és halk, éjszakánként puha takaró, ételosztásnál nem tolakodó, drót bajsza végén remegő apró husikák jelezték, jól lakott.
Túl a kis műtéten, mikor egy életre megszabadítottuk agresszív kandúrok tolakodó zaklatásától, csendes, de bohókás, szeretetre méltó hálótársunkká szelídült, ki érkezésünkkor a kutyákkal tolongva várt ránk a kapuban. Mindig.
Csak egyszer nem. És utána soha többé már. Bohókás kis koboldunk szörnyű véget ért, kert szomszédunk többszörös macska gyilkos kutyái végeztek vele.
Esténként, ha rákezdik a tücskök, és a kertben ülök, hallani vélem bársony lépteit, látom villanni szeme aranyát, és érzem, ahogy vékony kis teste elhelyezkedik a karjaimban.
A szívem fölött.
Minus örökölte anyja kék szemeit, testének gracilis vonalait, élénk hangját, és apja elmosódott tigris mintáját fehér bundáján.
Ellenállhatatlan volt. Titokzatos kék pillantásának és a lakás valamely pontjáról folyamatosan hangzó, fülsértő nyávogásának nem lehetett ellen állni. Mindent akart, és mindent kapott.
Ahogy mi is tőle. Szerelmes puszikat hajnalonként, szemrehányó, jeges pillantást dorgáló kurrogással, mikor hazaérkeztünk, és nem volt időnk őt rögtön és azonnal ölbe venni.
Ilyenkor lábunkba akaszkodott és fültől fülig érő szájjal keservesen nyávogva panaszolta hiányunkat.
Hiába volt a kert, a kutyák, és a másik macska társasága, ő egyedül csakis minket vágyott.
Aztán egy szerelmes télvégi napon megtörtént, ami ilyenkor szokott, mert fel-fel tűnt egy derék zoknis kandúr, ki névjegyét többször is ajtónk sarkánál hagyta.
Minus gömbölyödött, egyre szelídebb lett, és a végén már nem kívánt semmit, csak hullámzó hasával heverészni a háziak ölében, míg odabenn ádáz csatákat vívtak jobb helyekért születendő kölykei.
Akik aztán a fürdőszobában látták meg a napvilágot egy vasárnap délután, három stramm kandúr, és a végén egy kis vakarcs, fekete-vörös cica lány.
Terikét szépnek a legjobb indulattal sem lehetett nevezni, ezért nem is csodálkoztunk rajta, hogy nem kellet senkinek, a nyakunkon maradt.
Vörös foltocskái, mint elkent pacák, egy fakó bársonyon, nem voltak elegánsak, de Terikének szíve volt, arany szíve, és szemének borostyán fényű kicsiny lámpásai bevilágították és meg szépítették hétköznapjainkat. Drótbajszú királykisasszonyunk kis koboldként járt-kelt a házban, esténként lábunkhoz telepedve felizzította szeretetének kicsiny dobkályháját, aranyszemei üzenték, csak aludjatok, majd én őrzöm az álmotok. Reggelre mindig a fejünknél ébredt és ébresztett, apró, csiklandós puszikkal. Terikét könnyű volt szeretni, úgy járkált a világban , mint mindig csodálkozó, de elfogadó szeretetű vénkisasszony, alkalmazkodó volt és halk, éjszakánként puha takaró, ételosztásnál nem tolakodó, drót bajsza végén remegő apró husikák jelezték, jól lakott.
Túl a kis műtéten, mikor egy életre megszabadítottuk agresszív kandúrok tolakodó zaklatásától, csendes, de bohókás, szeretetre méltó hálótársunkká szelídült, ki érkezésünkkor a kutyákkal tolongva várt ránk a kapuban. Mindig.
Csak egyszer nem. És utána soha többé már. Bohókás kis koboldunk szörnyű véget ért, kert szomszédunk többszörös macska gyilkos kutyái végeztek vele.
Esténként, ha rákezdik a tücskök, és a kertben ülök, hallani vélem bársony lépteit, látom villanni szeme aranyát, és érzem, ahogy vékony kis teste elhelyezkedik a karjaimban.
A szívem fölött.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt belciu palffy eniko Augusztus 24, 2010, 9:33pm
-
Ez a kedves kis tortenet nagyon meghatott,gondolom nagyon hianyolod a kis rut-cicat.Nekem is van egy oreg 14-eves cicam,mindenki imadja a csaladbol.Sokszor elgondolkoztam milyenek lesznek a napjaink ha majd o eltunik az eletunkbol,bizonyara nehez lesz elviselni hianyat,ugy,hogy megertelek.Minden allat kulon egyeniseg ,egy masik igazan nem potolja.udv.
-
Hozzászólt varga piroska Augusztus 24, 2010, 10:48am
-
Nagyon kedves kis történet a végén elpityeredtem ugyanis másfél hónapja tünt el a család kedvenc kutyusa Fritz egy éjszaka meglógótt azóta se híre se hamva szőrnyen hiányzik,ezért azt hiszem tudom mit érzel,mi még reménykedhetünk hogy a mi csavargónk egyszer talán hazatér.Köszi a történetet.Üdv.
-
Hozzászólt Szilágyi Perjési Katalin Augusztus 22, 2010, 7:15pm
-
Köszönöm, Magdi.
Azóta is hiányolom.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Augusztus 22, 2010, 1:29pm
-
Most olvastam ezt a kedves kis írást a "rút kiskacsa" cicádról. Szingliként, de igaz gazdikkal élte le életét.
Tehetséged most is megvillantottad, köszönet érte.
-
-
Köszönöm, hogy olvastatok.
Hátha előkerül az a csavargó Domi.
-
Hozzászólt Csergő Katalin Augusztus 12, 2010, 5:29pm
-
Nagyon szívhez szóló ez a kis történet,annál is inkább mivel egy kicsit mi is ebben hajóban úszunk.A lányomék szabadsága alatt mi etetjük a kutyusokat és Dominót a cicust.Dominót első nap még láttuk,bár sántán. Törött lábbal került elő valahonnan ,egy hölgy cicusért való küzdelemből.Nem sikerült megvizsgálnunk,és sajnos többet nem láttuk.Már eltelt négy nap és Domi nincs.Minden nap hívogatjuk,ha etetni megyünk .Megtöltjük az edényét ennivalóval,ami másnapra eltűnik,de Dominó nincs.Holnap érkeznek a lányomék a gyerekekkel és nekünk számot kell adni az állatokról és a cicus nincs.Még mindig reménykedünk,hátha előkerül.Sajnálnánk,ha nem így lenne.Nagyon szép és aranyos volt és igazi egyéniség.
-
Hozzászólt Fábián Magdi Augusztus 11, 2010, 10:57pm
-
Kedves-szomórkás történet,remekül megirva!Élmény volt olvasni!
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz