Előzmény: a püspökladányi Irodalmi Kávéház szervezésében sor kerül egy vitaestre. Az elhangzandó eladás szövege következik lennebb:

 (Jacques Le Goff[1] mondotta: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket.)

Előre bocsátom, és nem mentegetőzésképpen, hanem csak miheztartás végett, hogy teljes mértékben a szakmán kívülálló vagyok, még csak amatőr történész sem, csak olvasó és érdeklődő ember. Olvasgatva a hozzáférhető írásokat, tanulmányokat egyre több kérdés és kétség merült fel. Tényeket, eseményeket, neveket illetően. Lehet, hogy a következők során a sokunk által jól ismert tényeket, eseményeket is felemlegetek, de erre szükség van, hogy a kusza és homályos összefüggések tömegében egy kis világosságot vigyünk be.

Vágjunk bele! Kezdem egy történelmi ténnyel és mindjárt több olyan zavaró dologra akadunk, melyeket érdemes kicsi boncolgatni. 1290-ben, Körösszegen meggyilkolták IV: (Kun) Lászlót Magyarország koronás királyát, a kunok nagyfejedelmét. Azt tartják, hogy kunok voltak a gyilkosai. A nevüket is megnevezik. Árboc, Törtel, Kemencs (v. Kemence). Nekem itt mindjárt bajom van ezekkel a nevekkel. Benyomásom szerint kitalált nevek, és később hozták összefüggésbe a királygyilkossággal. Kiknek volt ez az érdeke? Csak sejtésem van róla. De ezt később…

Előbb szeretném boncolgatni a neveket. Árboc – Mo. abban az időben nem volt ismert ez a műtárgy. Se mint hajóárboc (nem nagyon voltak vitorlások), se zászlótartó nem szerepel a korabeli szövegekben. Ellenben törökül az „árbuz” görögdinnyét jelent, (angolul „watermelon”), románul is „harbuz”. Mi köze egy ilyen névnek az akkori kunokhoz? Minden esetre a dinnye hihetőbb az árbocnál. Törtel a másik. Tört-oyul jelentése öt fiú, vagy ötödik fiú. Egy régi kun település, a Ceglédi Járásban is ezt a nevet viseli. A Kemencs név kicsi íjat jelent. Ezeket akár el is fogadhatom. A korabeli feljegyzések úgy emlegetik őket, mint Árboc és unokái. Valószínűtlen a nagy korkülönbség miatt. Esetleg unokaöcsei lehettek. Levéltári szövegben duos nepotes szó szerepel.

Itt van továbbá Zeyhan neve, vagy más átiratban Zehanus Leváltári adat említi ekképpen: Szeján (Zehanus, Zayhanus, Zelianus). Van olyan adat, mely a gyilkosok között említi ezt a nevet is. Bonyolítja a kérdést, hogy Kun Erzsébet édesapjának egy Seyhan nevű törzsfőt tartanak. Abban az időben, ezt ne feledjük több személynek is ez lehetett a neve. (Pl. Zayhan comes fiai mint pozsegamegyei birtokosok voltak említve egy 1321-es okiratban).

De miért is zavarnak engem a nevek? Nagyon mesterkéltnek látom őket. A három nevet a Budai Krónikában találjuk, de a krónikairó vajon honnan nyerte az értesülését? Valószínűleg Ladomér esztergomi érsek jelentéseiből, melyet a pápának küldött.

Elgondolkoztató, hogy a Tarih-i Üngürüsz (Magyarország története) – oszmán-török krónika a XVI-ik századból – szerint a mongolokkal vívott csatában vesztette életét a király. Hasonlót említ a kassai Magyar Krónika. Akár igaz is lehet ez a változat.

Külön foglalkoztat Mizse nádor szerepe. Kegyetlen bosszút áll a gyilkosokon egyfelől , kiirtva az egész családot – hogy írmagjuk se maradjon! Másfelől pedig kijelenti, a csecsemők ártatlanok! (l. Mizse nádor esküje - történelmi színmű). Későbbi szerepe sem egyértelmű – előbb III. András híve, majd ellene fordul. Erőszakoskodásre kapható, elmarasztaló kép bontakozik ki róla a korabeli iratokból. (l. Wertner Mór) Akár az is lehetséges, hogy az Árboc családja elleni fellépését valamilyen saját, személyes sérelem vezette.

Másik zavaró kérdés, hol voltak a király testőrei, a mongol foglyokból verbuvált testőrszázad. Nyögéreknek is nevezték őket (egy község őrzi nevüket Vas megyében). Tűzbe mentek volna Lászlóért.

Idekívánkozik egy csöppkis magyarázat. A pusztai népeknél, s a mongoloknál is, ha foglyul ejtettek egy harcost – ami ritkán esett meg -, azt a törzs halottnak tekintette. Nem mehetett vissza az övéihez. Nem maradt számára más lehetőség, mint beállni valakinek a szolgálatába, vagy a zsiványokhoz csatlakozni. A fegyelemhez és engedelmességhez szokott emberek hűséges és megbízható testőrséget jelentettek. Mégis hogyhogy nem védték meg a fejedelmüket?

Lépjünk tovább. IV. László befeketítése tudatosan történt. A hatalmaskodó főurakon túl Ladomér esztergomi érsek és csatlósai a pápának írott jelentéseikben félrevezető, hamis tényeket, magyarán szólva hazugságokat közöltek. A későbbi korokban ezekből az iratokból alkottak képet a királyról.

Vagy semmi sem úgy történt, ahogy gondoltuk, tudtuk?  A kérdésre a választ csak elfogulatlan érdekekhez nem kötött források alapján adhatunk. Az egyházi iratokra, mint fentebb jeleztem, ez nm állítható, a más jellegű iratok pedig nagyon ritkák, és csak közvetve értékelhetők. Ilyenek az adománylevelek, melyekben fellelhető a hivatalos, kötelező fordulatoktól eltérő híradás. Ezekből az iratokból egy másfajta fejedelem alakja sejlik elő. Ezekből egy népét szerető, megbecsülő, igazságos uralkodó képe alakul ki. A külföldi híradások megerősítik ezt – például a Halicsi Krónika hálával emlegeti Vladiszláv szent magyar cárt, aki legyőzte a mongol kánt.

Ez a kép, nyilván nem tetszik a pápa által irányított egyházi vezetőknek. Sikeresen rajzoltak negatív képet a királyról, s ez évszázadokon át megmaradt. Felrótták neki, hogy szabados életet élt, akár a többi korabeli főúr és főpapi méltóság, részegeskedett, dorbézolt és kun lányokkal mulatozott. Nevüket is feljegyezték: Édua, Köpcsecs, Mandula. Közülük Édua emelendő ki, akit feleségül is vett – nem a latin szertartás szerint – valószínűleg a morvamezei csata után.

„Hites” felesége Anjou Izabella, akit Magyarországon Erzsébetnek neveztek volt. A házasságot érvénytelennek nevezhetjük, amennyiben nem konszumálódott, nem hálták el. Ilyen módon László sem érezhette magára nézve kötelezőnek. Egyes források Éduát mongol hercegnőként említik[2], ami lehetséges, ha tekintetbe vesszük a titkos, de fennálló kapcsolatokat a mongol birodalommal.

A klérusnak ez természetesen nem tetszett. Jött is a pápai legátus, Fülöp nevezetű fermói püspök. Úgynevezett jobbitó szándékával tönkre tette, amit eddig László elért. Már éppen kezdődött a konszolidáció.

Mint az elefánt a porcelánboltban, gyűlölettő vezérelt elfogultsággal mindent összetört, ami még jó volt, amiben a rendeződés csirája már megvolt. Miután a pápai küldött minden követelésének a király eleget tett, őkelme előjött a pogány, a kun kártyával. Hogy az országba befogadott kunok nem jó keresztének! Az eredmény zűrzavar és belháborúk lettek.

Ha már szóba kerültek a háborúk, megjegyzem azt is felrótták Lászlónak, hogy egyetlen háborút sem nyert meg. A valóság azonban az, hogy kétszer is megmentette az országot a rátámadó idegen, hóditó seregektől. Egyik Otto cseh király, aki nyugatról támadt, és Magyarország meghódítása volt a célja. Őt a morvamezei csatában győzte le 1278-ban. A másik a Hódtavi csata 1282-ben, mikor is Oldamur (v. Ol-temür[3]) kun törzsfő ellen vívott sikeres csatát. Erről a király maga imigyen emlékezik meg: „Ugyanis midőn Oldomér a kun nép sokaságával … el akarván űzni minket királyságunkból, és Magyarországot hatalma alá akarván igázni … Hódra jött, … mi Isten segítségével Oldomér fölött dicsőséges diadalt arattunk, … ezt az Oldomért országunkból kiűztük”.

Elgondolkoztató a kérdés, hogy cui prodest? Kinek használ? A hatalmaskodó főurak hadakoztak ugyan ellene, de sok kiváltságot, birtokot és hivatalt is kaptak. Nem hihető, hogy koronás királyukra kezet emeltek volna. A kunok pedig, mint fejedelmüket tisztelték, ha haragudtak is, a szakrális nagyfejedelemre ők sem emeltek volna kezet. Mi több, Oldamur elűzése óta össz-kun nagyfejedelemmé lépett elő. Következőként a papát hozom fel. A római pápák ugyanis minden áskálódás ellenére sem vetemedtek volna arra, hogy nyíltan meggyilkoltassák a királyt, ameddig a római egyház hűségén maradt. Amikor azonban a görög keleti egyház hatása alá került, és fontolgatta az ortodox hitre való áttérést (l. Halicsi Krónika hivatkozása Szabbás[4] püspökre). Nem is lehet csodálkozni, hogy kiábrándult a katolikus egyházból. És az sem csoda, hogy ezek után rövid úton végeztek vele. Kapóra jött Nogaj mongol hadvezér haragja Oldamür elűzése miatt.

Úgy gondolom, hogy az eddigiek képezték a bevezetőt. A kedvcsinálót.

Arról szeretnék a továbbiakban beszélni, hogy Édua 1279-ben fiat szült Lászlónak. Tok-temür[5] néven nevezték. Gyermekkoról semmit nem tudunk. Valószínűleg a kun szálláson nevelkedett, s ha meg is keresztelték, az nem a latin rítus szerint történt. Biztosan korán megtanult lovagolni kortársaihoz hasonlóan, nyíllal lőni, használni a többi fegyvert és így tovább.

Mikor Lászlót, az apját megölték 11 éves kiskamasz volt. A tragikus események után menekülnie kényszerült. Édesanyja, aki férje (László) halála után a nemzettség vezetője lett, minegy törzsfőnök vezette a menekülést. Keletfelé mentek.

A korabeli megemlékezések szerint Erdélyben segítettek az ott élők – a szászok, a székelyek, a vlachok (oláhok), még maga az erdélyi vajda, Borsa Lóránt is. Közvetett adatok szólnak amellett, hogy Fogarasföldön kötött ki. Valószínűleg az erdélyi vajda engedélyével, vagy akár donációjával.

Innen Havasalföldre vezetett az útja, ahol hatalma alá vonta az ottani kisebb kenézeket[6].

Az úgynevezett Cantacuzino Évkönyv azt írja – román irat -, hogy Fogarasföldről leereszkedett egy nagyherceg, és megalapította Hosszúmező, majd Argyasudvarhely városokat, ahol templomokat és palotákat emelt.

Vele összefüggésben a következő neveket említik: Tihamér, Tihomir, Tugomir, Tocomer, Thocomerius, melyek mind a Tok-temür név változatai.

A későbbiek folyamán a Fekete Vajda, Negru Vodă nevet kapta.

Az esemény, amikor ez a bizonyos Negru Vodă leereszkedett Fogarasból „egész háza népével és számtalan követőjével, akik között voltak románok, szászok, katolikusok (pápisták) és sokan mások” – írja az említett évkönyv. Mindez pedig 6798 évben történt Ádámtól számítva. Azaz 1290-ben.

Miután megtelepedett, birtokba vette a tartományt a Kárpátoktól délre az Olt folyótól a Dunáig.

Feleségül vette Litvoi (Litavor) vajda lányát, Annát. Litovoi 1247-1279 között uralkodott, mikor is konfliktusba keveredett a magyar királlyal, akinek alattvalója volt. IV. László hadai legyőzték, a csatában elesett, s öccse Bărbat került később a helyébe. A birtok, melyen uralkodtak nagyjából megfelel a régi Szerémség keletibb részének.

Tehát: Tihamér (eredeti nevén Tok-temür, latinul Tochomerius) 1279-ben (kb) született valahol egy Tisza menti kun szálláson IV. László magyar király és Édua mongol hercegnő – nem katolikus rítus szerint kötött – házasságából.

Apját, mint előbb már tárgyaltam, 1290-ben Nogaj mongol hadúr megölette. Ekkor az ellenséges főurak elől a gyermek Tok-temür édesanyjával és annak fivérével, Miklós bánnal Erdélybe, később Havasalföldre menekült. Erdélyben Borsa Lóránt erdélyi vajda különböző érdekekből támogatta, de támogatták a szebeni és később a hosszúmezei szászok, az aranyos széki székelyek, a fogarasi, hátszegi vlachok is. Ők nevezik el a herceget Fekete Vajdának (Negru Vodă).

A Kárpáttok és a Duna között, az egykori Etelköz nyugati részén alapították meg saját fejedelemségét, a Magyar királyság, az Arany Horda és a Bolgár Cárság között egyensúlyozva. Hercegsége a Magyar királyság részeként állott fenn.

Ez a terület volt az egyetlen magyar terület, "kiskirályság" melyet I. Károly király nem tudott megszállni.

Tok-temür herceg szoros szövetségben állt Kán László[7] erdélyi vajdával. Kettőjüknek egy időre a Szent Koronát is sikerült megszerezniük, mellyel talán Tok-temür megkoronázása volt a céljuk. A vlach mondák szerint 24 évig, tehát 1290 és 1314 között regnált Havaselve területén, mint Árpád-házi herceg és havaselvi vajda.

Tihamér, usq. Negru Vodă felesége Anna Basarabina néven vált ismerté. Az ő fiúk volt I. Basarab, aki a következő havasalföldi vajda lett. Tőle eredeztetik a Basarab dinasztiát, melyhez számos jelentős személyiség sorolható. A Basarab-ház uralkodói tova az 1600-as évekig regnáltak Havasalföldön. Bolgár cárok is voltak leszármazottai között, mint Ivan Sracimir bolgár cár. A cár édesanyja Basarab Theodora, Tihamér unokája.

A fejedelmi leszármazottakon kívül mások is az Árpádházból való leszármazottnak tartják magukat. Ilyenen a Crouy-Chanet grófi család Franciaországban, akik III. Andrástól eredeztetik családjukat. 1908-an a Magyar Királyi Belügyminisztérium a bemutatott iratok, levelek alapján elismerte jogállásukat.

Genealógiai adatok között felbukkan néhány család neve, akik eredetüket Tok-temür, illetve a Basarab-ház őséig viszik vissza. Egyikük egy bizonyos Karácsony-Ilosvay család, és egyik ősüket, György nevezetűt, mint I. Basarab és Anna Ana fiának tartanak. Oklevelekben 1489-ig lehet sorsukat követni.

Befejezésül még azt szeretném megjegyezni, hogy ez a László – Tok-temür – Basarab-ház vonal egy csupán a lehetőségek közül.

Maga a név, Temür a mongol kánok között többször előfordul. Jelentése: vas, s mint ilyen a hatalom, az erő jelképe. A mai magyar szóhasználatba, jelzőben köszön vissza: vasgyúró! Izmos, dundi kisfiúra mondják. Másfelől a mongol tűzkultuszban is fontos szerepe van, hiszen az ősi mondóka (vagy ima) így hangzik:

„Kovakő az anyja

Kemény vas az apja”

Tok- temür jelentése pedig éppen Erős –vas, Kemény-vas, vagy Edzett-Acél. A tűz csiholója…

Püspökladány 2018. 11. 03.

Bige Szabolcs Csaba

[1]Jacques Le Goff - francia középkortörténész

[2] Mönge-Temür mongol kán (1245? . 1280) családjából származhatott.

[3] Ol-temür – talált vas

[4] Szabás - szerb püspök. Kun László sógorán, Dragutin István szerb király révén ismerhette meg.

[5] Toq-tamür – kemény vas, erős vas

[6] Kenéz – szláv nyelvjárás szerint knyáz - közösségi vezető, egy-két patakvölgy felett diszponált.

[7] Kán László - 1297–1315 között Erdély vajdája