Annak idején, amikor a Matematika Egyetemre járva, első éven, analízisből elkezdtük boncolgatni a végtelen fogalmát, Kolumbán tanár úr óráin sokféle érdekesség derült ki, az egymástól különböző végtelenekről. Mert ugye a természetes számok halmaza az ugyan végtelen, de megszámlálható. A valós számok halamaza is végtelen, de nem számlálható meg, ugyanis minden két valós szám közé felírhatunk egy újabb valós számot, a két szám számtani közepét. Így olyan érdekességekhez jutottunk, hogy a valós számok halmazán a nulla és az egy között több szám van, mint a természetes számok halmazán a nulla és a végtelen között. 

   Sőt, a nagy matematikusok azt is megállapították, hogy a természetes számok halmazában „alef-nulla” darab számot találhatunk, a valós számok halmazában pedig „kettő az alef-nulladikon” szám van. Tehát a természetes számok halmazának végtelenje sokkal kevesebb, mint a valós számok halmazának végtelenje. De azért akármerre jártunk is a matematikai analízis dzsungelében, a végtelennél többre sohasem jutottunk.

   Bolyai János, amikor elhagyta Euklidesz ötödik posztulátumát, mely szerint egy egyeneshez egy külső ponton át csak egy párhuzamos húzható, azt mondta, hogyha kettő húzható és azok között van egy alfa szög, akkor erre már fel lehet építeni az abszolút geometriát, merthogy senki sem tudja, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak-e vagy sem.

   Na de... Kolumbán tanár úr analízise ide, Bolyai abszolút geometriája oda, a minap találkoztam a valós életbe egy olyan dologgal, aminek az értéke több volt, mint végtelen. Egyik hivatásom gyakorlása képpen kötöttem az egyik nagynevű mobiltelefon hálózat szolgáltatójánál egy új szerződést. Imént említett munkámban havonta sok „sms”-t kellett küldenem. Miután ezt a sok „sms”-t küldő szolgálatot, két évig egy kártyás számról végeztem, egy szép napon a telefonkártyám felmondta a szolgálatot.

   Bementem hát a szolgáltatóhoz és megkértem, hogy a további feltöltések reményében cseréljék ki a régi kártyámat, a számom megtartásával, egy újra. A szimpatikus kisasszony, aki egyet s mást láthatott a monitorán a kártyafelhasználó szokásairól, azt mondta nekem, hogy természetesen adhatnak egy új kártyát ingyen, melyet én ideiglenes feltötlés üzemmódban nyugodtan használhatok tovább, de a kártyámon levő telefonszámokat és neveket csak egy komoly összegért tudják átmenteni az új kártyára.

   – Más lehetőség nincs, kérem?

   – De van. Az átmentést elvégezhetjük ingyen, ha ön erre a számra hajlandó velünk állandó szerződést kötni, mely állandó szerződés ugyanabba az öt euró plusz áfába kerül, mint amennyit ön a feltöltésre szokott költeni azzal a bónusszal, hogy szerződéses formában végtelen beszélgetést és végtelen „sms”-t küldhet a mi szolgátatónk klientúráján belül. Ezen felül kap tőlünk minden hónapban ajándékba száz percet és száz „sms”-t más hálózatokba.

   – És ez nekem semmivel sem fog többe kerülni?

   – Amennyiben betartja a szerződési feltételeket természetesen nem! Sőt, amint már mondtam telefonkártyájának számait, teljesen ingyen, díjmentesen, átmentjük az ön új kártyájára, mely munka, különben szolgáltatásunk több hónapi árába kerülne önnek.

   Abban a pillanatban, ahogy az állam lefele indult az igenleges bólintásban, már meg is mukkant a lézernyomtató. A szerződés előttem volt és ahogy a szolgáltató példányán a magánszemélyi aláírásom megjelent, a kis kártyaíróból már húzta is ki a kisasszony kártyám másolatát a telefonszámokkal együtt, azzal az egyszerű megjegyzéssel, hogy:

   – Használja egészséggel!

   Kicsit gyorsnak tűnt nekem, szokatlanul gyorsnak a szolgálatkészség, de hát gondoltam, komoly cég, ad magára. Az imént elbeszélt eset után körül-belül négy hónapra egy, a szolgáltatónál bejelentett számról, ismeretlen férfihang telefonhívását fogadtam.

   – Haló! Én a telefonszolgáltató alkalmazottja vagyok. Ön ugye a kedves felhasználója ennek a telefonszámnak?

   – Igen, én vagyok.

   – Akkor tehát ön Kolozsváron lakik?

   – Igen, Kolozsváron.

   – A December 21 sugárút, 106 szám alatt?

   – Igen, ott lakom.

   – És a személyi száma ugye 1690716145617?

   – Igen, ez az én személyi számom.

   – De hát ezek szerint ön negyvenhét éves?

   – Igen.

   – Használ ön valamilyen számítógépes alkalmazást a telefonkészülékén keresztül?

   – Nem, nem használok.

   – Igen, de ön az elmúlt négy hónapban átlagban, nagyjából tizenkétezer „sms”-t küldött, ezzel csoportjában megelőzött minden tinédzsert! Ez nem egy robot munkája?

   – Tudtommal nem! Én küldtem az „sms”-eket!

   – Az összest?

   – Igen!

   – Gombokról beírva?

   – Igen!

   – Mondja kérem, mire használja ön a mobiltelefonját? Talán reklámot küld? Magánszemélyként kereskedelmi tevékenységet folytat?

   – Nem, kérem! Magánszemélyként használom a telefonomat. Ez talán önöket zavarja?

   – Igenis zavar! Hogyan küldhet ön tizenkétezer „sms”-t, mindenféle számítástechnika felhasználása nélkül, amikor az ön telefonkészüléke egy közönséges 301-es, gombos, Nokia telefon?!

   – Hát ha önök még azt is tudják, hogy milyen típusú a telefonkészülékem, akkor tudhatnák, hogy ez a készülék tud, maximum húsz tagú csoportnak, „kör-sms”-t küldeni. – Válaszoltam nagy mérgesen a kíváncsi vallatómnak.

   – Tudjuk, uram. Éppen ezen csodálkozunk, merthogy tizenkétezer „sms”, az annyi mint hatszázszor húsz „sms”. De mivel is foglalkozik ön?

   – Ha már ennyire érdeklődik uram, miért nem bogozták ki az „sms”-ekből, hogy mivel foglalkozom?

   – Hát bogoztuk volna, csak nem értjük, hogy miért kell embereknek „Imára-hívó-sms”-t küldeni meg „Isten-áldása-sms”-t küldeni...

   – Hát ha már ennyire érdeklődnek... Azért, mert én egy imacsoportot vezetek. A csoporttagok tehát imára felszólító és imaszándékos „sms”-eket kapnak. Jómagam római katolikus vagyok, ami tudtom szerint nem egy tiltott szekta a mi országunkban. A vallásgyakorlatot pedig az alkotmány biztosítja minden állampolgár számára. Személyi számom alapján pedig gondolom nem kétséges, hogy én is ennek az országnak a honpolgára vagyok.

   – Jó, jó! Értjük uram, csak arra szeretnénk kérni, hogy nem lehetne ezt a szolgálatot vagy körbeimádkozást, vagy mi az áldást, valami más eszközzel, például interneten, honlapon, „e–mail”-en végezni?

   – Sajnos nem! Ugyanis a csoporttagok többsége idősebb és az ön által felsorolt lehetőségeket részben, vagy egyáltalán nem ismerik.

   – Uram, azért, ha lehetne, mégis jó lenne, ha ezt a szolgálatot valahogy más módon végezné...

   – Uram, ez már bosszantó! Nézzen utána a következő számnak: 0745... Amint láthatja ez a szám céges. Szintén végtelen „sms”-vel szolgáltatón belül. Átköltöztethetem a szolgálatot erre a számra. Csak úgy gondoltam, hogy nem keverem össze a cégügyeimet, a magánügyeimmel. Különben ezért vásároltam ezt az újabb telefonszámot is. Láthatja, hogy a céges számom 1998-ból van. Tehát a tizenkilencedik szolgáltatási évbe léptem. Ennyit csak kaphatok a szolgáltatómtól a sok-sok év után...

   – Jaj! Erre ne is gondoljon! Teljesen felejtse el ezt a gondolatot! Méghogy a céges számáról küldözgessen, ezressével, ilyen mindenféle furcsa „sms”-t! Miért nem viszi át ezt a szolgálatot mondjuk „Facebook”-ra? Ma már ez a divat, nem az „sms”.

   – Jó uram, de engedjen meg a világ! Miért javasolja ön, hogy vigyem át ezt a tevékenységet egy másik felületre? Elvégre én önöktől ezen a számon szerződéssel végtelen percet és végtelen „sms”–t fizetek. Vagy talán nem?

   – Uram, hát maga süket! Nem érti, hogy a csoportján belül a végtelen „sms”, nem lehet tízezernél több?!

Bíró Ernő, – Kolozsvár, – 2017. február 28.