Szűk a kapu

Évközi 21. vasárnap

1. 1.     Íme eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet…(Iz 66-21)

Izajás könyvét ezzel a vízióval fejezi be: a pogány népek is meghódolnak az Úr előtt.

     2. Akit az Úr szeret, megfenyíti (Zsid 12, 5-7. 11-13)

A fenyítés a nevelés egyik eszköze. Istennel szemben nem hivatkozhatunk „személyiségi jogainkra”.

     3. Törekedjetek bemenni a szűk kapun… (Lk 13, 22-30)

Vajon hányan üdvözülnek?- teszik fel Jézusnak a szónoki, vagy inkább újságírói kérdést a mai evangéliumban. A kérdezőt, az utca emberét, a bulvárt, a paprikajancsit nem az érdekli, ami a legfontosabb, hanem amit a zsigerei diktálnak. Szemtelen, mindenhová betolakodó médiája szemében semmi sem szent, semmit nem tisztel, ha botrányt szimatolhat. Kíváncsi olyasmikre, ami izgalmas, ami érdekes (lehet), de igazából nem érinti őt. Hányszor koppan falnak a fejünk amiatt, hogy kíváncsiak voltunk, hogy abba próbáltunk belerondítani, ami nem ránk tartozik. Sok bajunk épp abból származik, hogy olyasmik izgatnak, olyasmik feszítik szét érdeklődésünket, amik valójában nem fontosak, nem érintenek, és amelyekben nem vagyunk illetékesek. A gonosz tudásának fájáról szednénk le gyümölcsöket, amelyeket nem mi termeltünk, nem érdemlünk meg, amelyektől nem leszünk jobbak, szentebbek, bölcsebbek. És mivel hamar megunjuk a szenzáció, a pletyka újdonságát, mindig más és más téma köti le figyelmünket. Kiállhatatlanok, izgágák leszünk, akik állandóan mások búját-baját fogyasztják. A nagy szabadságban mindig más baja lesz az érdekes, s ezzel a magunkét takargathatjuk. A szűkszavú székely, amikor azt kérdezték tőle: hová mész, ezért válaszolta: mindjárt jövök…

Jézus sem válaszol a kíváncsiskodónak, aki az üdvözültek száma felől érdeklődik, hanem azt mondja: Törekedjetek bemenni a szűk kapun!

Mintha azt sugallná, hogy ne legyünk tömegemberek. Ne tolongjunk oda, ahol könnyen emészthető, fülcsiklandozó szenzációt, leszállított árú üdvösséget kínálnak. Ha a keresztény névhez méltók szeretnénk lenni - ahogyan egy gyermek is a szülőhöz szeretne hasonlítani -, törekedjünk a fáradságosabb, de tartós életmegoldásokra. Vagyis nem az a kérdés kevesen vagy sokan vannak-e, hanem hogy én személyesen bejutok-e az üdvösségre. Ott már nem lesznek előjogai senkinek. Nem lesznek haverok, előre engedett ismerősök, protekciók és „előre levajazott” egyezségek, hátsó bejáratok, nem lehet a portást lefizetni.

Mindenkinek - a közösségben is - személyesen kell megjárnia az élet keresztútját, és bejutnia a szűk kapun. Ahogyan hegyre föl sincs autópálya csak kijelölt turistaösvény, ahol egymásba, a korlátba kapaszkodva, és jó erőnléttel, lélekjelenléttel és bátorsággal lehet a csúcs felé haladni.

Jézus „missziós útja” Jeruzsálemen túl is folytatódik. Bennünk. Talán lehangoló, és nem ad okot derűlátása a szűk kapu képe. De ez az áldozat és a szolgálat útja. Mint az atlétikában, lelkileg is edzenünk kell magunkat - lemondásokkal, önmegtagadással, önzésünket „ráncba szedve” -, hogy bemehessünk dicsőségébe.

A többség által kitaposott út nem okvetlenül az üdvösség útja. Ehhez személyes kockázatot is kell vállalni. S ez nem mindig a könnyebbik megoldás. Sőt. De az úton végig velünk van az, Aki előttünk végigjárta. Nemcsak hátba vereget és egyetért velünk, hanem kihívásokat ad, hogy növekedjünk a szeretetben. Ezért ne féljünk az erőfeszítésektől, s ne essünk kétségbe akkor sem, ha a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. Isten a javunkra fordítja néha azt is, amiről már-már lemondtunk, vagy fájdalmas tapasztalatként szeretnénk mihamarabb elfelejteni.

Nemrég olvastam egy vándorkereskedőről, aki különböző árucikkekkel megrakott ládával járta a falvakat, Afrikában. Történt egyszer, hogy lakatlan vidéken lepte meg az este. Nem volt más hátra, minthogy az erdő szélén, egy hatalmas fa lombja alatt töltse az éjszakát. Mivel az éjszaka hűvösnek ígérkezett, elővett a ládájából egy hálósapkát, és a fejére húzta. Hamarosan elaludt, és nem vette észre a fa lombjai között tanyázó majmokat.  Mivel a majmok látták a sapkafeltevés műveletét, sorban lemásztak a fáról, kivettek a ládából egy-egy hálósapkát és a fejükre húzták. Reggelre meglepve látta a kereskedő, hogy valaki turkált a ládájában, és minden hálósapkáját elvitte. Először tolvajra gondolt, de amint fölpillantott a fára, meglátta a majmokat, fejükön a hálósapkával. Ezen egy jóízűt nevetett, majd dobálni kezdte az állatokat, abban a reményben, hátha visszaadják a sapkákat. A majmok ide-oda ugráltak a kövek elől, de a sapkákat nem adták vissza. Ekkor a kereskedő dühében földhöz vágta a sapkáját, és íme a majmok is - követve utánzó hajlamukat -, földhöz vágták a sapkákat.

A kereszténység teljesen más értelemben „Krisztus-utánzás”. Nem majmolás, nem csordaszellem, hanem személyes elkötelezettség. Tudatosan engedünk a jó vonzásának. Válasz arra, hogy Krisztus megbabonázott, eljegyzett minket az ő szeretetével. Imitatio Cristi. Kövess engem! - szólít fel Urunk oly sokszor a Bibliában. „Ő a lehető legszűkebb kapun ment be: kínzatásától a pokoljárásig.” (Cz. G.) Ha szűk is a kapu, ha magas is a „bejutási küszöb”, biztos, hogy mindannyiunk számára van hely nála. Nem könnyű bejutni, nincs is nagy tolongás, de a kaput ő maga nyitja ki. És beenged.

 sp