Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a különleges napok kivételes reggelekkel indulnak, revideálnia kell az elképzelést. Mert az a reggel úgy indult, hogy semmi nem utalt a nap különleges mivoltára. A konflislovak ugyanolyan unott pofával csattogtatták patkóikat a váradi utcákon, a rikkancsok szintúgy ordibálták a reggeli híreket, mint egyébként.
Tóth Tihamér, mikor munkába indult, nem sejtette, hogy a mai nappal bevonul neve a városi legendáriumba. Hősünk, szigorúan csak ideiglenesen, szögre akasztotta hegedűjét, ugyanis az aggasztó gazdasági viszonyok okán jegelte komolyzenei karrierjét, és segédi minőségben ugyan, de felvétetett Klein úr rövidáru és aprócikk boltjába. Oh, az a bolt a váradi Fő utcán! Minőségben és kiszolgálásban a legprecízebb, hajlongott Klein úr a vevők előtt, és meg kell hagynunk, igaza volt. Egyébként Klein úr sokkal később sajnálatos módon nem tért haza egy rosszemlékű megsemmisítő táborból, ellenben nagyobbik fia, Kiss elvtársként sikeresen keserítette meg a későbbiekben a nagyváradi iparosok életét. De ne kalandozzunk el ilyen távolra az időben.
Klein úr harmadmagával vezetgette üzletének kis csolnakát az élet viharos tengerén, s nem mondhatni, hogy meggondolatlanul választott munkatársakat maga mellé. Mert a két kisasszony, kik munkájukkal segítették, felettébb nem voltak egyformák. Nem ám, mert Léni kisasszony, bár orcájának formája kissé szétfőtt krumplira emlékeztetett, nyaktól lefelé szerfelett ingerlő idomokkal lett megáldva a teremtőtől. Olyannyira, hogy mikor kellőképpen szűk szoknyájában telt idomain a bolti létrán billegett, mintegy varázsütésre férfi érdeklődők serege óhajtott vásárlásba bonyolódni, ami lássuk be, nem egy kis áldozat az említett urak részéről, tekintve, hogy nem könnyű eligazodni a különböző fodrok, zsabók és szalagok tömkelegében.
Ellenben Zsazsa kisnagysád kimerítette az elöl deszka hátul léc fogalmát, ám duzzadt, kissé nedves ajkai olyan, de olyan színben pompáztak (laque rouge Rivoire), mit bármely germensdorfi cseresznye megirigyelhetett volna. És nefelejcs szemeiről akkor még szó sem esett. Aztán meg úgy tudott számolni a kisasszony, hogy öröm volt hallgatni, pláne mikor cseresznye ajkai közül bájos szendeséggel kinyújtott nyelvecskéjével belenyalt a tintaceruzába, ártatlan tekintetet vetve hősünkre. Ilyen és ehhez hasonló kalandokba bonyolódott ő a kisasszonyokkal, és ezen a reggelen is elandalodva gondolt a rá váró hosszú nap izgalmaira, mikor a bolt elé érve meglátta Klein urat a kisasszonyokkal, amint a lehúzott vasredőny előtt várakoznak. Őreá.
A nyitás. Oh, a reggeli nyitás, mint szentség szerepelt Klein úr üzletpolitikájában. Talán Dávid érezhette ezt az erőt, ezt a magabiztos eleganciát, mellyel ez a kis ember minden reggel fontoskodva körülnézett és megforgatta a kulcsot a vasredőnyt lezáró méretes lakatban, megmutatva ezzel a világnak és nem utolsó sorban a konkurenciának (Szávay és T.-sa Méteráru), hogy kicsiny a boltja, de prosperál. Ez a rituálé kisebbfajta nézőközönséget vonzott oda rendszeresen, mert ilyenkor nyitottak a szomszédos frizír szalonban és a Popper-féle papírkereskedésben, meg a Hegedüs és Fia alkalmazottai is ilyentájt húzták fel a vasrolót a cipő üzlet portálján. Ezek most mind ott álltak, és őt várták, fixírozva.
Tóth Tihamér kissé elfulladva az izgalomtól lépett Klein úr felé, mire az apai szeretettel üdvözölve nyújtott kezet. Megjött, fiam, kérdezte, ami hülyeség volt, mert persze hogy megjött, csak a vak nem látja. Aztán nagylelkű mozdulattal átnyújtotta a lakat kulcsát. Talán nyisson ma reggel ön, kedves fiam. Hősünk álmélkodva nézett körül, de nem, a kék nyári égbolt szilárdan feszült fölötte, a Fő utca a megszokott képét mutatta, talán csak Zsazsa kisnagysád élveteg ajkai rángatóztak kissé gyanúsan.
Tóth Tihamér a megtiszteltetéstől szédülten hajolt a lakat felé, és akkor, igen akkor megpillantotta élete legnagyobb csomóját, mely emberi végtermékként szokott jelentkezni. Magyarán, az éjjel valaki mámoros jókedvében leszarta az üzlet lakatját.
Hősünk tétova pillantására mindenki másként reagált, Klein úr rosszallva húzta elő mellényzsebéből óráját, Zsazsa kisasszony vonagló ajkakkal kínlódott, míg Léni könnyes szemmel előhalászta monogramos zsebkendőjét és önfeledten beleröhögött.
A történet folytatásában jelentős szerepet játszott Béládi bácsi, aki utcaseprői minőségben kavarta a város szemetét, és megszánva Tóth Tihamér vérszegény próbálkozásait az eltakarításban, nyírfa seprűjével elcsapatta az ajándék nagyját. Ajándék, mondom, mert lévén aznap épp Tihamér napja, Zsazsa kisasszony két kuncogás közben megkockáztatta a címzett személyét megnevezni.
Aztán egész nap nem történt semmi érdemleges. Emberek jöttek-mentek, gombok és szalagok cseréltek gazdát. Talán csak a kisasszonyok vihogtak össze fintorogva a kelleténél többször, és a segéd úr mosta sűrűbben kezeit levendula szappannal.
Béládi bácsi azóta is váltig állítja, hogy ajándékban ilyen nagyot és büdöset sohasem látott, és vannak akik szentül hiszik, hogy tőle ered a városi folklór ama gyöngyszeme, mely így hangzik: szaros lett, mint Tóth Tihamér a neve napján.