Tóth Tihamér és az elvesztett menyasszony

Mielőtt bárki csodálkozni kezdene, és kérdőn felvonná szemöldökeit azon, hogyan lehet elveszíteni egy menyasszonyt, addig maga Tóth Tihamér csöppet sem lepődött meg ezen. Mert a leányzón, kit azon a bolondos április végi reggelen, a rakpart lépcsőjén talált, bár igen ziláltnak, és szomorúnak tűnt, mirtuszokkal díszített menyasszonyi fátyla már kissé kókadtan repkedett a friss szélben, s ruhája is jócskán meggyűrődött a lépcsőn való kuporgásban, csak a bolond nem látta, hogy ez itten kérem egy elveszített menyasszony. Mert ha nem az lenne, minden bizonnyal vőlegénye, azaz inkább már friss férje-ura reggeli kedveskedéseit fogadná a nászi ágyban, mondjuk egy habos kávé formájában.

Tóth Tihamér mindig gyakorlatias ember lévén, erre még szegény megboldogult mamája nevelte rá, előzékenyen nyújtotta át a kissé megviseltnek tűnő szende szűznek kifogástalanul vasalt zsebkendőjét, mit az hálásan fogadott.

Szív alakú arcocskájából huncut de megtört kék szemek tekintettek a becsületes megtalálóra, és pityergésen meg hüppögéseken kívül képtelen volt megszólalni. Vastag, dús hajfonat díszítette csinos kis fejét, keze-lába apró és formás, egészében véve elmondhatjuk, hogy igen helyre kis menyasszony volt.

Közben a reggeli forgalom megélénkült körülöttük, konflik csattogtak az utcakövön, biciklis munkások igyekeztek fülsértő csengő szó mellett munkába, és a rikkancsok is rákezdték a sarkon túl.

De kettőjüket, ahogy a kényelmesen hömpölygő folyó partján, a lépcsőkön kuporogtak látszólag ez mit sem zavarta.

Azt mondom látszólag, mert Tóth Tihamér dacára annak, hogy a reggelitől zsebében maradt kalácsdarabkákkal a feltünedező hattyúkat és vadkacsákat etette, elméjében igenis lázasan kereste a megoldást erre a lehetetlen helyzetre. Mit lehet kezdeni egy talált menyasszonnyal? A problémát, mint kérdést tette fel magának, itt is közre játszott a mama nevelése, aztán hirtelen megjelent előtte Krajcsovics bácsi arca.

Krajcsovics bácsi az ugyancsak megboldogult papa rendes kártyapartnere volt. Rajta kívül még hetente háromszor megjelent a szokott időben Grósz Salamon, az ószeres, kinek piszkos kis boltjában műremekek hevertek költői összevisszaságban bóvlikkal vegyest. A spílerek közé tartozott még Grünstein, a koporsós, és Spitz Pepi, kiről semmi érdemlegeset nem lehet elmondani azon kívül, hogy likőrgyára volt a város szélén.

Krajcsovics bácsi időtlen idők óta az elhagyott és megtalált tárgyak hivatalának gondnoka volt. El nem tudnátok képzelni, csippentett szemével busa szemöldöke alatt, mi mindent el nem hagynak az emberek.

Hoztak már be karácsony délutánján diplomata táskát, benne tábla jóféle szalonna, és fél szál kolbász, igaz, a kolbász vége kicsit lerágottnak látszott, de a mellécsomagolt makói hagyma első osztályúnak tűnt. Aztán leltek már kis komódot, benne fialásra készülődő anyamacskával , esernyőket és napernyőket, gyöngyös női retikült, benne igen finom és illatos batiszt zsebkendővel, bibliát és zsebkönyveket, egyszer még egy próbababát is behozott valaki, amit a Ligeti csónakázó tó mellett lelt. Se szeri se száma nem volt az ilyen és ehhez hasonló történeteknek, amikkel Krajcsovics bácsi elszórakoztatta őket vad kártyacsatáik közepette,hősünk tehát úgy gondolta megtalálta a megoldást. Lesz ott hely egy elveszett menyasszony számára is.

Az öreg Krajcsovics szeme, becsületére legyen mondva, meg sem rebbent, amint régi cimborája fia beállított friss szerzeményével. Takaros fehérnép, bólintott nagyot, elismerően pödörgetve pipafüsttől sárgult bajuszát, míg leültette egy háromlábú fotelbe egy zsírosbödön és egy foncsorját veszített faragott tükör közé.

Hanem hát öcsém, azt tudod-e, hogy ha három hónapig nem jelentkezik a jogos tulajdonosa, a kisasszony a becsületes megtaláló tulajdonát képezi, hunyorgott somolyogva Tóth Tihamérra, míg kikísérte hivatalából

És ez volt az a mondat, ami hősünket ezután nem hagyta nyugodni, Addig oly nyugodt, és mondjuk ki, szürke agglegény élete alapjain elébb apró, majd egyre nagyobb repedések támadtak, s ezeken a repedéseken mindenféle vad gondolatok virágoztak ki, családról, jóféle asszonyi kosztról, egy kedves szőke feleségről, ki elsimítja gondjait fáradt homlokáról. Eszébe jutottak a hosszú, és magányos, ágymelegítő társaságában eltöltött őszi-téli éjszakák, és megborzongott.

Mivel alapos ember is volt, nemcsak gyakorlatias, mint ilyen megosztotta kétségeit és elvárásait csekély számú barátaival, többek között Halasi Tibivel, kivel még a konzervatóriumi időkben kötött ismeretséget, mely barátsággá érett az idők során, olyannyira, hogy együtt muzsikáltak egy kis kamarazenekarban. Mert míg Halasi Tibi csellón játszott megejtő virtuozitással, Tóth Tihamér hegedű szakon tanult, de ez még azokban a rossz emlékű időkben történt, mikor oly végzetesen beleszeretett alagsori szobája ablaka előtt rendszeresen ellejtő két észveszejtő boka tulajdonosába, de sajnos a hölgy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Tehát hősünk terveit, hogy élete csolnakja szelídebb vizekre evezzen az élet viharos tengerén, barátja is támogatta, sőt, egyetlen hölgy ismerőse is, kivel ilyen jellegű gondolatait is megoszthatta.

Ez a hölgy a Kert utcai Homonnai Nika-féle műintézményben fejtette ki áldásos tevékenységét, nagy örömére és hálás gyönyörűségére diák úrfiknak, elhagyott férjeknek és megcsalt szeretőknek.

A nagy szívéről, és hasonlóan nagy kebleiről elhíresült kisasszony Marcsingó Erzse néven látta meg a napvilágot, de paradicsom vörös fürtjei után a Piroska művésznevet viselte, s jó szívvel támogatta kundsaftja családalapítási terveit. Igaz, titokban elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, mert látta magát hófehér menyasszonynak nem egyszer, de aztán egészséges öntudattal csak legyintett magában, mert eltökélt szándéka volt már csak két évig űzni az ipart, majd egy másik városban megtelepedve jó felesége lenni egy becsületes iparosnak.

Közben eltelt a nyár, és vele az a három hónap, mialatt a feledékeny vőlegény jelentkezhetett volna.

Egy kellően csodaszép őszi reggelen Tóth Tihamér nagy elhatározással, és dobogó szívvel benyitott Krajcsovics úr műintézményébe. Az öreg pipafüstbe burkolózva csak intett ragyogó szemével, hogy lépjen csak beljebb. És akkor meglátta.

Szebb volt, mint valaha, ahogy ott állt a próbababa és egy kis szeneskocsi között, fején menyecskésen hátra kötve a fátyol, arca rózsás és nyugodt, kék szeme huncutul villant. Alakja megtelt, kiteljesedett, s nagyon is furcsán festett rajta a már kissé elhasználódott menyasszonyi ruha.

Kézen fogta, kivezette szép szende aráját, s szemét kedvtelve legeltette dús idomain, mikor meglátta enyhén előredomborodó hasát, mely majd szétfeszítette ruhája selymét. Hitetlenkedő tekintetére a kisasszony elpirult, és lehajtotta csinos kis fejét.

Tóth Tihamér nagyot sóhajtott, majd felnézett a szelíden kéklő szeptemberi égre, s miután látta, hogy az nem szakad le szegény csalódott fejére, kézen fogta a kisasszonyt és meghallgatta Krajcsovics bácsi jó tanácsát.

Öcsém, hunyorgott az öreg, én már sok mindent láttam, és tapasztaltam, de olyat, hogy talált tárgy mellé ajándékot i kapott volna valaki, olyat még nem pipáltam.                                 Azzal áldását adta rájuk, és nagy dördüléssel becsapta utánuk a nagykaput.