Nincs mit tagadni, balul indult a napja. Özvegy Srimm Gyuláné általában a keddi napokat szokta volt kiválasztani arra, hogy bérlői szobáit a többi szobákkal egyetemben takarítás címen mindent elsöprő hadműveleti Tóth Tihamér fogorvosnál
területté változtassa. Nem kupleráj ez kérem, szokta ilyenkor az őrületbe kergetni a kis cselédet a szobaurakkal egyetemben. Ekkor mindenki, aki teheti szomorúan bár, de gyáván megfutamodik. Mert mi is lenne kedvesebb testnek és léleknek egy kiadós reggeli nyújtózkodás után, mint visszaszundikálni, mintegy a takaró jótékony homályába bújni a kellemetlenségek elől, mik a nap folyamán biztosan elérik majd az embert. De nem, nem lehetett, mert a lakást kora reggel felverték özvegy Srimm Gyuláné Matildka harci kiáltásai, ne oda tedd a lúgos vödröt te mafla, mert még beleesik valaki, a prakkolót keresd, ne az orrod vájd, hogy az anyád ne legyen szomorú.
Így hát a bérlők lógó orral és pánikszerűen távoztak a szobákból, úgy is, mint Tóth Tihamér, aki a közeli Kis Pipába tartott. Itt szokta ugyanis elfogyasztani szerény reggelijét. A főpincér, ki már vagy félszázada a Ferikém megszólításra hallgat, előzékenyen hozta a frissen főtt páros debrecenit ecetes tormával és édes mustárral, egyenesen Klein úr csemegekereskedéséből érkezett ma reggel frissen az áru, két ropogós császárzsömlével és langyos tejeskávéval, szigorúan föl nélkül. És nehogy kimaradjon az aznapi Friss Újság. De ezt a maga fajta Ferikék nagyon jól tudják, mert a vendég az szentség a Kis Pipában.
Oh, hogy szerette hősünk ezeket a reggeleket! A friss abroszokkal letakart asztalok már nem is emlékeztettek a múlt éjszaka lumpolós kártyacsatáira, karikás szemű tárcaírók sem kornyadoztak, az alkohol és cigaretta bűzét is eltakarították serény ám láthatatlan kezek. Minden friss volt és kedves, várakozás teli. Tóth Tihamér reggeli rosszkedvét feledve elmerült az újság és a roppanós debreceni olvatag világában. Világújdonság, hirdették a Schőn-féle elasztik gumiharisnyát, Bertás pasztillát ajánltak főfájásra hölgyeknek, és igazi szenzációt is talált, Magda, a szőrös testű tengeri hableány mutogatta magát rendkívüli látványosság gyanánt a székesfővárosban. Ezen kicsit elmélázott, Magda egynémely szőrös testtájékán. Majd kényelmesen eperlekvárt kent a császárzsömle utolsó falatjára és elgondolkodva elrágta.
Később Ferikém főpincéri minőségében akár meg is esküdött volna, hogy a hangos csikordulást meglehetősen hangos káromkodás követte, bár ezt Tóth Tihamér természetesen tagadta, a tény az tény maradt, hősünk kavicsra harapott a zsömlében. A baj eleinte nem tűnt nagynak, bár maga Erdélyi úr, a Kis Pipa mindig búsképű tulajdonosa jött elnézést kérni, szokásosnál is savanyúbb ábrázattal szorongatva Tóth Tihamér kezeit, biztosítva őt arról, hogy személyesen fog a pékmesternél elégtételt kérni vendége számára.
A fog, vagyis ami maradt belőle, dél körül kezdett el rendetlenkedni, eleinte tompa nyomással fájt, majd alattomos kis lüktetések szaggatták hősünk idegeit, ki pont akkor próbált a város színházának zenekarában, hol prim hegedűsi minőségben előkelő pozíciót töltött be.
Nos, aznap az esti előadásra készülve nem várt fájdalom terítette le éppen akkor, mikor Eppstein Kornél a darab partitúrájának megfelelően megszólaltatta az üstdobot. Tóth Tihamér becsületére legyen mondva, lüktető foggal ugyan, de végigmuzsikálta az esti előadást is, de már nagyon gyötörte a kín, mikor Rózsika mama, a színház portás nénije behúzta utána a művészbejáró ajtaját. Keresse meg dr. Pirit, szólt még utána, Bémer tér van praxisa.
Este Odollal öblögetett Tóth Tihamér és búsan nézte, amint a szájvíz törött fogának véres darabkáját koccantja a mosdótál porcelánjának. Később aszpirines álmai jótékony ködébe burkolózva elmerengett a nevén. Dr. Piri. Azaz Piroska. Bájos név. Úgy találta, ilyen névhez göndör, dús haj illik, rövidre vágatva, amilyen most a módi, francia kis kalapja bűnösen naiv, kék szemei szinte gyógyítanak. Apró ám izmos fehér kezei gyöngéden motoznak a szájában, rágondolni is gyönyörűség, fehér köpenyének keményítő és levendula illata szinte beteríti a pácienst, és ahogy felé hajlik, telt keble hozzányomul, és azt mondja, tessék mán felkelni reggel van, kipucoltam a cipőit.
Pislogva könyökölt fel az ágyban és szomorúan konstatálta gyulladt ínye lüktetését.
Csak két embert kérdezett meg a Bémer tér közelében, az egyik egy konflis volt, ki a Piri névre rögtön egy közeli, hölgyek által vezetett, de uraktól látogatott intézményt ajánlott, hol van egy Piri, aki nem fogdoktor ugyan, de neki vannak a legnagyobb keblei a lányok között. Első osztályú, csippentett szemével.
A másik egy házmester volt, kis golyó fejű, unott arcú ember. Dr. Piri fogműterme, hátul az udvarban balra. De ne tessék kopogni, mert arra háklis. Közvetlen a kapu alatt mocskos arcú kisgyerek lekváros kenyeret evett, ezt kihúzzák, pislogott gonosz mosollyal, látva hősünk fájdalmas ábrázatát.
Kis, fehérre meszelt váróhelyiségbe lépett, sehol egy tábla, pislogott bosszankodva, mikor bentről ütemes zajt hallott, egy bútor recsegése majd halk ám egyre erősödő női sikkanások aztán egy fojtott férfihang hörögte érzékien, mindjárt, mindjárt, mindjárt meglesz. Kunéros helyzet, tagadhatatlan. Jólneveltsége dacára nagy vehemenciával feltépte az ajtót és a következő látvány fogadta. Szőke ám kissé csapzott kisasszony ül a fogorvosi székben, vízkék szeme tágra nyílik miként a szája is ( hogy is bírják egyes kisasszonyok ilyen nagyra tátani a szájukat), rajta lovagló ülésben nagydarab, fehérköpenyes úriember, ki éppen most mutat fel diadalmasan egy kissé véres fogat. Mondtam, hogy mindjárt meglesz, kissé görbe volt a gyökere, nagyságos asszony. Majd lekászálódva betegéről kérdőn nézett hősünkre.
Dr. Pirit keresem, rebegé Tóth Tihamér, széttekintve a kicsinyke rendelőben, talán biza a függöny mögé bújt a doktor kisasszony.
Dr. Piri Gusztáv, okleveles fogorvos, alázatos tiszteletem, csapta össze sarkait és nyújtotta kissé véres kezét bemutatkozásra a jó doktor. Parancsoljon talán helyet foglalni a kedves beteg. Majd energikus mozdulattal, ám mégis gyengéden becsukta az ajtót.