Ünnnepvárás mézeskaláccsal

Amint a karácsonyi mézeskalács sütéshez készülődöm, érzem Nagyanyám jelenlétét. Ott van láthatatlanul velem, bennem, a mozdulataimban, ahogy hajszálra ugyanúgy készítek ki mindent a tészta gyúráshoz, mint Ő egykoron. Istenem, azok a mézesek! Aranybarna, roppanós kéreg alatt puhán elomló tészta, benne rapszodikusan váltakozó fahéj, szegfűszeg és ánizs bombácskák. Íz orgia.
De lássunk hozzá. Kis lábaskában melegszik a kandalló szélén a méz, aranya lágyan öleli a vaj szelíd sápadtságát.Közben megtöröm a fűszereket, csengve-bongva , vidáman szól gyerekkorom szeretett hangszere, a réz mozsár, és én megfürösztöm arcomat és lelkemet a fűszeres illatokban. Közben felmegelegedett a méz is, illata a nyarat idézi. Liszt fehérlik,és tojások, melyek sárgájának színe, mint szeles alkonyati ég, kicsiny bombája huppan alá, kis liszt-felhőt támasztva, majd langyos mézes-vajas-fűszeres keverék teríti be lágyan a kis halmot.
Lassú, ismerős, simogató mozdulatokkal dolgozom össze a tésztát, és közben azon tűnődöm, mitől olyan szép ez a szombat délután? Kinn már alkonyodik, a kandallóval versenyt duruzsolnak a fotelben lustán elheverő macskák. Csend van, csak a szívem muzsikál.
Aztán előkerülnek a régi mézeskalács szaggató figurák, a bádog szív, a fenyő, a huszárcsizma, a karcsú hold. És itt a kedvencem, a mesebeli madár, melynek hosszú farka boldog egykor-volt kislány énemet idézi.
Szépen kanyarog a tészta, szabályos kerek formát ölt a nyújtófa alatt, s az öreg konyhai szerszámok meghitten símulnak a kezembe. Ott sorakoznak szépen a tepsiben, nyúlánk holdak, kackiás huszár csizmák, szerelmesen dagadozó szívek, aztán lassan elönti a konyhát az illat. Mintegy varázsütésre a macskák is ébredeznek, drágakő-szemük sejtelmesen hunyorog. Kisűlt az első tepsi mézes.
És közben angyalszárnyakon, nesztelenül megérkezett az ünnep.