Valami nagy csend ült a lelkeken, bár a diákok továbbra is tanultak, jártak gyakorlatokra, vizsgáztak, élték a látszólag gondtalan diákéletet. Elemér érezte, hogy számára véget értek ezek a „gondtalan diákévek”, kezdődik a küzdelem a fennmaradásért, emberi értékeinek megőrzéséért. Nagy elhatározásra szánta rá magát. Külsőleg, magatartásában semmi változás nem látszott, élte a diáktársaihoz hasonló mindennapjait. Érdeklődése azonban a nyugatra kiszökők, disszidálók eredménye, vagy eredménytelen próbálkozásai felé fordult. Nem nyíltan, csak úgy „szőrmentén”. Soha sem kérdezősködött, ellenben jól odafigyelt, ha ilyesmiről meséltek mások. Apránként sok adatot, történetet összegyűjtött. Hallott diákokról és más fiatalokról, akik Magyarországon keresztül akartak nyugatra eljutni, mások déli irányban próbálkoztak, Jugoszlávia felé. Beszéltek nyugatra tartó tehervagonba bezárkózó próbálkozókról, vagy a Dunát átúszni akarókról. Sikeres kísérletekről azonban nem nagyon tettek említést a hallottak.

 Ismerősi köréből is került ki olyan, akinek kis híján sikerült a nyugatra szökés.

 Vörös Viliről van szó, akinek becsületes magyar neve Kővári Vilmos. Lángolóan vörös haja miatt azonban mindenki csak Vörös Vilinek ismerte. Egy évvel járt Elek felett. Egyik társával, barátjával feltarisznyáltak, kétnapi élelmet, ivóvizet pakoltak, és felügyeskedtek egy tehervagon rakterére, amely Németországba tartott. Bár elég szűk volt a hely a bálák között, de ülve valahogy elfértek. Hogy miképpen sikerült a vagonba észrevétlenül bemászniuk, az már az ő titkuk. Lehet segített nekik valaki az állomás személyzete közül. Bár nem volt valami kényelmes a helyük, de a tét megéri - gondolták. Két napig utaztak, hozták-vitték a vagont, tolatták, lökdösték ide-oda, míg végül a második éjszaka zörrent a zár és kinyitották a vagonajtót. Eléggé különös időpont a vagonnyitásra, és az még különösebb, hogy amikor azok, akik az ajtót kinyitották meglátták, hogy két ember van a vagonban, ész nélkül eliszkoltak, és eltűntek a sötétben.

 Vörös Vili és a barátja meglepődve topogtak a sínek között nem értve, mi történt tulajdonképpen, de nem sokáig, mert vasutasok és éjjeliőrök vették őket körül, s a rendőrőrsre kísérték mindkettőjüket.

- Mi az, mi történt? – lépett ki az őrs ajtaján az ügyeletes rendőr.

- Ezt a két embert vagonfeltörésen értük tetten. Itt vannak a tárgyi bizonyítékok is…

- De mi nem…

- Csend! Folytassák!

- Igenis! Egy elemlámpát és ezt a feszítővasat találtuk a helyszínen.

 Így történt a lebukásuk. Hiába magyarázták, hogy csak utazni akartak, kiröhögték a védekezési kísérleteiket. A vallatások négy napig tartottak, végül betörési kísérlet vádjával három hónapi közmunkára ítélték mindkettőjüket. Vilit az egyetemről eltávolították, kirúgták (!), s ő elment munkásnak ahhoz a vállalathoz, ahol a közmunka idejét töltötte. Elek többször is felkereste volt kollégáját, aki jó néven vette a közeledését, hiszen miután afférba keveredett a rendfenntartó hatalommal, barátai elfordultak tőle. Nem így Elek, akivel valamiféle barátság szövődött. Vili részéről őszintének tűnt, volt kollégája részéről inkább rejtett, de élénk érdeklődés mutatkozott. Ez a barátság tartósnak bizonyult, s azután is fennmaradt, miután Vili megnősült. Jó kedélyű, vidám asszonyka, Ibolya a közeli óvodában dolgozott, mint szakácsnő, s ez meglátszott Vili kikerekedő arcán is.

 Mint „a munkásosztály” szorgos tagja több kedveszményt, előnyt élvezett, mint diák korában. Már nem úgy tekintettek rá kissé gyanakodva, mint „értelmiségire”. Munkahelyén lehetőséget kapott a szakosodásra, s így a segédmunkási állapotból szakmunkássá léphetett elő. Saját házat is építhetett a város szélén, államilag kiutalt telken.  Elek itt is gyakorta felkereste, s szíve mélyén irigyelte a nyugodt, önálló életét – takaros feleség, rendezett porta, igaz, hogy csak szoba-konyhára, de ízléssel berendezett, tiszta lakás. Azt persze nem tudta, hogy Vilit „meggyőzték”, jelentsen minden próbálkozást, már ami főleg a disszidálást illeti, az ismerősei, barátai körében. Ez volt az ára látszólag nyugodt életnek.

(Elek pedig?

A felszínen élte a diákok mindennapi életét, de ott belül vulkán fortyogott – minden áron szabadulni akart a „börtönélettől”, a világ legravaszabb rabságából. Belevetette magát a diákszakköri munkába és a sportba.)