Szólj hozzá !

Hozzászólt Téglás Margit Június 26, 2016, 1:45pm

Kedves Anna, Kedves Miklós, köszönöm, hogy általatok én is felelevenithettem a vásárhelyi emlékeket. Sajnos nem tartom valószinünek, hogy valamikor újra a régi lesz. Az idő nem visszaforditható.

Hozzászólt Sebestyén Péter Június 8, 2016, 9:49pm

Szerintem meg önámítás, hogy a gazdasági fellendülés érdekében fogjunk össze. Az legfeljebb csak következménye, gyümölcse egyéb valaminek. A közös szellemi,  alapvetésnek. Annak, hogy egyszer a román testvérek is érezzék meg annak normalitását, hogy egyenjogú, rangú nép, tárgyalópartnerek vagyunk s nem erőből, hataléommal nyomják le torkunkon az sszimiláló, Bukarestből erőltetett politikát.

 A gazadasági összefogás mögött is jól felfogott érdekek húzódnak. S ezek a román és magyar oldalon teljesen eltérnek, egymásnak feszülnek, vagy elgalábbis párhuzamosak s a másik nélkül, vagy a másik  bedarálására irányulnak. Meg kell nézni a különféle vállalatvezetők pozicióit és politikai hátterét, miközben a magyar csak kulimunkásnak jó, Vagy lehet szándékosan akarják elvenni a magyarok erdélyi életkedvét....

A potenciál ott van ahol sajnios csak pénz van, de szellemi, értelmiségi, lelki akarat román rlészrpől nincs. S a magyar oldalon is ezért a nagy közöny és elkeseredés.

Hozzászólt Hilda Halász Június 8, 2016, 2:33pm

Amiről Ön ír ("a gazdasági fellendülés sem fogja megoldani a két nép közti ellentétet"), az nincs az én hozzászólásomban. Én fordítva gondoltam, a gazdasági fellendülés érdekében kellene összefognunk.

 Attól, hogy probáljuk ignorálni, kerülni és levegőnek nézni egymást, nem lesz jobb a helyzet/hangulat. A másik véglet az asszimilació. Szerintem törekednünk kellene egymás elfogadására, és valamilyen egyenrangú kapcsolat kialakítására. 

Ami a magyar (keresztény) elit, értelmiség feladatát és a szellemi-lelki felemelkedést illeti, egyetértek Önnel. A párbeszéd, tematizálás, fórumok, de még a karizmatikus egyéniségek (akik város-, vagy egyéb vezetésre alkalmasak) is nagyon hiányoznak.  A politikusokban/újgazdagokban sajnos nem látom a potenciált. 

Hozzászólt Sebestyén Péter Június 7, 2016, 2:40pm

Én nem hiszek abban---egyébként a kommunista szlogen volt ez-, hogy a gzadasági-társadalmi kiegyenlítődés, automatikusan meghozza az egyetértést, a békét, s eltünteti a vallást.

 A pénnz, a gazdasági fellendülés sem fogja megoldani a két nép közti ellentétet. Annak okait kellene megszüntetni. Szép a nosztalgia, de legyünk realisták. Kolozsváron sincs béke a magyarok és románok közt. Ott sem írrták még ki magyarul, hogy Koliozsvár.

Tehát az ilyetén (gazdasági-pénzügyi) fejlődéstől ne várjuk a jobbulást mert az illúzió és délibáb. A szellemi-lelki felemelkedés még sürgetőbb lenne. Onnan indul ki minden. Hol van pl. a kerezstény magyar értelmiség, elit, aki , akár a média segítségével is párbeszédet folytat, feltár, meg- és kibeszél dolgokat, asztalhoz ültet, fórumokat teremt? Mit tesz ezért a politikai vagy újgazdag réteg?

sp

Hozzászólt Hilda Halász Június 7, 2016, 11:24am

Remélem, mindenki tisztában van azzal, hogy ez a város tényleg csak álmainkban ás emlékeinkben él. A mostani Vásárhely már nem ilyen, bár a régi helyek jó része még fellelhető benne. Én itt születtem, itt nőttem fel, és itt élek 38 éve. Végigkövettem a változást az álom és a valóság között.

Nem tartom a változást feltétlenül rossz dolognak. Elkerülhetetlennek tartom.

Sok látogató szerint Vásárhely most nagyon szép, sokkal rendezettebb, tisztább, mint régen, tele van virágokkal, és érdemes megnézni a Somos-tetőt, Víkend-telepet, a Várat... Különösen a Várat, nem fognak ráismerni! (Természetesen "A füre lépni tilos!", kutyával, biciklivel bemenni tilos, stb.). Nosztalgiázóknak a megyeháza (Prefektúra) tornyát is ajánlom.

Nem a helyekkel van baj. Vásárhely gazdaságilag nagyon le van maradva, az átlagbér alacsonyabb, mint a romániai átlag, nincsenek befektetők, munkahelyek. (A közeli Kolozsváron pl. dübörög az IT-szektor, özönlenek oda egész Romániából.) A magyarok sokkal rosszabbul keresnek, mint a románok.

A mostani Vásárhely szellemiségét, a lakosság összetételét, a városvezetés milyenségét sok tényező befolyásolta. Leginkább a "fekete március", de mindenkinek megvan a szerepe benne: a tulipános "csúcspolitikusoknak", akik folyamatosan beleszólnak a város ügyeibe, és (újabban csak a háttérből) irányítják a dolgokat; a "cartier-lakóknak", akik lassan, de biztosan az asszimiláció útjára léptek (vásárhelyi magyar facebook-csoportokban a tagok jó része nem tud helyesen írni magyarul); azoknak, akik itt maradtak, de nincs beleszólásuk az ügyekbe; és nem utolsósorban az elszármazott magyaroknak, akik nagyon sokan vannak!

Jó lett volna a mostani választáson "visszaszerezni" a várost. Egy lépés lett volna a gazdasági-kulturális fejlődés útján. Nem sikerült. 1700 szavazaton múlott. Akik itt élnek, most kicsit csalódottak, kiábrándultak, reménytelenek.

Jó lenne valami pozitív jövőképet festeni Vásárhelyről... A megosztottság a fejlődésnek sem tesz jót. Szerintem a "magyar" Vásárhely emlék és álom marad. Az a kérdés, hogy továbbra is párhuzamosan élünk a románokkal, vagy nyitunk egymás felé, és közösen próbálunk egy "új Vásárhelyt” felépíteni. És hogy megtalálja-e Vásárhely a helyét a régión belül?

Akit érdekel Vasarhely múltja, jelene és jövője (és nem csak nosztalgiázni akar), annak itt egy nagyon jó elemzés egy helyi történész tollából: http://www.vasarhely.ro/kozter/meghalt-kiraly-eljen-kiraly#.V1Z9jr6... 

Hozzászólt Baksai József Coci Június 6, 2016, 6:26am

Csóda szép emlékek!!!

Hozzászólt Bálint Mária Június 5, 2016, 3:14am

Ámen!

Hozzászólt Bogdán Mária Június 4, 2016, 10:02am

Kedves Rettegi Anna! Írása szíven hasított mert én is ugyanezt érzem valahányszor visszatérek szeretett szülövárosomba, ahol játszottam a Lázár Ödön parkban, iskolába jártam a Baross Gábor utcai általánosban, majd az Unireaban érettségiztem, sportoltam, buliztam, férjhez mentem és örvendtem a két született lányainknak, majd dolgoztam 14 évet. Sajnos már az én városom sem, azt hittem hogy csak én vagyok ezzel az érzéssel, nem mertem hangosan senkinek sem megemlíteni. Álmodni szabad az idegennek is, nekem is és ezt az álmot örízni fogom amíg csak élek! Mindig büszkén fogom mondani hogy Marosvásárhelyen születtem, így Édesanyám, Nagymamám... a sor hosszú lenne.

Baráti üdvözlettel és tisztelettel, Bogdán Mária, született Derzsi.

Hozzászólt Nemeth Miklos Gyula Június 3, 2016, 11:40pm

56 éve szyakadtam el gyerekkorom, ifjuságom szeretett városából Marosvásárhelyröl. Nagybányán élek a  szórványban. Nemrégen utam Marosvásárhelyen keresztül vezetett. Már Régentől kezdett hevesebben dobogni öreg szivem. Eszembe jutottak a háborus évek, ezen a bevezető országuton máig sem kideritett hovatartozásu repülőgépek bombázták, géppuskázták a védtelen szász menekültek Régen felé vonszolódó szekérsorait, nem kimélve gyerekeket, oregeket asszonyokat állatokat. A közeli lakósok mindt szüleim és én mind gyerek adtunk első segélynyujtást a szenvedőknek. A dunyhákkal csomagokkal telt szekerekből ömlött a vér. Az árokban egy tehén a végsőket rugta, rajta egy letépett emberi kar. Én vezettem és elhatároztam hogy utitársaimnak bemutatom a várost. A főtér, jobbra a Kosuth utca, a sarok a Duduc sarok, mellette az Apollo. Arrébb a Piros rózsa cukrázda hol Walton Jenő néha zongorázott. A Surlott Grádics kis vendéglő, A szinház, Kovács György, Tanai Bella, Borovszki Oszkár, megannyi elhivatott mövész. A Kulturpalota, igen, ahol az első kommunista polgármester tartott nagygyülést, mikőzben szónokolt ökölbe szoritott kezével félre nem érthető módon hadonászta, hogy - elvtársak lessz kenyér, lessz cukor lessz minden....ugy is lett. A Bernádi György tér ahol a volt  Glözer házban ért a front átvonulás, a sok borzalom, de szerencse is mert a földszinten egy orosz parancsnokság vert tanyát ami megvédett a garázdálkodásoktól. Az emlékek gátat törve száguldoznak agyamban. Ki volt az a hős ki a Kulturpalota előtti kis parkban levő zászlórúdra maszott és bár a boltives bejáró előtti pufajkás katona ráorditott, mágis elérte a vöröss zászlót amikor a katona rá lőtt egy sorozatot, aztán emberünk holtan zuhant de a zászlóval eggyütt, nagyot csattanva a köveken miket vére pirosra festett. Éppen az ovodából jöttem haza. A Rákóczi lépcsők...hol nyugtalan gyerekként kerékpáron ereszkedtem le barátaim ujjongása mellet. A Ritz fürdő, a turbina melletti strand, a Somostető...Istenem - nem néztem a magokat köpdöső embereket, csak ifjukorom Marosvásárhelyét láttam. A Tisztviselő telep, a Teleki Téka hol annyit kalandoztam, még a pincéiben is. A Poklós patak hol télen korcsolyáztunk szeretet barátommal a Boér Ferivel kiből jónevü szinész lett de ő is Kolozsváron él ma. Utitársaim megrendülve lestek félszemmel mert folytak a  könnyeim de azért el el akadva meséltem is nekik. Végre megálltunk egy kis kávéra - egyik utitársam kissé tartózkodva - Te Miklós, te több mindt 50 éve nem voltál Marosvásárhelyen és mégis oly otthonosan mozogsz mintha soha nem mentél volna el innen, Hát igen, szellemben soha nem hagytam el, Marosvásárhely örökre, halálomig a szivenben örzöm. Anna - köszönöm irásodat - jól esett de azért Marosvásárhely Marosvásárhely marad szivünkben örökre. Tisztelettel Németh Miklós.