Atyánkfia mindig szerette a halász-vadász-madarász emberek társaságát, bár egyik foglalatosságot sem művelte. Gyermekkorában folyvást köröttük sündörgött, egyben-másban segédkezett is, vagy csak tátott szájjal hallgatta őket a partoldalon, fűben heverészve, hogy mennyi csínja van ám az állatok befogásának, elejtésének. Ők még tapasztalásból szerezték a tudományt, nem etológia-könyvekből, mint ezek a maiak...

Szomszédjuk is gyakran vadászott (igaz, nem mindig törvényes keretek között!), s állított be hozzájuk egy-egy tapsifülessel vagy fácánnal. Annyi bizonyos, a kártyabéli stüszi képét nem róla mintázták! A kicsiny ember hatalmas gumicsizmában járt, s minden ruhadarab önálló életet élt rajta. Bár volt puskája, inkább szegre akasztva tartotta, nem kedvelte a hiábavaló durrogtatást, körvadászaton meg többnyire a hajtók közé állt. Hosszas könyörgésre-kuncsorgásra egyszer aztán felvette atyánkfiát is a szekérre, maga mellé intve mindjárt az ülésre - nagy tisztesség volt ez akkor faluhelyt egy semmi kis gyerkőcnek! A Zuhogóra megyünk, szólj anyádnak, setétedésre itthon leszünk - mondta, s a bonyolult társalgást ezzel egész napra letudta a maga részéről.

Villa a kezeügyében, a hágcsuba tűzve, mint rendesen, Baba meg Csilla már indul is, rövidesen ráfordulnak a dűlőútra. Csak akkor élénkül meg kissé, mikor jobbra, a lucernásban, úgy negyven-ötven lépésre egy nyúl feje bukkan fel a szekérzörgésre. Kalapkarimája piciny billentésével jelzi: most figyelj! Enyhe gyeplőlibbentéssel téríti lovait a lucernásba, szép szabályos ívben, ugyanolyan tempóban, mintha mi sem történt volna, s egy-egy szekérnyommal kisebb kört írva lopja magát közelebb, közelebb a célhoz - a nyúl nem veszi észre így a veszélyt -, aztán halk csuklómozdulattal emeli ki a villát, arasznyira csupán, hogy aztán 3-4 lépésről beléhajítsa. Még egy forduló, s már ott is a rugdalódzó zsákmány a szekéren - majd megcsendesedik hazáig a kasita alatt!

Mostanában elegáns terepjáró, olivzöld szerelés, távcsöves puska meg pedigrés vadászeb dívik már arrafelé is. Mennek-e még vasvillával nyúlra? - kérdezte atyánkfia legutóbb az egyik bográcsozó kompániát. Még a kanál is fennmaradt a levegőben, s úgy néztek rá, mint valami marslakóra. Villával? Nyúlra?!