Régen történt, valamikor az 1970-es évek elején, mikor először jártam Magyarországon, amit azonban soha nem felejtek el. Ronániából autóval mentünk és az egyik falu végén két fiatal fiú integetett, vegyük fel őket. Kicsit későn vettem észre az integetésüket, és mire sikerült megállnom, 25-30 méterre voltam tőlük. A két fiú néhány métert szaladt, majd megálltak.

Nem tudtam mire vélni a dolgot, így visszatolattam hozzájuk és mgkérdeztem, miért álltak meg? Kicsit csodálkoztak, de hamarosan “magukhoz tértek”, modván meglátták a rendszámtáblán az R betüt, ami azt jelentette, hogy Romániából jöttünk. Nem tudták hogy ott magyarul is beszélnek az emberek!

Elvittük őket a következő faluig, és útközben elmondtuk nekik, hogy Romániában, főleg Erdélyben és Bánságban sokan beszélnek magyarul, mert ez az anyanyelvünk. Megemlitettük, hogy Erdély nagy része magyar. Legalábbis az 1970-es években még az volt. Láthatólag kissé hitetlenkedve hallgattak bennünket – ezért kissé keserü szájizzal mentünk tovább.

A következö magyarországi látogatásaim alkalmából többször megesett, hogy valaki csodálkozott: Romániából jöttem és tudok magyarul, meg hogy ott magyarok is laknak?!

Ez régen volt, a “dicsőséges, sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” idején, mikor Romániában arra tanitottak, hogy Erdély valamikor román volt, csak a magyarok aztán elfoglalták. Hogy Hunyadi János (Ioan de Hunedoara) román volt, s úgyszintén Dózsa György is (Gheorghe Doja) – tehát sok valótlanságot kellet tanulnunk.

A nagyszüleinktöl, szüleinktöl, idősebb rokonainktól – ha szerencsések voltunk!- természetesen megismerhettük a történelmi tényeket. Mi tehát két történelmet tanultunk gyerekkorunkban: a hivatalosat, vagyis a román verziót és azt, amit családunk tagjaitól hallottunk otthon.

A helyzet fonákságára – avagy nevetségességére – jellemzö eset, ami az én osztályomban történt. Történelemböl kellett szabad témájú dolgozatot irnunk. Amikor kihirdették az eredményeket, István nevü osztálytársam nagyon méges lett, mert 4-est, vagyis akkor elégtelennek számitó jegyet kapott.

Szó szót követett, s végül István azt mondta, hogy: ez nem igazságos tanár elvtárs, mert én szó szerint másoltam a könyvből!

Ez meg is felelt a valóságnak, csakhogy a történelemkönyv, melyből István kimásolta a dolgozatát, két évvel régebbi kiadás volt. A hivatalos történelem magyarázat pedig megváltozott ezen évek alatt Romániában.

Az eset óta több mint 40 év eltelt, s az utóbbi két évtized alatt úgy Románia mind Magyarország felszámolta a szocializmust, és a piacgazdálkodás fele fordultak.

A minap olvastam egy négy éve megjelent írást, melyben nyugat-magyarországi kiránduló beszámolt egy erdélyi útjának élményeiröl. Többször is elolvastam, hogy jól étettem-e? Az iró meglepőnek találta, hogy Erdélyben, főként Székelykeresztúron mindenki beszél magyarul! Ez valahogy olyannak tünik nekem, mintha valaki bécsi látogatásából hazatérve csodálkozva mesélné, hogy ott németül beszélnek az emberek!

Az talán megokolható, hogy a románok miért hamisitották meg nekünk – és a világnak – Erdély történelmét. Magyarországon azonban vajon miért nem tanitották – és tanitják?! – az iskolákban, hogy létezik egy Erdélynek nevezett tájegység, ahol (sajnos egyre kevesebben) magyarok élnek.

Magyarok, akik székelyeknek nevezik magukat és évszázados elnyomás ellenére megtartották nyelvüket és magyarságukat. Magyarországon miért nem tanitják ezt az iskolákban?!

A sógornőm elszomoritó történetet mesélt néhány éve, miután érettségi bizottság tagja volt Magyarországon. Az egyik vizsgázó leánykát megkédezték, ha székely emberrel találkozna, milyen nyelven beszélne vele? A kislány nem tudta a választ.

Tudatlansága szerintem nemcsak elszomoritó hanem szégyenletes is.

Fodor Lajos.