Vallomás
( Az utolsó Pók, nemzetségéből- Vagy a sajátom)
Írta: Attila-benczi

Itt ülök a „rácsos” ablakommal szemben
nézem a bűzös,dübörgő világot,
érzelemmentes embereket.
Mindig ezt csinálom
mikor lejár a kötelező „foglalkozásom”.
Várom a sötétség eljöttét csillagok feljöttét,
mindig is érdekelt a távoli világ
az elérhetetlen ismeretlen.
A sok éves magányos „hibernálásom” alatt
csak ennyi maradt,fürkészni az eget.
Néha elsárgult papírlapokra írogatok
mint az „emberek”,szokásaikat átvettem.
E test szűk,szorít,megfojt. Igazi énem
haldoklik. Népemből már csak én maradtam.
Nyomaszt a nagy titok, bűnös vagyok
népem még élne, ha nem hallgatok
de e gyönge, tudatlan,kapzsi földieket
velük született ösztöneikkel együtt megszerettem.
E miatt hagytam kicsúszni kezeim közül
a kísérlettett,nem bántam meg,mostanáig.
…………………………………………………………..
Bűnös vagyok!
A népem cserbenhagytam,
Földiekben csalódtam.
Magányomat meg érdemeltem.
Közeledik a vég, a titok maradjon titok…