Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Vallomás

Neked bevallom. Őszintén. Töredelmesen.
Lázadó ifjú koromban, amikor annyira fontos volt a trapéz nadrág szárának bősége, a varrónőtől hazahozott szoknya hossza, a szemhéjtus vonalának íve, a „Szabad Európa” rádió hullámainak vadászata, az éjszakai luxemburgi rádió zenés műsora misztikus éteri hangokkal keverve, a házibulik szinte heti gyakorisága – bizony sokszor méltatlankodtam sorsom ellen. Miért ide, miért éppen ide születtem, a Kárpátok gyűrűjének közepébe?
Akkor még nem tudtam, milyen szerencsés vagyok. Ma már tudom.
Felnőni, fiatalnak lenni egy olyan közösségben, hol a megélhetési nehézségek dacára tisztelete, rangja, értéke, becsülete volt a segítőkészségnek, az összetartozásnak. Senkit sem hagyott magára a közösség. Lakodalmak előkészítésénél, temetéseknél, halotti tor, a fél falu ott segédkezett. Nem üres kézzel ment oda. Tyúkot, tojást, lisztet vitt a kosárban. Módja volt az ilyennek. Elődeinktől örökölt természetes, tisztes módja.
Egyházi társulat rendje vigyázta, hogy minden gördülékenyen menjen. Asztalterítők, tányérok, evő- és főzőeszközök, poharak a közösségi eseményekhez (mindenki szám szerint pótolta a természetes fogyást!). A társulati tagok meghatározott váltásokban gondoskodtak a sírgödör kiásásáról, majd a hantolásról. Szekeresek, kik gyászbojtos szarvú tehenekkel, ökrökkel vitték andalogva a család által padmaly deszkákon körülült koporsót a templom feletti temetőbe, míg a lassú gyászmenetet „rezesbanda” kísérte alkalomhoz illő gyászzenével.
Ha szeget vagy drótot nyelt, lábát törte valamelyik család állata, ha valamilyen okból már nem lehetett friss káposztaleveleken kiárusítani a húsát, netán a Sápa hegyi dögkútban végezte, megbízott emberek körbejártak a faluban, füzettel a kezükben és felírták, ki mennyivel járul hozzá, anyagi helyzetétől függően, a veszteség enyhítéséhez. Ez kölcsönös, de legfőképpen természetes volt. Ünnepelni, vigadni, házat építeni, az Úr asztalához járulni, temetni, gyászolni, segíteni – együtt.
Persze akkor sem voltak szentek az emberek. Pletyka, szomszéd-, testvér-harag, hűtlenség akkor is volt. Hiszen az emberi gyarlóság kortalan. Mégis, azt hiszem, kevesebb didergő lélek volt és talán többen voltak azok, kik lámpást gyújtottak lelkük ablakában, hogy a másik ember is odataláljon.
Ma több száz kilométer választ el ettől a Kis-Küküllő menti falutól, ettől a megfogyatkozott, az élet múlásával kicserélődött közösségtől.
Azt is tudom, hogy már sok minden nem a régi. Mi sem. Mégis gazdagnak érzem magam, hogy életem része lehetett ez a közösség és lélekben ez a kötelék örök.
Lehunyom szemem és végig megyek „Le az utcán, le végedes végig …”
2014.12.11.

Megtekintések: 522

Tetszik

38 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Baksai József Coci Május 21, 2023, 7:18pm: De igaz és szép írás köszönöm a felidézett emlékeket jót tett a lelkemben levő örökös honvágynak messze német földön

Hozzászólt Zonda Attila Május 21, 2023, 8:13am: Kedves Terike!

Gondolataimban úgy szedlek szét, mint a mezőn a leánykák a margareta szirmait. Na, nem pont úgy, mert azután a margaretából semmi nem marad, de belőled igen. Akár meg is szaporodhatsz, nőhetsz. Még nagyobbra. Az utóbbi információm szerint a United PC osztrák könyvkiadó, amelyiknél két könyvem a háromból bestseller lett, talán lenne "kedves" beléd is fúrni a szívókorongját. Úgy tudom, hogy alapfeltétel egy, már ottani szerző ajánlása. Én ezt akár meg is tenném. Én vagyok az, ki egyetlen könyvbemutatót sem tartott, és hivatalos okirattal tiltotta le az összes könyvei terjesztését azért, hogy Szent István országában is kiadhassa. De ezt meg kellene beszéljük. Nem a te érdekedben, nem az én érdekemben. De a te érdekedben is, az én érdekemben is, mindenki boldogulására. Hogy ne csak néhányan élvezhessük az alkotásaid gyönyörűségét, hanem mindenki, akinek a zúzmarás lelke fázik, didereg, vacog.

Talán te leszel az én Cirenei Simonom. Talán én leszek a te Cirenei Simonod.

A kereszt

Szeretettel üdvözöllek, Attila

Hozzászólt Gálffy Mária Augusztus 17, 2015, 2:34pm: Kedves Attila!

Minden szavaddal egyetértek,főleg az utolsók"jobban szeretni egymást,mint ők magukat"lehetne a fennmaradásunk egyetlen eszköze.

Hozzászólt Radics Pálné,Medgyessy Éva Március 2, 2015, 1:07pm: Ezt a mondatot emelném ki ebből a lélekemelő írásból:

"....kevesebb didergő lélek volt és talán többen voltak azok,kik lámpást gyújtottak lelkük ablakában,hogy a másik odataláljon".Nagyon igaz.

Utólag vettem észre,hogy ez az általam kiemelt mondat már "szíven talált" valakit és ez jó érzéssel töltött el.

Hálás köszönet az írásért!

Hozzászólt Both Jozsef Március 1, 2015, 2:56pm: Szep es nagyonis igaz iras. Koszonjuk!

Hozzászólt Sebanoff Janko Maria Február 28, 2015, 6:22pm: Igen, szerencsések vagyunk, mi erdélyiek! Én ugyan Kolozsváron születtem, de a nyári vakációkat egy Nyárád menti kis faluban töltöttem.Azok az idők mai napig életem legszebb élményei.

"azt hiszem, kevesebb didergő lélek volt és talán többen voltak azok, kik lámpást gyújtottak lelkük ablakában, hogy a másik ember is odataláljon." Gyönyörű mondat. Köszönöm :-)

Hozzászólt Csőregi Márton Február 28, 2015, 2:13pm: Mindezekbe volt részem nekem is.Szépen leírtad a valamikori közösség életét (helyenként ma is így van)Csak gratulálni tudok.

Hozzászólt Tóth Ildikó Irma Február 27, 2015, 8:55pm: Annyira szépen fogalmazott, meleg emberséget árasztó ez a kis írás, hogy nehéz valamit is hozzátenni. Gratulálok.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Február 27, 2015, 8:25pm: Köszönöm Mindenkinek a rám szánt időt és a kedves szavakat!Sokat jelentenek!

Hozzászólt Barta László Február 27, 2015, 7:44pm: Kedves Terike! Éreztem,hogy melegséggel,szeretettel írtad ezeket a sorokat.Ne hagyd abba az emlékezést.A szépre,a jóra szívesen emlékezünk.A közösség megtartó ereje Erdélyben,akár a Kis-Küküllő mentén,akár a Homoródok mentén mindig is erős volt és gondolom most is az. Gratulálok az írásodhoz! Üdvözlettel.