Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Vallomás

Neked bevallom. Őszintén. Töredelmesen.
Lázadó ifjú koromban, amikor annyira fontos volt a trapéz nadrág szárának bősége, a varrónőtől hazahozott szoknya hossza, a szemhéjtus vonalának íve, a „Szabad Európa” rádió hullámainak vadászata, az éjszakai luxemburgi rádió zenés műsora misztikus éteri hangokkal keverve, a házibulik szinte heti gyakorisága – bizony sokszor méltatlankodtam sorsom ellen. Miért ide, miért éppen ide születtem, a Kárpátok gyűrűjének közepébe?
Akkor még nem tudtam, milyen szerencsés vagyok. Ma már tudom.
Felnőni, fiatalnak lenni egy olyan közösségben, hol a megélhetési nehézségek dacára tisztelete, rangja, értéke, becsülete volt a segítőkészségnek, az összetartozásnak. Senkit sem hagyott magára a közösség. Lakodalmak előkészítésénél, temetéseknél, halotti tor, a fél falu ott segédkezett. Nem üres kézzel ment oda. Tyúkot, tojást, lisztet vitt a kosárban. Módja volt az ilyennek. Elődeinktől örökölt természetes, tisztes módja.
Egyházi társulat rendje vigyázta, hogy minden gördülékenyen menjen. Asztalterítők, tányérok, evő- és főzőeszközök, poharak a közösségi eseményekhez (mindenki szám szerint pótolta a természetes fogyást!). A társulati tagok meghatározott váltásokban gondoskodtak a sírgödör kiásásáról, majd a hantolásról. Szekeresek, kik gyászbojtos szarvú tehenekkel, ökrökkel vitték andalogva a család által padmaly deszkákon körülült koporsót a templom feletti temetőbe, míg a lassú gyászmenetet „rezesbanda” kísérte alkalomhoz illő gyászzenével.
Ha szeget vagy drótot nyelt, lábát törte valamelyik család állata, ha valamilyen okból már nem lehetett friss káposztaleveleken kiárusítani a húsát, netán a Sápa hegyi dögkútban végezte, megbízott emberek körbejártak a faluban, füzettel a kezükben és felírták, ki mennyivel járul hozzá, anyagi helyzetétől függően, a veszteség enyhítéséhez. Ez kölcsönös, de legfőképpen természetes volt. Ünnepelni, vigadni, házat építeni, az Úr asztalához járulni, temetni, gyászolni, segíteni – együtt.
Persze akkor sem voltak szentek az emberek. Pletyka, szomszéd-, testvér-harag, hűtlenség akkor is volt. Hiszen az emberi gyarlóság kortalan. Mégis, azt hiszem, kevesebb didergő lélek volt és talán többen voltak azok, kik lámpást gyújtottak lelkük ablakában, hogy a másik ember is odataláljon.
Ma több száz kilométer választ el ettől a Kis-Küküllő menti falutól, ettől a megfogyatkozott, az élet múlásával kicserélődött közösségtől.
Azt is tudom, hogy már sok minden nem a régi. Mi sem. Mégis gazdagnak érzem magam, hogy életem része lehetett ez a közösség és lélekben ez a kötelék örök.
Lehunyom szemem és végig megyek „Le az utcán, le végedes végig …”
2014.12.11.

Megtekintések: 522

Tetszik

38 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Február 27, 2015, 7:33pm: Szép, szívhez szóló vallomás. Köszönöm, hogy olvashattam!!!

Hozzászólt Dr.Farkas Mária Felicia Február 27, 2015, 7:04pm: Nagyon szép.Kösznöm.

Hozzászólt Tánczos Erzsébet Február 27, 2015, 6:57pm: De szépen írtad meg. Köszönöm.

Hozzászólt Gálffy Mária Február 27, 2015, 5:46pm: Nagyon szépen foglaltad össze egy falu közösségi életét,ami mára teljesen elsatnyult.A miértre nincs válasz,esetleg magyarázkodás és remény ,hogy egyszer csak rájönnek az emberek,hogy a kölcsönös szeretet és segítség nélkül üres az élet.

Jó volt olvasni,köszönöm

Hozzászólt Pethő Katalin Február 27, 2015, 5:46pm: Mintha hazarepültem volna, amíg olvastam, a nagyszüleim falujába, Kisküküllő-Széplakra és láttam ahogy hozzák az asszonyok a tojásokat beleültetve a lisztbe, meg mindent, amit leírtál. Én is úgy élem meg, hogy óriási + az életemben, amit nem vehet el senki. Szép írás, köszönöm!

Hozzászólt Bartha Istvan Február 27, 2015, 5:37pm: Hasonló hagyományok, szokások uralkodtak mifelénk is a Nagyhomoród mentén és a felsoroltak nagyrésze most is müködik. Többek között a "kaláka" épitkezéskor, vagy a gyüjtés tüzkár esetén. Nálunk is új szelek fújnak, haladás , fejlődés, gépek és tehnikák, de lényeg az, hogy még van közösség és a szükség esetén segitség, összefogás.

Hozzászólt Baksai József Coci Február 27, 2015, 5:31pm: Igy igaz !!!

Hozzászólt U.Marika Február 1, 2015, 7:52am: Terike, nem csak lélekben, cselekedeteidben is örök, átörökítetted a jóságot! Köszönöm szépen! :)

Hozzászólt Forró Hajnalka Január 20, 2015, 9:01pm: Ilyen a közösség megtartó ereje.Boldog az az ember,aki ezt ismerheti.

Jó volt olvasni ezt a remek írást!