Édes mostohánk,bússzépségű Erdély,
Minket mennyire magadnak neveltél!
Hogy bár kincseken járjunk messze földön:
Csak rád gondolunk, - s két szemünk merő könny!
Bánthatsz-: akkor is gondodban virrasztunk-
Egy is teljesen a mi lelki arcunk!
Földed és eged - e ritkán derült ég !
Bennük mintha csak a lelkünk tükröződnék -
Felhős szirtjeid, ahogy égbe fúrnak:
Testvér - másai a mi bús dacunknak.
Zúgó vizeid sodra, min merengünk:
A mi megtörő, zuhatagos kedvünk.
Erdély, a tied minden kis vonásunk!
Tied, ha nagyot mertünk, ha hibáztunk.
S te is a mienk - a föld kerekén sem
Lelnénk mást, aki minket így megértsen...
Légy hát csendesen, megnyugodva, hogy mi
Soha nem fogunk téged megtagadni!
Kincs se kell, - nekünk kincsnél kedvesebb cél :
Látni tégedet, újultodban, Erdély!
Érted, hogy virulj, gyarapodva váltig:
Szívet és erőt áldozunk halálig.
Mert mi múlhatunk, - de te míg világ áll:
Kell, hogy magad is rév és szirt gyanánt állj!
Tompa László
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz