Anyai nagybátyám, Mirowi Miskowszki Jenő Nagyváradon lakott a kilencszázas évek elejétől a második Világháború végéig. Pesten is volt lakása, és ügyvédi irodája. Életét a két város között megosztva töltötte: a Főváros és a Peceparti Párizs között. Ügyvéd volt, nem széplélek, de e két város légköre őt is elvarázsolta. Sokat mesélt nekem, gyermeknek a század elei Váradról, Ady Endréről. Nem mindig pozitív jelzőkkel. Váradi háza mellett lakott Diósy Ödönné, Brüll Adél - Ady kedvese. Nem volt prűd a város, eltűrte a viszonyt.
Jenő-bácsi bevallotta, hogy nem egyszer megleste az enyhén szólva kapatosan érkező költőt, amikor beosont Lédához.
A házba később Tabéry Géza költözött. Szívesen emlékezem vissza a nála tett látogatásaimra. Ady Endre hagyatékát rendezgette, remélve, hogy sikerül egy kiállításra való anyagot összeszednie. A szorgalom meghozta gyümölcsét, mert 1955 őszén meg is nyílt a nagyváradi Ady Múzeum. A régebbi Müller kávézó („Mülleráj”) helyén, szemben az Igazságügyi palotával. Azóta is a város büszkesége. Az irodalmat kedvelők, s az Ady emlékét tisztelők zarándokhelyévé vált. Előtte állították fel Ady Endre szobrát 1960ban az addig ott levő Maria szobor talpazatán.
A Frimont-palota helyén épült a XIX. század végén a szecessziós stílusú Igazságügyi palota. Ide kötötte a munkája Jenő bátyámat. Néha megengedte, hogy elkísérjem a bejáratig, a díszes kapuig, mely hangos csattanással csukódott be a belépő mögött. Ilyenkor természetesen Rozika, a kiscseléd is elkísért bennünket, hogy legyen, akivel hazamehessek. Mindig nagy csodálattal bámultam a hatalmas különös épületet, a boltíves kapukat és ablakokat, az ablaksor felett, a homlokzaton álldogáló szobrokat, a törvényesség védelmét szimbolizáló nőalakokat.
A kedves rokon törzshelyén a Japport cukrászdában szeretett ebéd előtt elüldögélni egy schwartz és egy konyak mellett. Írók, művészek és az úri közönség találkozó helye volt az akkor elegáns, különös légkört lehelő cukrászda. A Bazárépület sarkán állott, szemben az Orsolya-zárdával, s bejárata a Fő utcára nyílt. Ma pizzázó található a helyén, eltűntetve a hely hangulatát, sőt még látványát is.
Az Orsolyáknál valamikor gyakorlóiskola működött, I – IV osztállyal. A tanítónő-képzősök ott tanultak meg tanítani és a gyerekekkel bánni. Csak a rátermettek, a pedagógiai érzékkel megáldottak végezhették el sikerrel a - szintén a rendházban működő – Tanítónő Képzőt. A hittanórákat Kelemen atya tartotta. Erőss hangú, szigorú ember volt, kerek, pirospozsgás arccal, és kissé nehézkes járással. A Fehérpapoktól jött át órát taratani egy kétlovas hintóval, bár a Premontrei rendház nem volt messze, de a rang,s a kényelem megkívánta. A nagy boltíves kaput kitárták és a hintó begördült a zárda udvarára. Kelemen atya leszállt és a kapusfülkében felakasztva porköpenyét, reverendás méltósággal belépett az épületbe. Az apácák legtöbbjének sürgős dolga akadt ebben a percben a földszinten. Egymás után hangzottak el a „dicsértessék”-ek. A tisztelet hangja mellett ezekbe a köszöntésekbe másféle hangsúlyok is vegyültek. Áhítatnak mondanám. A főtisztelendő úr egykedvű válasza, a „mindörökké, ámen” eloszlatott minden halvány reményt.
Vasárnaponként, az istentisztelet meghallgatása után, a vasárnapi ebédig volt egy órányi idő, kicsit sétálgatni. Nagybátyámat ilyenkor szívesen elkísértem a Körös parti sétányra, az Ezredévi emléktérre a Szacsvay szoborhoz. Itt mindig megálltunk, hogy egyperces némasággal adózzunk Nagyvárad mártírjának, kinek „csak egy tollvonás volt a bűne”.