-Hozzuk el a kultúrát a dolgozóknak, elvtársak- vetette fel tar fejét simogatva Borsos elvtárs a legutolsó értekezleten. - Sajnos a mozi nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, nem elég érettek a dolgozók az igazi kultúra befogadásához, tehát az alapoktól kell kezdenünk az egészet- dőlt hátra székében mind a kilencven kilójával a párttitkár, hogy az fájdalmasan felnyikordult.

-Sikeresen működik a könyvtárban a csasztuska szakkör, a múltkor is öten jelentkeztek új alkotásokkal- emelkedett szólásra Viczián elvtárs, a kultúrbizalmi- de ebből csak három volt alkalmas bemutatásra a szombati kultúresten. Borsos elvtárs legyintett. Csendben hallgattak. Csak egy légy járta fájdalmas táncát az ablaküvegen.

-Amondó vagyok, kerítsünk egy tánctanárt, szombatonként adjon táncórákat a fiataloknak, utána meg lehetne munkásbált szervezni a dolgozóknak- javasolta Puszi úr, a kocsmáros.

-Remek ötlet, elvtárs, bővíthetnénk a táncórák anyagát erkölcs- és illemtanoktatással- ugrott fel lelkesen tapsolva Abszolút elvtársnő.

-Természetesen a szocialista erkölcsre gondolt az elvtársnő, merítve a marxista-leninista kultúra tiszta forrásából- emelte fel virsli ujját figyelmeztetőleg Borsos elvtárs, mire Abszolút elvtársnő visszaült, és térdére simította kissé felcsúszott szoknyáját, de a szeme csillogott.

Megszavazták. Már csak megfelelően tágas helyet kellett találni a szombat délutáni programhoz, de Puszi úr ebben is segített.

-Ott van a nagyterem az Aranysárkányban, mióta Pap Jóska lehányta a biliárdasztalt, senki nem mert bemenni. Kivisszük az asztalt, lesz ott hely a táncra, még bálozhatnak is az elvtársak- így a kocsmáros. És lőn. Négy markos gyerek kicipelte a biliárdasztalt a hátsó udvarba, egyikük utóbb megesküdött rá, hogy még látta a nokedliket, amiket Pap Jóska okádott a zöld szövetre. Nénnyuka meg, az Aranysárkány aranykezű és aranyszívű szakácsnéja szépen kitakarította a szálát. Jó lúgos vízzel kétszer is felsikálta a fényesre kopott padlót, és székeket rakott körbe a fal mellé. Mire az új függönyök is felkerültek az ablakokra, tánctanárt is talált Nénnyuka, méghozzá zongorás kísérővel.

Varjú Benedek kétszer született. Először, mikor az édesanyja, Varjú Veronika világra hozta egy zimankós hajnalon, negyedik gyerekként. Ez is fiú, kérdezte az anya a bábát szívszorongva, és az igenlő válaszra fennakadt a szeme. És másodjára, mikor a parkettáncossá avanzsált fiatalember egy rosszul sikerült légyott után az ablakon volt kénytelen menekülni. Az eset említést sem érdemelne, ha az ablak nem a harmadikon lett volna. Ám így alapos fejsérülése mellett még a lábát is törte, oly szerencsétlenül, hogy a kérdéses végtagot térdtől amputálni kellett. De Varjú Benedeket kemény fából faragták. És ezt tessék szó szerint érteni, mert gyors lábadozása után helyes, fából készített művégtagot kapott, amit a kellő ismeretek elsajátítása után maga csatolt fel magának minden reggel. Egészen jól ment a járás, később a tánc is a falábbal, melynek csinosan lábfej alakúra esztergált végére elegáns lakkcipőt húzott Varjú Benedek. Ám bizonyos alkalmakkor, mondjuk a bécsi keringő vagy a foxtrott gyakorlása közben nyikorogni kezdett a falába. Ilyenkor kis szünetet rendelt el a növendékeknek és diszkréten félrehúzódva megolajozta, amit ilyenkor meg kell olajozni. Nem is tudta a környezetében senki, hogy Varjú Benedek idegen tollakkal ékeskedik. Csak miss Mici, a zongorista. Miss Mici talán az ötvenediket taposta, ám lelkében megmaradt bűbájos bakfisnak, mint egykoron volt. Kis divatjamúlt kalapokat hordott, aminek apró, fekete tüllfátyla titokzatossá tette fonnyadó bájait, ibolyakék szeme huncutul nevetett és oly szertelen volt, mint egy neveletlen kölyökkutya. A háború nehéz évei alatt családja kitagadta egy balul sikerült kaland miatt, ezért amerikai rokonoknál húzta meg magát, ám a felszabadulás után ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy szülővárosát újra lássa, dobostortát egyen a sarki cukrászdában és élvezze a macska pisi szagú utcácskák elragadó báját. Hazajött, ám családja nem fogadta vissza. Egyetlen vagyona kis zongorája volt, ám épp ettől vált deklasszált elemmé, és sehol nem kapott munkát. De miss Mici, hasonlóan Varjú Benedekhez, soha nem adta fel. Megtartotta amerikai művésznevét és sikeresen társult a falábú tánctanárhoz. Járták az országot, s bizony, Varjú Benedek elmondhatta, a háború utáni fiatalság jó része az ő útmutatásai alapján tanulta meg a tangó, a keringő és a többi tánc alapjait, míg miss Mici ragyogó arccal verte a zongorát.

-Politikailag mennyire megbízhatók?- ráncolta össze Borsos elvtárs szemöldökét, mikor este az Aranysárkányban Nénnyuka lelkesen elújságolta, alighanem megtalálta a megfelelő tánctanárt.

-Proletár családban nőtt fel, negyedik gyerekként a tánctanár elvtárs, megcincálta az élet, Micike pedig egész családját elvesztette- törölgette nagy figyelemmel Puszi úr a söröspoharakat, és mi tudjuk, hogy nem is hazudott.

Varjú Benedek táncóráinak hírét nagy örömmel fogadta a helybéli fiatalság, ám örömüket kissé beárnyékolta Borsos elvtárs bejelentése, miszerint politikai kötelességének érzi részt venni az oktatásban.

- Na, nem tanulni akarok, elvtársak, vén vagyok én már ahhoz- düllesztette ki pókhasát, és megbillegett a sarkain, dundi karjait összefogva maga mögött- különben is, nyertem én már táncversenyt egyszer egy régi szakszervezeti szilveszteren. Csak azt szeretném ellenőrizni, minden a szocialista erkölcs nevében zajlik e.

Így aztán szombaton megtelt Puszi úr biliárdterme az Aranysárkányban, arcszesz illatú, izzadó ifjak és frissen vasalt karton ruháikban piruló lányok várták, hogy kezdetét vegye a tánciskola. Az érdeklődő mamák helyet foglaltak a sarokban elhelyezett székeken, Borsos elvtárs pedig, némi előzetesen elfogyasztott szíverősítő után, csinos megnyitó beszédet tartott. Volt itt szó a régi világrend álságos képmutatásáról, a halódó kapitalizmus végnapjairól és a dicsőséges új világ boldogító rendjéről. És mondta Borsos elvtárs, mondta, szép kerek mondatokkal kápráztatva el a lassan elpilledő ifjúságot, mindaddig, míg az egyik sarokból szép csendes horkolás hallatszott. Amolyan pianóban, mondta később miss Mici.

-Az oktatást ezennel megkezdettnek nyilvánítom- szólt méregtől vöröslő fejjel Borsos elvtárs és az ajtóban megjelent Varjú Benedek. Karcsú, angolos eleganciával öltözött termetén elismerően siklottak végig a női tekintetek, lakkcipője vakított, nyakkendője kifogástalan. Miss Mici helyet foglalt a zongoránál, kacér fátylát hátrahajtva bólintott és az óra elkezdődött. Az oktatás nem várt sikert aratott, pláne, mikor Borsos elvtárs a harmadik óra után, meggyőződve arról, hogy minden a szocialista erkölcs és etika szerint halad, nem jelent meg az Aranysárkányban, hanem helyette a titkárnőjével nézték át, mint mondta, a jövő heti anyagot. Így is lehet mondani, bólintott nagyot Nénnyuka magában, mikor a frissen kisült pogácsákat rakta tálcára a táncban megfáradóknak. Sebaj, annál nagyobb örömmel vett részt nézőként a pártitkár neje, a szép szőke Borsosné Hanák Izabella, az izzadságszagú délutánokon, akit szinte megbabonázott a fess Varjú elvtárs elegáns siklása az olajozott padlón. Tágra nyílt szemekkel követte a tánctanár magabiztos, hajlékony mozgását, farizmainak játékát a fekete nadrág alatt, és eljött egy délután, mikor úgy érezte, néma érzelmei meghallgatásra találtak.

-Figyelem, tangó, elvtársak- tapsolt hangosan Varjú Benedek és miss Mici ujjai alól vérpezsdítő dallamok szálltak. Tétova és nagyon is célratörő léptek csosszantak a teremben, izzadó derekak vonaglottak a kérges markokban és a tánc mámora mindent elborított.

-Szabad, elvtársnő - hajolt meg hódolattal a sápadozó Borsosné előtt Varjú Benedek, és mohó ragadozóként már vitte is magával a táncba. Magabiztosan ölelték erős karok, combjai között idegen comb feszült és minden erősebb mozdulatnál kis nyikkanást hallott, amitől a vér a fejébe futott. A pitralon illata finoman csiklandozta érzékszerveit, fülét becézgette a férfi mohó suttogása. Aha, figyelt Nénnyuka az ajtófélfát támasztva, ez se Marxot mondja neki.

Az oktatást lezáró bankettet öles plakátok hirdették. Borsos elvtárs ragaszkodott hozzá, hogy a jeles alkalomra hívják el a szomszédos település Marx Károlyról elnevezett fúvószenekarát. Miss Mici majdnem megsértődött, ám az utolsó pillanatban beadta a derekát.

Nénnyuka és Puszi úr saját kezűleg díszítették fel ízléses krepp papír girlandokkal a termet, az elvtársnők pogácsát sütöttek, Puszi úr külön erre az alkalomra csapolt sört hozatott.  A lányok frizurája friss lakktól illatozott, és az elvtársak cipője vakított. Az izgalom a tetőfokára hágott, mikor Borsos elvtárs rövid beszéd után megnyitotta a bált. Miss Mici mindentudó mosollyal a zongorához ült, pajkos kék szemeivel Borsos elvtársra nevetett és andalító keringőbe kezdett. Kinn hangolt a Marx Károly Fúvószenekar és mindenki Varjú elvtárs jelenésére várt. Eltelt fél óra, mire kiderült, Varjú Benedeket idegen taxi vitte ki az állomásra, egy csinos, kendőbe burkolózó hölgy társaságában.

-Na, Varjú elvtárs se fog itt többet táncot tanítani- mondta Puszi úr a fejét vakargatva, és egy pohár pezsgőt tett miss Mici zongorájára.

-Kár- mondta az cinkos mosollyal és belekezdett egy vérforraló tangóba.