Valamikor réges - régen az egyetem után, Én Bukarestből Dénes Kolozsvárról érkezett Szovátára. Amúgy csak megjegyzem mindketten Marosvásárhelyen cseperedtünk fel. Ő a rajz, festészet világába tartott mind végig, Én számos kitérővel, mint például a művészeti középiskolába rajzzal és hegedűvel próbálkoztam majd a vallás irányába is terelődtem, természetesen szülői ösztönzésre, de végül a mozgás és mozdulatgyógyító világába igyekezve kötöttem ki. Abban az időben egyik sem volt egy úgymond menő pálya, érzékien „vagánynak” (talán ma is) kellett lenni ahhoz, hogy bontogatni lehessen a szárnyakat.

 Hasonló korú gyerekeink lettek és nagyon sok-sok időt töltöttünk együtt, a gyerekek egymással játszva szórakoztattak bennünket is, mi pedig közbe a műterembe osztottuk és szoroztuk a saját környezetünk élményeit és számtalanszor filozofálgatva szemléltük a csodálatos természeti környezet - de főleg Dénes által- meglátott színek színes árnyalati világát! Úgy nyolcvanas évek elején egyik este meglátogattak, a blokk (tömbház) lakásunkba, frissen sült sós búrkiflit majszolva tere-feréltünk, majd aztán megmutattam neki egy fényképsorozatot ahol az évszakoknak megfelelően ugyanabban a pozícióban volt lefényképezve egy-egy részlet, külön-külön (Képes album: Budapest.1982.4-7.oldal)

Hosszas eszmefuttatások után feltevődött a nagy kérdés, hogy milyen lenne, ha egy valamiféle kompozícióban jelenik meg a négy évszak! Telt múlt az idő, körülbelül egy év után egyszer olyan Dénes féle hamis tekintettel és mosollyal csak annyit mondott, hogy szeretne mutatni valamit, amit még eddig nem láttam! És ez volt a négy évszak.

Számomra akkor, egy döbbenet volt az évszakoknak megfelelő színárnyalati átvitel egyik évszakról a másikra! Tátva maradt a szám, egy hang sem jött ki belőle. Bámulva néztem, pislogás nélkül, az alkotását! Kis idő után csak annyit mondtam, NAGYON JÓÓÓÓ! Számomra egy örök életélmény maradt az, hogy passzív részese lehettem valamikor egy marandó alkotás foganatának. Azóta számos alkotása született meg: 

Elváltak az útjaink, de "sodródva" igyekeztünk, valószínű néha „fordított lombozattal”, de eleve elrendeltetve!

Aztán eljött 2016.szeptember 17-e, szombat, harminc valamennyi év után újra találkoztunk, egy székesfehérvári eseményen program keretein belül:

Én a téren.

Ő pedig a kiállító terembe.

Egy nagyon finom tea mellett beszámoltunk egymásnak – egymásról, az eltelt időszakról, nem dicsekedve, nem panaszkodva, nem nyafogva, nem fanyalogva. Igazából csak egymásra figyeltünk, a megmaradt hangokra, gesztusokra, huncutságunkra, megváltozott fizimiskánkra, egy szóval a „genetikailag kódolt” habitusunkra. Csak egyszerűen megéltük az eltelt harminc valamennyi év visszafordíthatatlan csodálatos élet élményeit, „érzéki vagánysággal, „felnőttként”!

Talán fel sem „nőttünk”, és közbe felcseperedtek a gyerekeink.......... Szép volt és jó volt ez a hétvége is!

2016.szeptember 18.