Gyerekkoromban karácsony kora délutánján mindig moziba mentünk, ami számomra egycsodálatos élmény világ volt. Tisztára mosakodtunk, szépen ünneplőbe felöltöztünk és irány a mozi! Annyit tudtam, hogy mikor befejeződik a film, akkor megérkezik az „angyal”hozzánk is. Csillogó fenyőfa bekerül a szoba egyik sarkába. Gyertya és csillagszóró fényében elénekeltük a „menyből az angyalt”. Majd aztán a kicsi, vagyis Én, kiosztottam az ajándékokat, amit szeretettel hozott az angyal mindenki számára. Könnyű volt kitalálni, hogy kinek mi dukál. Akkor nem csomagoltuk be az ajándékokat, ránézésre tudtam, hogy kinek szól az angyali ajándék. Az estének megvolt a jellegzetes illata. Először a gyertya meg a csillagszórók miatt, aztán a töltött káposzta miatt. Jöttek a családi régmúlt emlékek dumcsija a felnőttek részéről, amit Én akkor nagyon is élveztem. Tulajdonképpen mintha akkor ismerkedtem volna az igazi gyökerekkel. Jött e lefekvés, keményített ágynemű huzat volt a kicsi ágyikómban, amit nem nagyon szerettem, mert két-három napig nagyon kemény volt. Valahogy nem adta meg a melegség és az oltalom érzetét. Emlékezetem szerint, akkor mindig havas volt a környezeti világunk!

Aztán egyszer valamikor, egyik este valamiért hamarább érkeztünk haza a moziból a kelletnél, és mit látnak szemeim, Anyukám díszíti a fát!??! Döbbenet volt számomra, amit visszafogottan szemléltem a pillanat-pillanattában. Nem éreztem a becsapás élményét, inkább azt, hogy mennyire igyekeztek számomra megteremteni a rejtélyesen és sejtelmesen csodálatos földi élmény világot, ami mindig is az maradt. A fa tetején, egy felhőkön könyöklő angyalka díszelgett, amit sok-sok éven keresztül megőriztünk. Később a sors hozta vélt és valós bánatos sértettségeim miatt mindig is hozzá beszéltem, osztottam meg gondolataimat. Valamiért! Sajnos aztán az élet forgatagában eltűnt a dísz, de a képzeleti gondolataim maradtak! Aztán telt múlt az idő, felcseperedtem már Én is, besegítettem az „angyaljárásba”. De azért a moziba, később színházba járás megmaradt! Valamiért! Igazán később is tiszta szívből, „megjátszottuk” a hagyományosan megszokott ceremóniát, szerencsémre a keményített ágynemű nélkül!

Teltek az évek, megnősültem, még gyerekeink nem voltak, de a bátyámnál már kezdtek érkezni a gyerekek. Valahogy úgy dukált, hogy mivel vannak már „kisebbek” is nálam, hát több részbe történt meg az „angyaljárás”. A bátyámnál kezdődött a karácsonyeste és a szülőknél közeli rokonoknál fejeződött be. Utána pedig a baráti körbe bulival fejeződött be az esti élmény Ingázva „navétáztunk”boldogan a karácsony esti élményvilágban.

Telt múlt az idő, megszületett az egyik leányom, megjegyzem akkor már Szovátán dolgoztunk és laktunk, az első karácsonyeste a csodálatos élmény világunk abban bővelkedett, hogy most már „csak, magunkra maradtunk”! Nem volt meg az angyaljárás „családos látogatási, vándorlási” élmény világa! Kicsit, vagyis nagyon is rosszul esett nekem, hogy végül is „magunkra maradtunk, úgymond „egyedül”! Gyengének és elhagyatottnak éreztem magam, vége lett egy korszaknak, amit most valahogy másképp kell megélni. Éreztem és tudtam, hogy ez így valamiért nincs rendjén! Most már számomra is bonyodalmas tűnő eljárások után haza kerültünk, és képzeljétek, ott folytattam ahol két-három éve megszakadt. Közbe megszületett a második kisebbik leányom! Ő is ugyan úgy rácsodálkozva szemlélte a karácsonyi hangulatot, mint Mi mindnyájan valamikor. Ő lett a kicsi édes, kedves „ajándékosztogató”! Csodálatos élmény volt számomra akkor, hogy megint a „helyemre kerültem, kerültünk”!!!!!! Azzal az adalékkal, hogy egyszer, valamikor később, Édesapám pont a karácsonyi napon távozott a csodálatos földi életünkből. Amit természetesen nem tudok elfelejteni soha! Akkor este nagyon is furcsa volt elfogadni, hogy az élet megy tovább és ugyan úgy kell végeznünk a dolgainkat, mint évekkel azelőtt, hiszen a földi létünk egészéhez hozzá tartozik, a fizikai elmúlás is.

Aztán megint, telt múlt az idő, a rokonok idősebbik része kiköltözött a temetőbe, a többi pedig szétszéledt a nagyvilágba. Én is kikerültem egy más környezetbe, nem maradt más számomra, mint tovább adni a gyermekeim számára azt, amit „valamikor” megéltem! Fürdés, szép felöltözködés, karácsonyfa díszítés, csengettyű, a „menyből az angyal eléneklése”, töltött káposzta, meg a bor, és nem utolsó sorban a dumcsizás az elmúlt idők életmenetéről! Aztán levezetésként egy esti séta a havas környezetben, majd aztán a közelünkben lakó erdélyi házaspárnál folytattuk az estét. Felejthetetlen élmény számomra az, amit kaptam és továbbítani próbáltam; a szeretetet, a hitet, a gondoskodást, a kötelességek- felelősségek sugallatát! Gondolom mások is hasonlóan élték és élik meg a karácsonyi estéket, más-más érzelmi töltetekkel! De emlékezni, egyszer-egyszer, nagyon is JÓ!

2015-12-10.