Igen,az vagyok! Kicsit meglepődve, visszakérdeztem, csak nem, látszik???? Igen,nagyon is! Mondták kedves ismerősök az otthoni barangolásaim alkalmával történt találkozások alkalmával! Hát, úgy látszik, hogy ha akarjuk, ha nem, akkor is a testbeszéd majdnem mindent kifejez. Többször megkérdik az itteni kedves jó földijeim, hogy Én mit csinálok, amikor haza megyek egy évbe egyszer, hiszen kevés ismerőssel találkozhatok, a környezeti világ is megváltozott? Igaz is, meg nem is! Igazán, lelki békében sétálgatva barangolok az otthoni jelen világban, az emlékeimben fel-felidézek valamikor régen megtörtént életélményeket, eseményeket,aminek illata, fénye, íze és zamata is van, vagyis voltak számomra. Minden évbe egyszer,újból és újból sétálók azokon a helyeken ahol éltem mindennapjaimat, közbe képzeletbe megélem a valamikori életélményeimet. Számomra ez egy helyettesíthetetlen csodálatos belső érzés. Ez a belső hangulati érzés, mintha erőt és energiát ad a további teljes földi életélmények felé.

Az idén is csodálatosak voltak az otthoni találkozók társalgásai, de valószínű csak azért voltak érdekesek számomra, mert úgy képletesen egy naiv „verébnek” nézettem magam – nem pejoratív értelembe. De megjegyzem, tudható, hogy a „veréb nem madár” így nem tudtak meggyőzően reptetni az értékrendi zavarok hullámhosszán. Ez nem ravaszság részemről, hiszen a valamikori környezeti világom határozta meg a hitemet és értékítéletemet:

- Számos olyan ismerőssel is találkoztam, akik politikai és gazdasági, pénzügyi abszurditásokkal traktáltak. Valahogy úgy éreztem magam, mint ha egy elmegyógyintézetbe lennék, a kommunizmus meg a vadkapitalizmus történéseiről tartanának előadást számomra. Okosnak és figyelmesnek tűnő kifejezésekkel csak hümmögtem meg helyeseltem. Aztán azzal próbáltam terelni a témát, hogy az élet azért szép, mert minden megtörténhet,és azért szar, mert meg is történik. Kacaj és mosoly, majd jött a sablonos kérdés, hogy máskülönben, hogy is vagyok, Én? De mire kifejtettem volna, már nem volt nagyon kinek, mert búcsúszóvá alakult a helyzet „ne haragudj Lacikám,de nagyon sietek, még találkozunk és dumcsizunk”. Igaz volt, majd egy év múlva!

- Volt olyan ismerős is, aki anyagi gyarapodását méltatta, öndicsérő szavakkal. Csak az enyhe feszültség akkor keletkezett,amikor Én tiszta szívből gratuláltam sikereinek. Gyanakvóvá vált és rögtön az Én leltáramat igényelte! A bizalmatlanság akkor kezdett növekedni, amikor csak annyit mondtam, hogy a lelki boldogságomon kívül nekem igazából, semmiféle anyagi javam nincs. Gyanakvás bizalmatlansággá, majd aztán teljes közönyé vált a társalgás, elbeszélgettünk egymás mellett, de jól! De ez is, egycsodálatos élmény volt számomra, hiszen ez is hozzá tartózik a marosvásárhelyi „emberi butaságok” kultúrtörténetéhez!

- Na, voltak olyanok is, akik a„tutit” szajkózták, de a saját életüket nem nagyon jól adminisztrálták,természetesen csak azért, mert mások akadályoztatták, magyarán betettek nekik.Ekkor jutott eszembe az a mondás „aki másnak vermet ás, maga esik bele”. Mintha,tényleg úgy lenne???!!!!!????

- Voltak olyanok is akik, nem Marosvásárhelyen nőttek fel, de diákéveinek egy részét ott élték. Sőt, egy nemrég végzett egyetemista, aki méghozzá nem is földi, azt mondta, hogy „haza jöttem”egy kicsit. Szavain meglepődtem, de nagyon! Mai napig sem értem a belső világukat!De azért nekem nagyon jól esett, hogy részese vagyok egy olyan otthoni világnak,amit szeretve éreznek, még akkor is, ha a „kortárs világ teljesen más”,számunkra.

- Találkoztam olyan ismerősökkel,akik csak egyszerűen két laki életet élnek, sok-sok évek után. A két laki életnek a lényege nem volt része a csevegésnek, mert, „CSAK ”egyszerűen nemvolt téma azok számára, akik értik ezt az életreflexet is! Persze az értékrendi tévelygők, a fanyalgók, sóvárgok, irigyek, pesszimisták és a rosszindulatúak beolvastak, de keményen. Hát, színes a mi világunk is, de szerintem ezért is varázslatos! Gondolom!

Amúgy,a nap ugyan úgy süt, az árnyékok is ugyan azok, a szél ugyan úgy fúj, a felhők is rendesen száguldanak a város fölött, a madarak is ugyan úgy repülnek, a járdák és a kövek ugyan ott vannak, mint valamikor régen. Megjegyzem, a Maros vize is ugyanabban az irányba és mederbe folyik, mint valamikor régen.Egyszóval, boldogan jó volt ebben az évben is egy kicsit otthon lenni.