- A minap az egyik serdülő kori cimborám, csevegésünk alkalmával, megjegyezte, hogy Ő István, de Stefan a hivatalos „művészi”neve Svédországba. Elgondolkodtam, hogy is van, volt az otthon bejegyzett keresztnevekkel! A név meghatározó lehet az életbe? Nem tudom! Egy dologba meg vagyok győződve, hogy a környezeti világ határozza meg az ember habitusát. A mai napig is két keresztnevem van (hivatalosan itt László, otthon Vasile, egyházilag László), mint azon többségieknek, akik az 50-es évek Erdélyében születtek. Ma már a név meghatározása „kiváltság” de kívánság szerint történik (lehet Dzsimbidix vagy Gyeride is)!  Én igazán nevet nem változtattam, de szerepet nagyon is sokszor! A mások által igényelt élethelyzeteknek megfelelően próbáltam megjátszódni a kis okosat, a hűjét, a naivat, a viccest, a komolyat, a komolytalant, a romantikust, a haragost, a jótékonyt, adakozót, a zsugorit, a nagyvonalút, a hamisat, a ritkán az igaz mondót. Betartottam azt a mondókát, hogy „ha megmondod az igazat, betörik a fejed”, mivel egy jó párszor megjártam és bizony nagyon fájt, hát többször  nem nyilvánítottam ki a véleményemet! De nagyon is megjegyeztem az igazi értéktagadó embereket magamnak, kerültem őket, egyszóval kiiktattam őket az élményvilágomból! De az igazi Énemet csak azok ismerhették meg, akik az általam gyakorolt szórakoztatóan furfangos élet élvezetét hamar felismerték bennem! De mind ezt a kalandos környezeti világom alkalmazkodása jegyében tettem, hol sikeresen, hol kevésbé sikeresen.

- Névről most egy vicces élmény jut eszembe, a művészeti iskolába egy kis zsidó gyerek, a tanulóknak tilos főbejáratánál, véletlenül bele rohant a tanító bácsiba meg is érintette az övön aluli tájékot, dühösen a tanító bácsi hangosan azt kérdezte, hogy hívnak TE SZAR, válasz a tanuló részéről, EGYED tanító bácsi! El is dördült a pofon- akkor még lehetett! De tényleg Egyednek hívták! Azóta a „művészi nevű” kis Egyed egy tisztességes közéleti személyiség lett Izraelbe, igazi NÉVEN! Az egyetemi évek alatt volt egy társunk, aki aztán kimaradt valamiért, Raidenberger Decsebálnak hívták, aki máskülönben temesvári születésű volt, minden erdélyi nyelven beszélt. Sörözés közbe egy szélsőséges román beállítottságú kolléga megkérdezte, hogy Ő minek tartja magát. Frappáns válasz volt részéről: mivel Te kérdezted, hát „get beget roman”(törzsgyökeres román). Majdnem elröhögtem magam, de jó, hogy nem tettem, ugyan is döbbenten észleltem, hogy még el is hitték neki. Az emberi hülyeségnek nincs határa! Ezek után a „művészi és az igazi név” erdélyikum is lehetne! Vagy nem? Egy dologba biztos vagyok, egy igazi erdélyi ember nem volt névidentitási zavarba, akkor! Ma már egy kicsit mintha más lehet a helyzet!

Ma és most azt hiszem az maradtam, aki voltam és vagyok! Vagy mégse?????? Az biztos, hogy addig „játszom” a kalandos környezeti világomba, amíg László-Laci és Vasile néven lehetek! Ha esetleg hiány van a kalandba, akkor majd csak kreálok. Erről, tényleg egy vicc jut eszembe; a székely bácsi és fia ül a vízparton, a legényke kérdi az Apját, a hal iszik e vizet? Válasz: nem tudom fiam, de lehetősége van rá, bőven! Én is igyekszem! 2016. április 4.