- Gyerekkori élményeim elevenednek fel, amikor tisztán és rendesen felöltözve a felnőttekkel kimentünk a temetőbe halottak napi alkalmaiból. A temető bejáratánál meleg frissen sült gesztenyét árultak, ami nagyon finom volt, igaz csak akkor ehetünk, amikor már kifele tartottunk, akkor még étkezni nem volt ildomos a szent helyen. Később a leánygyermekeimmel együtt ugyanúgy történt minden, mint azelőtt. Gyertyagyújtással megemlékeztünk azokról, akik valamikor hozzánk tartoztak és hozzájuk tartoztunk. Meghatározták létünket, irányt sugalltak a földi élet csodálatos világába. Pár nappal azelőtt a sírok megtisztítása, rendbe hozása és virággal díszítése megtörtént, hiszen Én voltam a „kiválasztott” ügyeletes. A virág borította sírok mellett rokonok, ismerősök, barátok gyertya gyújtás és emlékezés közepette csendes és nyugodt beszélgetés volt a közös múltról és a végén pedig a jelenről és a holnapról is. Az volt az érzésem mintha mi az élők és az elhaltak egy titokzatos közösséget alkottunk abban a környezetbe. Sejtelmesen érdekes volt a gyertyafényes környezet, ami erőt és fegyelmet, tartást, tiszteletet sugallt. Bár sokan eltávoztak a szeretteim közül, az emlékeimben a szellemiségük bennem élnek továbbra is. Gondolom tovább él a lelkük valahol fenn a végtelenségbe, ahonnan a sorsunkat figyelik. A Halottak napja, a halálon átívelő szeretetnek a napja is! Gondolom!

- Más! Esti lefekvéskor, olvasok, sokszor mindegy mit, csak a magamba mondott-olvasott- gondolatok mormolásával elálmosodok, és aztán jön „hájcsili bili” magától, vagyis magamtól. Reggeli felkeléskor általában, mérlegelem álmaimat, borotválkozás közbe. Ma azt álmodtam, hogy elmélkedve próbáltam megérteni az Édesanyám testvérét, akivel igazából az évi egyszeri vele töltött időn kívüli együttlét csodálatos „semmit mondónak tűnő” tereferélésén kívül nem volt számomra egy mélyen meghatározott kapcsolat. De mégis álmomba elmélkedve próbáltam megérteni az Ő belső világát. Egyszerű az Ő élet története, amit a család mende- mondáiból tudok. Egy kislány, akit egy kisiparos középosztálybéli polgári szabó mester biztosított, levelezés útján megismer- internet elődje lehetett, gondolom- egy nagyon csinos ügyes, jó képű fodrászt. Férjhez megy hozzá és elhagyja a szülő és neveltetési helyét, egyszóval gyökereit. Más városba, környezetbe költözik, távozik örökre a gyökerektől. Azt, hogy, hogyan is élte meg ezt az élethelyzetet, soha nem beszéltük ki, személyesen. Pedig nagyon érdekelt volna. Annyit tudok testvérétől, hogy egyszer-egyszer nehezen viselte a sors adta lehetőségeit, de igyekezettel tette a dolgát, sokat dolgozott a férjével együtt, takaros kis házat, ott-hont hoztak össze, a Jó Isten egy gyereket ajándékozott nekik.  Az Én Nagytatámmal, az Ő Édesapjával, minden év tavaszi vagy nyári eleji hónapjába elmentünk meglátogatni őket. Számomra nagy és szép tűnő esemény volt, kezdve a vonattal való utazástól az ott létig. Unokatestvéremmel sokat tekeregtünk a Szamos partján és a városba, megismertem a környéket és barátait, akikkel együtt töltötték idejűket. Szokássá vált ez a minden évi látogatás addig, amíg aztán Nagytatám eltávozott a földi életből. Én is elkerültem a szülő városomból és egy ideig szünetelt a rutinos látogatás. Aztán egyetem, udvarlás végül nősülés, gyerekek születése és fölcseperedése után egyszer csak arra gondoltam, hogy miért ne lehetne ezt a valamikori rutinos vendégeskedő látogatást feleleveníteni, hiszen nagyon kellemesen és jól telt az ott eltöltött idő. De visszatérve a Nagynénémhez, sajnos nem történt meg a lelki kapcsolat, amin keresztül megérthettem volna azt, hogyan is élte meg, például az „csodálatos, de mégis számára idegenben tűnő” életét. Próbálkozás volt a részemről, ugyanis az egyik halottak napi alkalomból elvittem Őket- mármint Édesanyámat és Testvérét- azokra a helyekre ahol születtek, nevelkedtek és a gyermekkorúkat töltötték. Mint kívülálló szemlélő, remegve figyeltem minden apró megnyilvánulásaikat. A hosszú séta után az esti megpihenéskor, arra gondoltam, hogy majd ezt is „kibeszéljük”, a múlt hátterébe a jelen történéseit is. Hát nem történt meg. Pedig nagyon szerettem volna közelebb kerülni, lelkileg, hozzá! Valamit nem csináltam jól, de ez a jóvátétel már nem is fog megtörténni, hiszen közbe eltávozott a földi életünkből. Kár! Pedig nagyon jó lett volna. Így csak elképzelni tudom azt, hogy esetleg sokszor mennyi megalázóan kiszolgáltatott megpróbáltatáson is ment keresztül, Anyai Apai testvéri és Rokoni lelki és erkölcsi támasz nélkül, a számára valamikori „csodálatos idegen emberi” környezetébe. Gondolom! Érdekelt volna az, hogy, hogyan is sikerült neki beilleszkedni abba a világba ahova költözött. A felszínes példa azt mutatja, hogy nagyon is jól, de engem érdekelt volna az is, hogy milyen belső mély lelki kompromisszumokkal történt is meg mindaz, ami megtörtént, ha megtörtént? Hát ez is kimaradt az életemből! Feltevődhet a nagy kérdés, hogy miért is érdekelt volna engem! Mert CSAK rokoni vér köt hozzá, Ő is a családi gyökereimhez tartozik. Hát, így csak álmodok tovább! 

 2015.11.17.