Nagyon szeretem az őszt. A színeket, a titokzatos ködöt, még a borongós hangulatot is. Bizonyára ebben közrejátszik az is, hogy ősszel születtem. Amerikában pedig különösen gyönyörű ez az évszak. Kutatók arra is megpróbáltak feleletet adni, hogy miért más színűek az őszi fák az amerikai kontinensen, mint Európában. (cikk az [origo]-n) Mert más a színük. Sehol nem láttam ennél elevenebb őszt. Mintha a természet a téli álom előtt még egy nagy bulit tartana.

A keleti parton mindenfelé lélegzetelállító színkavalkáddal búcsúzik a nyár, de tagadhatatlanul New England-ben a legszebb.

A Vermontot átszelő autópálya a Vermont Route 100 nevet viseli és sokak szerint ez az út vezet át Amerika legfestőibb tájain. Az autópálya észak-déli irányú, a kanadai határtól egészen Massachusetts-ig eljuthatunk ezen a 349 km-es útszakaszon. Ez az autókázás egy cseppet sem unalmas, mert egyik pillanatban sziklás folyómeder mellett, a másikban sűrű erdőn át vezet az út. Vörös, narancssárga és arany pompában juhar és nyírfák szegélyezik utunkat. Az élmény azonban nemcsak a levelekről szól. A környéken találhatóak New England legcsodálatosabb, legfestőibb falvai, kisvárosai. Rejtőzködő hegyi kápolnák, farmok, falusi kisboltok, kézműves porták és forró almabor.

Első állomásunk Wilmington, ahol azt is kétségbe vonjuk, hogy létezik Tesco és társai. A kisváros arculata a 20. század eleje óta nem változott. Mindenfelé ódon épületek, kisboltok, kézműves vásárok, s ha errefelé járunk, semmi esetre se hagyjuk ki az Adams Family Farmot. Ez a családi vállalkozás 1865 óta foglalkozik növénytermesztéssel, állattartással. A negyedik generációs Bill Adams diesel traktorral szállítja a látogatókat és meséli el a gazdaság történetét. Az érdeklődők bemehetnek az istállókba, a gyerekek megsimogathatják az állatokat, decembertől tavaszig pedig csengős szánon viszik körbe a látogatókat.

Nyugat felé haladva ugorjunk be pár órára Westonba. Itt található a híres neves The Vermont Country Store, mely megőrizte a vegyesboltok hagyományát, nemcsak megjelenésében, de választékában is. Kézzel készített termékek, durva szövésű vászon ruházati cikkek és az édességpult, ahol a nagy- és dédszülők által kedvelt finomságok is megtalálhatóak.

Az édesszájúak semmiképp se hajtsanak át Waterbury-n anélkül, hogy ne állnának meg a Ben and Jerry's Ice Cream Factory-nél. A fagylaltgyárat két gyermekkori barát, Ben Cohen és Jerry Greenfield alapította a vermonti Burlingtonban, 1977-ben. A házias jellegű fagylaltjairól nevezetes üzem a kezdetekben állandó harcban állt a konkurenciával, nevezetesen a Häagen-Dazs-szal, akik megpróbálták limitálni a Ben and Jerry's eladási territóriumát. A cég a második évfordulót 1979-ben ingyen fagylalttal ünnepelte, mely szokás a mai napig megmaradt. Évente egyszer ingyen fagyi a Ben and Jerry's üzleteiben. A fagylalt arról is nevezetes, hogy ebből készült a Rekordok Könyvébe került legnagyobb sundae is. Ben és Jerry igazi mókamesterek. 1986-ban beindult a Cowmobile, a saját maguk által vezetett fagylaltos kocsi, mely az egész állam, sőt a környező államok területén is árusított. A fagylaltos autó négy hónappal később Cleavland területén leégett. A fiúk csak annyit fűztek az eseményekhez, hogy a kép és a terjengő illat leginkább a világ legnagyobb sült Alaszkájára emlékeztette őket.

2005-ben, a Föld Napján Ben és Jerry valóban elkészítették a legnagyobb Alaszkát, majd elhelyezték a Kapitólium épülete elé, kifejezve nemtetszésüket a szenátus azon döntése előtt, hogy az Alaszkai Természetvédelmi Területet megnyissák az olajfúrók előtt. 2009-ben pedig a klónozás híveit tréfálták meg azzal, hogy létrehozták a CyClone Dairy néven futó tejüzemet, mely kizárólag klónozott tehenek tejéből készített termékeket. Persze, sokan bevették a sztorit, de a cél valójában a klónozás elleni propaganda volt. Ben és Jerry annak ellenére, hogy szeretnének környezettudatosak lenni, ez nem igazán jön össze maradéktalanul. Egy ideig áttértek a teljesen bio csomagolásra, de hamar visszatértek egy felemás megoldáshoz. A piac nem kedvez az ilyen irányú tendenciáknak. Sajnos a "100% természetes" felirat is lekerült a dobozokról, pontosan egy hónappal ezelőtt.

Virtuális utazásunkat Stowe-ban fejezzük be, amely nemcsak síparadicsomáról nevezetes, hanem arról is, hogy itt ért véget a Trapp család menekülése. A Muzsika hangjából ismert dalos kedvű osztrák család 1938-ban hagyta el Salzburgot és menekült a náci megszállás elől először Olaszországba, majd hamarosan Amerikába. Az osztrák család hamar megtalálta a számítását az Újvilágban. Egy darabig New Yorkban éltek, majd az 1942-ben Vermontba költöztek. A család a zenét, a muzsikát sosem adta fel. Trapp Family Choir néven koncerteket adtak, körutakra jártak Amerika és Kanada-szerte.

1944-ben Maria és mostohalányai amerikai állampolgárságot kértek és kaptak, míg a fiúk a II. Világháború idején, az amerikai seregben szolgálva kaptak állampolgárságot. Georg Von Trapp halála napjáig menekültként élt Amerikában, állampolgárságért sosem folyamodott. 1950-ben megnyílt a Trapp Family Lodge, a 27 szobás, alpesi stílusú szálloda és pihenőközpont, melynek vonzereje nemcsak az alpesi hangulat, hanem a közeli, alpesi minőségű sípályák is. 1980-ban az épület tragikus körülmények között leégett. Egy vendég halálát lelte a tűzben. 1983-ban azonban újranyílt a komplexum, immár 93 szobával. Az üzletben 32 Trapp-nek van érdekeltsége. Maria Von Trapp 1987-ben hunyt el. Sírja, -több más családtagéval együtt, köztük Georg-éval, aki 1947-ben távozott el- a Trapp Lodge temetőjében található. A 90-es években további 23 szobát és 100 vendégházat építtetett a család. A Lodge ad otthont stílusosan az éves Vermonti Mozart Fesztiválnak is.

A Vermont Route 100-on Stamfordtól Newportig pár óra alatt el lehet jutni, de minek sietni, ha ilyen gyönyörű helyeken is megállhatunk.