Verset suttog fülembe

                            Tüzet csihol

                            a reggel

                            s a végtelen kitárul

                            még érintetlen

                            fehér

                            az árva sziklabérc

                            kezem fázik

                            agyamban

                            egy vers ritmusa táncol

                            s a távolság ködéből

                            bomlóban

                            már a férc

                            ne kérdezzétek

                            miért

                            zokog a törpe fenyves

                            a háttér üres

                            magányán

                            sok gondterhelt fenyőfa

                            felém lombozza

                            tisztán

                            a szikla édes álmát

                            s verset suttog

                            fülembe

                            a büszke Hargita.

                           Hársfalomb

                           Versemben

                           hársfalomb

                           átázott

                           szürke domb

                           érleli

                           titkait

                           már

                           a kökény

                           sóhajt küld

                           most a táj

                           törékeny

                           ég szitál

                           s korai harmat

                           sír a föld sebén

                           megkésett

                           suttogás

                           szavakba

                           gyúrt

                           parázs-

                           fehér napok

                           tüzén

                           tengődik ő

                          ha egyszer

                          arra jár

                          s ott éppen

                          ég a nyár

                          záporok

                          bársonyán

                          szemembe nő...