Évközi 33. vasárnap

1. Abban az időben felkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója… (Dán 12, 1-3)

Nemcsak Szent Mihály arkangyalról értesülünk itt, hanem a végső időkről is. Isten szavára alapozva bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Dániel könyve azon kevés szentírási helyek egyike, amelyekben egy szokatlan irodalmi műfajjal, az apokaliptikus írásmóddal találkozunk. Ez a színes, meseszerű, emberi logikát nélkülöző különleges világ az első századok keresztényeinek érzésvilágát, igehirdetését és liturgiáját is áthatotta, gazdagította, és a Jézus életére való emlékezésen túl második eljövetelére való várakozását is ébren tartotta. A Jelenések könyvén kívül, maga az Úr Jézus is él ezzel a ritka fajta beszédmóddal. Apokalipszis azt jelent: feltárni, felfedni. Ezen beszéd- és írásmódnak az a jellemzője, hogy nem szó szerint kell érteni és értelmezni, hanem a jézusi kinyilatkoztatás fényében.

2. Régi és új áldozat (Zsid 10, 11-14. 18)

Jézus örök áldozata végérvényesen eltörölte a bűnöket és megnyitotta az üdvösség kapuját

3. A világ vége (Mk 13, 24-32)

Krisztus jövendölései túlmutatnak az emberi fantázián: isteni igazságok. Amikor ő a végső dolgokról beszél, nem konkrét beszámolókat, beavatottaknak fenntartott részleteket árul el, hanem előkészíti Isten ítéletét, amely megtestesülésével már elkezdődött. Jézus ígéretei már teljesülőben vannak, ő már közel van hozzánk, és lényével teljesen újraértelmezi a fennálló világrendet. Nekünk is az örök értékekre kellene fektetnünk a hangsúlyt.

Vajon miért vagyunk kíváncsiak a világ végének időpontjára? Miért az a sok jövendölős szélhámia, amely szinte minden évben felüti fejét hívők és nem hívők között?

Egyik válasz talán a félelem. Félünk elengedni, elhagyni a megszokottat, a láthatót a láthatatlanért… Amióta kipenderültünk a paradicsomi létmódból, megfertőzött a szabadság okozta bűn, nem hagy nyugton a vég tudata. Az idő folyamatosan kicsúszik kezünk közül. Mindenki rohan, hogy időt nyerjen, titkon remélve, hátha szerencsésebb lesz, és „túléli”. Félünk a haláltól, mert nem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy lesz ítélet, ahol minden szépítgetés nélkül, csupaszon, életünk a maga teljes valóságban „felszínre kerül”.

A másik válasz inkább pragmatikus. Szeretnénk uralni, befolyásolni a világvégét. A mi képünkre formálni, eljátszani addig kisded játékainkat, „okosan” lelépni a „tett színhelyéről”, kitolni a javulásra, megtérésre, életünk megváltoztatására irányuló egzisztenciális döntést, minél tovább fenntartani a látszat és a valóság kettősségét. Még olyanok is akadnak, akik azért várják a hamarosan bekövetkező világvégét, hogy megszabaduljanak adósságuk terheitől, megspórolnák bankkölcsöneik visszafizetését, nem kellene bocsánatot kérniük és megbocsátaniuk. Magyarán, szeretnék megúszni a végső elszámoltatást… Másrészt milyen hamar "összeomlik" bennünk egy világ: egy merénylet, egy katasztrófa, egy csalódás, egy betegség, egy haláleset kapcsán...

Jézus figyelmeztetése egyértelmű: a világ nem magától van, a teremtő Isten tartja fenn. Már Jézus halálában felvillant a „végső idő”. Nagypénteken szétszakadt az ószövetség kárpitja. Ő van az események középpontjában. Ő az Alfa és az Omega, vele elkezdődött a történelmi idő visszaszámlálása. A mindenség erői benne fókuszálódnak. Ő az új világot teremtő és összetartó erő, hiszen a második eljövetel nem lesz más, mint a szeretet végérvényes diadala. Jézus szava nem elrettentő vízió, hanem saját magában megvalósuló valóság, amely az új ég és új föld teremtésekor teljesedik ki. A földi történelem az Ő világvégi dicsőséges vissza-(el) jöveteléig tart.

A keresztény embert nem a félelem élteti, hanem a remény: Isten irgalmában, gondviselő jóságában, igazságosságában. Nem foglalkozik olyan ostoba okoskodásokkal, hogy kiszámítsa a világvége időpontját, mert az Isten titka. Annál inkább azzal van elfoglalva, hogy már most, evilági életében érlelje, és megteremje az örökélet gyümölcseit. Nem reszketve de nem is elbizakodva várja Urunk második eljövetelét, hanem éberen, nyitott szívvel. Életét a Krisztusban megismert igazság fényénél látja, és ennek megfelelően cselekszik Vágyakozva arra a találkozásra, melyre egész életében készült. Az égi hazába vágyik, amelyről nincsenek ismeretei, szavai. Csak annyit tud: „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi elme föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik”.

Sebestyén Péter