Vissza
Dobrai Zoltán, 2009. 02. 25.

Magas hegyeken, ahol folyók folynak,
Rokona vagyok minden fenyőfának,
Ott érzem illatát az újtavasznak,
Hallom énekét az éneklő madárnak!

Visszavágyom, egyszer én visszamegyek,
Kezet fogok, s köszönök minden hegynek,
Megfürdök vad és habos patakokba,
Ájulva lubickolok boldogságba.

Csodás ott a napfény, oly más az illat,
Nyári reggelen, harmatosabb a harmat,
Miért szebbek a madarak dalai,
S nem lehet szívemnek, itt azt hallani?

Vigyetek, ha én már menni nem tudok,
Fenyvesbe, kicsit magamra hagyjatok,
Kikeresem azt a karcsú fenyőfát,
Melyik alatt lelem, lelkem nyugalmát.

Emlékek hívnak, várnak zordhegyekbe,
Tudják, hogy hordom őket a szívembe,
Kajánul tagadnám az igazságot,
Sem így, sem úgy nem váltom meg a világot!

Ne törjetek vígan pálcát felettem,
Azért mert én a hegyeket szeretem,
Nekem az a hazám, ott van a sírhely,
És utolsó kenetre arany kehely!

Visszavágyom, egyszer én visszamegyek,
Kezet fogok, s köszönök minden hegynek,
Megfürdök vad és habos patakokba,
Ájulva lubickolok boldogságba.