Új kormányprogram van születőben, ami a nyugdíjasok és hajléktalanok orvosi ellátását hivatott megoldani. A nyugdíjas egy nagyon szapora fajta, ezért a minél jobb gazdálkodás érdekében szükség volt a programra, ami gyorsan és végérvényesen megoldja ezt a súlyos problémát, hiszen ez nagyon sokba kerül az államnak.

A pályázati pénz fedezte az új intézet létrehozását, hiszen nincs személyzet, - csak 1 fő informatikus – Csippendél Kristóf -, aki a gépeket kezeli. Szükség volt erre a programra részint a szegény nyugdíjasok és a tehetetlen hajléktalanok segítése érdekében, másrészt az orvoshiány leküzdésére.

Nyugger Murillo és felesége Nyuggerné Szép Heléna a Nyugati téri aluljáró egyik szeles zugában éldegéltek már huzamosabb ideje.

A programról a TV adott széles körű tájékoztatást, akinek nem volt TV-je, vagy otthona, azokat önkéntesek, szociális munkások tájékoztatták a nem minden napi lehetőségről.

Murillo úr hátrasimította gyér hajszálait a feje búbján és 3 ujjával keresgélt egy szál cigarettát rongyai között. (A másik kettőt levágta a körfűrésszel véletlenül, már régebben)

-         Te Heléna, mit szólnál hozzá, ha mi is kipróbálnánk? - fordult oda élete párjához köhécselve, aki fázósan húzta össze magát rongyai között.

-         Ha jónak látod, „mennyünk” – mondta Heléna, mert már neki is kezdett elege lenni epebántalmaiból és a mája is rosszalkodott. Rosszabb már úgysem lehet - gondolta.

A jelentkezés önkéntes alapon történt, miután a program még csak kísérleti stádiumban van.

Délutánra várták a fiatalembert, aki kérdőívekkel járta körbe a hajléktalanokat.

Murilló úr örömmel, reszkető kézzel írta alá nevét nagy ákom-bákom betűkkel a listán és szép Heléna is hasonló képen tett.

Az intézet csodaszép volt és embert még csak távolról sem lehetett látni. Mindenkit 2 személyes géptermekben helyeztek el – kórteremnek nem nevezhetően, mivel nem volt személyzet .

Minden automatikusan működött. A nagy Betegfelvétel nevű tábla elé állva el kellett mondani a betegség tüneteit és a gép, azonnal kiadott egy kódot, amit a továbbiakban a kezelések folyamán használ majd.

Murilló úr feleségével Szép Helénával boldogan foglalta el helyét a csendes, világos, tiszta gépteremben.

A teremben a gépek halk duruzsolása hallatszott.

Kényelmesen elhelyezkedett az ágyban és maga elé hajtotta a program táblát, amin minden kérés gombnyomásra működött, mint például 1. gomb= víz, 2. gomb= tea, 3. gomb= ágytál, 4. gomb= forgatás felfekvés ellen (bár ennek csekély volt a valószínűsége az idő rövidsége miatt) és így tovább, míg a végső – talán a 13-as gomb lehetett – a „kezelés” felirattal volt ellátva.

Miután már mindent gombot végignyomkodott, arra gondolt, hogy időszerű lenne már a lényegre térni és megnyomta a kezelés feliratú gombot.

A gépteremben Csippendél Kristóf feszülten figyelte a műszereket, a fel-felvillanó piros, kék, zöld, sárga színű lámpácskákat. A monitoron minden beteget nyomon tudott kísérni – jól képzett fiatalember volt, most végezte az egyetemet a „Lélekvándorlás és/vagy reinkarnáció” szakon. Beosztása bizalmas volt és egyedüli, mondhatni rendkívüli.

Az ágy lassan gördülve elindult Murilló úrral a cél irányába, maguk mögött hagyván Helénát, aki még csak ismerkedett a gombokkal.

Nyugger Murillón mennyi érzések lettek úrrá, miután a pántok bilincsbe fonták és két karját kifeszítve várta, mi fog történni.

Előtte egy hatalmas, űrteleszkóp szerű masina állt, körbeforogva és mindenféle orvosi eszköz csilingelt az oldalán.

Álmosodott és lezárt pillái alól már nem láthatta a hatalmas tűt, amely közeledett kinyújtott karja felé.

Mikor felébredt, fantasztikusan érezte magát, nem fájt semmije és a látása is több száz dioptriát javult. Lebegett és csodálatos volt minden körülötte. Eszébe jutott Helénája, mi lehet most vele? Körülnézett és lepillantva látta, hogy Heléna lassan gördül az örök gyógyulás felé.

Látta két kinyújtott karját, mely olyan volt mint a pergamen – az erek is áttetszettek rajta – és a hatalmas tű lassan közeledett felé.