Részlet a „Búvópatak, avagy hamu alatt izzik a zsarát” című regényből, megrendelhető: https://undergroundbolt.hu/termek/buvopatak-avagy-hamu-alatt-izzik-...

    Gyorsan telt az idő az örökös vándorlás, gyakori hadakozás közben. Minden percemet a herceg mellett töltöttem. Egy jurtában laktam vele, együtt ettem, együtt lovagoltam, s együtt harcoltam vele, ha arra sor került. Egymást védve bocsátkoztunk küzdelembe, pedig nem szorult védelemre, hiszen nálam vállasabb, termetesebb és fegyverforgatásban ügyesebb volt. Ki is vette a részét minden csetepatéból, én meg ott ugráltam körülötte, hogy a váratlan csapásoktól megóvjam, s inkább magam fogjam fel, minthogy neki baja essék.

A Kárpátokon túl sokszor keveredtünk ilyen-olyan fegyveresekkel harcba, de kivágtuk magunkat veszteségek nélkül. Legkeményebb küzdelmünk a Bodza hágónál adódott. Kucsmás, báránybőrbe öltözött fejszések támadtak ránk. Hosszú nyelű fejszéiket igen veszedelmesen forgatták. Számítottunk a támadásra, mikor az előőrseink jelezték az útra döntött fákat. Dühödten, fenyegetően rontottak ki az erdőből, de a nyilaink megállítottak a rohamot. Utána óvatosabban közeledtek, de gyalogosként hátrányba voltak velünk szemben, előreszegzett lándzsáink áthatoltak a báránybundán, s a harcnak hamar vége lett. Aki még életben maradt közülük, elmenekült. Legyőzhetetlen, félelmetes hírünket keltették, és több támadás nem is ért a hegyek közt.

A fejszések marcona, vad alakja sokszor kísértett később az álmaimban. Somon-bagsi úgy magyarázta, hogy bátorságomat erősítik a szellemek ezzel az álommal. Hogy máskor is így hadakozzam, ha szükség lesz rá. Sokszor volt később szükség erre a bátorításra!

Kunországon áthaladva mindig vigyázni kellett, mert hiába jelentette ki a törzsfőnök, hogy közöttük nincs mitől tartanunk, hiszen testvérek vagyunk, mégis az egész úton úgy kerülgettek a fegyveres lovasok, mint nyájat a csikasz. Néha messziről felénk nyilaztak, de kárt nem tettek senkiben, s a mi válaszunk sem maradt el. A mi nyilaink is éppen olyanok, mint az övékké, ezt belátták, s nem jöttek közelebb. Éjszaka már más volt a helyzet. A sötétet kihasználva a közelünkbe lopózkodhattak volna, ha nem vigyázunk éberen.  Harcosaink felváltva őrködtek, de jól betanított lovainkra is számíthattunk. Hamar megérezték az idegen közeledtét, s horkantással jeleztek, vagy az első lábukkal kapálták a földet.

Hason kúszva igyekezett a közelünkbe jutni egyik éjszaka két merész fegyveres. Kesely, a herceg lova egyiket felrúgta, pedig nem is volt rugós fajta. Megrettent a váratlanul, lopva közeledő idegentől. Feljajdult a megrúgott ember, mire az őrök talpra szöktek, a betolakodók azonban a sötétben nyomtalanul eliszkoltak, csak egyikük fejfedője maradt a fű közt. Nem kunféle fejfedő volt. Másnap a fürkészek egy fiatal fiút hoztak Baján elé. Elmondta, egy ideje néhány idegen cselleng közöttük. Felismerte, hogy egyiküké lehet a sapka. Somon-bagsi megajándékozta a fiút a híreiért egy szálra fűzött farkasfoggal, tartsa távol tőle a gonosz erőket. A fiú megörvendett a kapott amulettnek és különös táncba kezdett, kezeit tenyérrel az égfelé fordítva. Somon-bagsi hasonló tánccal válaszolt. Mintha a fiú mozdulatainak tükörképe lenne. Egy hangos kiáltással fejezték be a táncot, s a fiú nagy szökésekkel elfutott.

- Mi volt ez, Somon-bagsi?

- Barátság-tánc. Ettől a pillanattól kezdve ez a fiú nekem barátom. Ez a barátság erősebb a testvériségnél is, és életünk végéig tart.

Este egy kis csoport fegyveres közelített a táborhelyünkhöz. Közülük kivált egy lovas, és bátran belovagolt a táborunkba. Sokal volt, Somon-bagsi új barátja.  

- Az ajándékot viszonozni kell – szólott leszökve lováról. – Ha elfogadjátok, idehozzák a legények.

- Elfogadjuk!

Egy halottat hoztak elénk, s letették a földre. Nem volt a fején sapka.

- Mielőtt elszállt belőle rusnya lelke elmondta, azért küldték, hogy megölje a Turul nemzetség kánját – magyarázta Sokal. - Itt van köztetek a mondott kán?

- Engem nevezett így! – szólalt meg Tok-temür.

- Kísérjen a Végtelen Ég utadon!

- Mit mondott, ki küldte?

- Úgy mondta, a két lovag. Többet nem szólott.

- Somon-bagsi, gyere, nézd meg a halottat!

Nem talált nála se levelet, se más fontos dolgot, csupán a fegyverét és egy kis pénzes tüszőt, benne három nápolyi arany, három ezüst és egy félmarék rézpénz. Az övébe tűzött hegyes gyilok, éppen alkalmas fegyver egy orgyilkos számára.

- Lovagok és nápolyi aranyak! – kiáltott fel Baján. – Messziről jönnek ellenünk!

Ezekre a küzdelmekre jól emlékszem, s az útra a pusztán keresztül, de a hétköznapok, amikor csak mentünk napszám, ködbe borultak bennem. Kivel találkoztak Baján és a herceg, kivel egyezkedtek, tárgyaltak, nem tisztult ki a ködből, ami olyankor körül vett, ha próbáltam megfejteni a múltat. Somon a sámán, - aki most Somon-bagsi Baján parancsára - segít elűzni a gomolygó ködöket.

- Jos-bola, emlékezz most te magad! – hallom a hangját.

És emlékeztem! Sok mindenre. Egy-egy szóra, mozdulatra, vagy tájra, emberekre. Úgy indult, akár egy csörgedező kis patak, majd ahogy egyik gondolat hozta a másikat, úgy duzzadt rohanó folyammá. Közeli s távoli történések, események emléke borított be. Már nem kellett Somon-bagsit biztatnom, magam is látni kezdtem a múltat.