A színes papírplakátok már napokkal korábban felkerültek a kultúrotthonból időnként mozi teremmé előléptetett helyiség ajtajára. Közel laktunk, nem volt nehéz, sem feltűnő megszökni otthonról. Hosszú perceken át bámultam a színes, festett plakátot, melynek titokzatos varázsát a megrozsdásodott rajzszegek cseppet sem befolyásolták. Olyan volt, mint egy mágikus, tárt ablak egy ismeretlen, izgalmas világba, melyet még nem igazán értettem. A cím és a képek már beindították gyermeki képzeletem határok nélküli, színes világát.

Aztán megjött a karaván.

Egy autó, a mozigépésszel, a teljes vetítő felszereléssel. Már a vetítés megkezdése előtt méretes hangszórókból áradó dallamoktól visszhangzott a völgy.

A 60’-as évek táncdalénekesei: Remo Germani, Adriano Celentano, Albano  … fogalmunk sem volt, mit énekelnek, de kincset ért a Keszegh Annuska által, emlékszem, egy apró kockás noteszbe, fonetikusan leírt dalszöveg, melyet magunk dúdolhattunk.

Messze kihallatszott a határba, hol még a mezei munka is jobban ment, ha megvolt az ígéret a belépő csekély összegére. „De csak miután kihordtad a tejeket!” – hangzott el a nagyanyai szigor. Fejés után a „megszegődött” házakhoz el kellett vinni a friss tejet. Ez a gyermekek feladata volt. „Egyik lábad itt, a másik ott!” Mi az, hogy!

És aztán jött a várva várt élmény!

 (A legelsőre tisztán emlékszem, mert a vetítő vászon közelsége és saját tudatlanságom miatt véresen komolyan vettem egy háborús film jeleneteit, annyira, hogy bátyám kivezetett a teremből, szentségelve nyomatékosítva: soha többé nem visz magával! Aztán megértettem.)

De még végig kellett szenvedni a kötelező híradót, ami persze senkit sem érdekelt.

Aztán elkezdődött! Persze feliratos, hát mi más is lehetett volna. A cenzúrázott, kivágott részek ragasztásai gyakran megadták magukat. Persze a legizgalmasabb részeknél, általában. Bosszúság volt várni, amíg megragasztja a mozigépész. Aztán az utolsó betűig végignéztük, már csak a filmzene miatt is.

Egy-egy kosztümös film hosszú ideig visszaköszönt a rajzaimon. Nagyon szerettem rajzolni (ma is!). Csak úgy hullámzottak a korabeli ruhák, díszes óriási kalapok, főkötők, megelevenedtek a paloták báltermei … gyermeki képzeletvilágom titkos ösvényein velük együtt suhantam én is, csak úgy úszott utánam a rengeteg  selyem fodor …

Csoportokba verődve még órákig ott maradtunk az utcán, vagy az iskolaudvaron. Megvitattuk a nagy élményt. Persze mindig akadt, aki többet látott, vagy hallott, mint a többiek.

Később már saját mozigépészünk volt. Kató. „Mozis” Kató.

A hangszórók ugyanúgy harsogtak a Kisküküllő völgyében, de már nem karaván, hanem biciklis, télen a posta, hozta a szomszéd községből, Ádámosról, a zsákban rejtőző, nagy, kerek alumínium dobozokat, bennük a filmek varázslatos világát rejtő tekercseket.

Hányszor lestük a templomdomb alatti kis patakon átvezető hidat, az útkanyarulatot, mikor bukkan fel a futár.

Eltelt fél évszázad. Az útkanyarulatot leső kislány most is itt él bennem.

Ma is imádom a jó filmeket. Nem a „pláza” filmeket, sem azt, amit a tv ajánl. Ha időt szánunk rá, hangulatunktól függően témára, korra, netán kedvenc színészre, rendezőre leszűrve letöltjük a kiválasztott filmélményt, akár dokumentumot, ismeretterjesztőt is. A modern kor kis „körömnyi csodájára”, a pendrive-ra másolva visszük a tv készülékhez és máris kezdődhet az élmény. Egy jó, tartalmas, mély gondolatokat és érzelmeket megmozgató film legalább annyira ki tud kapcsolni, mint egy jó könyv. És ez ma milyen természetesnek tűnik. Pedig telefon, sőt sokáig rádió, televízió nélkül nőttünk fel, televízió alig volt néhány a faluban. Kis sámlikon sorakozva bámultuk a korcsolya világbajnokságokat, a Holdra szállást és persze a „Festivalul cerbul de aur” …(Aranyszarvas táncdalfesztivál)

Mekkora léptékkel sodor magával a fejlődés … Mint egy híd, az emlékeken, saját életemen átívelő virtuális híd, mely összeköti valahol itt bennem azt a „gyerekcipőben” járó egykorit a mostani, szinte követhetetlenül gyorsan fejlődő technikával.

De akkor is:  volt egyszer, hol nem volt … és bizony igaz is volt …volt egyszer  Küküllődombón egy  kis mozi …a mi mozink.

2015.09.04.