Voltak éveink, amikor az ideológia
Betonfala határt szabott az értelemnek,
Amikor szögesdrót vágott ketté életeket,
S a mindennapok asztalától
Istent száműzték a hitetlenek.
Voltak éveink, amikor rögeszmévé
Vált a szökés, egyetlen remény
Emberi mivoltunk megmentésére,
Éveink, amikor csak éjszakák leplében
Hullhatott az anyák keserű könnye.
Voltak arannyal jelzett éveink,
Amikor bordáink törtek a létért,
Amikor porciózva mérték a meleget,
S míg négy fal között szitkainkat szórtuk,
Párnával letakartuk a telefont.
Évek, mikor a szerelem szabadságát
Gúzsba kötötte a paranoia,
Magának ítélve a döntés jogát,
Évek, amikor gyermekeink azt kérdezték:
A csokoládé tengeren túli privilégium?
Aztán jött egy hideg decemberi nap,
A téren hatalmas tömeg. Golyók röpködtek,
Vöröslött a frissen hullott hó,
Zászlók közepére vágott lyukon át
Kergült szél járt-kelt szabadon.
Elmúlt az ítélet órája,
És a nyugtalan csendben, a feldúlt tér fölött,
Mint izzó csóva lobogott a kérdés:
Holnaptól hogyan tovább?
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz