Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Vonatozó

Atyánkfia mindig is szeretett vonatozni. Gyermekkorában, odahaza Szatmárban, kedvenc tanyájuk, a vasúti őrház és a rámpák környékén bandáztak, talpfarakások között, mint a Pál utcaiak, de homokbombák helyett ők csúzlival lődöztek, no nem egymásra, hanem verébre, vadgalambra, olykor meg a póznák porcelánjára (szüleiken hajtotta be később a MÁV a tetemes kárt). A kiérdemelt pofonok sem vették el kedvét, serdülőkora minden nyarát a vasúton töltötte. Tíz-tizenkét fős fiúcsapat tartotta tisztán az ágerdői szárnyvonalat, személyes ismerősük volt minden talpfa meg áteresz az országhatártól Mátészalkáig. E munkához szabadjegy dukált, rajta a beosztás megnevezése: fűtisztító. Ragyogott is a szelvény, Jani vagy Józsi bá’ egy szál gazt sem nézett el. S a nyolc órás krampácsolás után milyen jólesett a fürdés a Krasznán, vagy az estébe nyúló ráadásfoci a kastélykertben!

Atyánkfia szerette az állomásokat is, de nem a gangos pályaudvarokat, meg a fényes restiket, ilyeneket aztán látott később eleget, hanem a kis falusiakat - téglaberakásos ablakok, muskátli a forgalmi iroda előtt -, szerette a gondozott előkerteket, a csikorgó kavicságyakat, a mésszel mindig frissen festett szegélyeket, még azt a jellegzetes kátrányszagot is kedvelte.

Később, hétvégeken lévén hazautazás, a híres fekete vonattal jártak a diákok, falvanként falkába verődve, vagy iskolák szerint csoportosulva. Világjárni is mindig vonattal ment, autóra-repülőre nem futotta.

Még ma is szeret vonatozni. Bár jobbára IC-vel jár, gyors és kényelmes, a szemét azért nyitva tartja, s látja az agonizálást: megszüntetett szárnyvonalak – legutóbb már Kalocsára is buszoznia kellett -, lepusztult épületek, gazdátlanság-gondatlanság jelei, tengernyi szemét és gaz pályán, pályaudvaron, mindenütt (Józsi bá’ meg forog a sírjában). Hallja, hogy ilyen-olyan érdekek, meg az országúti lobbi...

A végeken még küzdenek a vasútért, civil szervezetek és kistérségi mindenesek fognak össze egy-egy vonal vagy állomás megmentéséért - van hát remény! De bíztató boldogabb vidékek példája is, hol az öntudatos és környezettudatos német, angol vagy francia polgár autó helyett inkább újra vonatra száll, mert tudván tudja: a vasútnak menni kell!

Megtekintések: 440

Tetszik

26 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Berekméri D. István Február 3, 2012, 9:32am: Remek, tömör írás! Az én korosztályomnak nosztalgiát keltő parfüm. Életem első keresete (175 lej), a Marosvásárhely és Sáromberke közti vasútvonal "patkájának"(vasúti töltés) a takarításából származik ( 2 hetet dolgoztunk VII. osztályos diákok lapáttal és csákánnyal, miközben a nagyernyei és a marosszentgyörgyi bakterházig felkapaszkodhattunk a gőzösre, igaz csak a lépcsőkre(!). Volt mind ez, az Úrnak MDCCCCLIX. esztendejében. Köszönjük az írást, Tanár úr!

Hozzászólt Győrffy János Február 2, 2012, 10:04pm: Kedves Sándor.Nosztalgiás érzelmeket hozott felszínre bennem irása,és eszembejutatta édesapámat aki mozdonyvezető volt. Igy én is sokat utaztam gyerekkoromban vele,gőzmozdonyon,sőt vezetni is megtanított.Állitom minden kornak megvan a maga ,,specialitása",ami nem helyettesíthető mással. Így a diesel, később a villanymozdony se a ,,régi". Hol van a Zsílvölgyébe felfelé kapaszkodó pöfögő ,széngázszagú,alagútakban küszködő gőzmozdony,eltünt az idő malomkőve által, akár a némafilm stb...

Akkor, ahogy írta Sándor, ,,Atyámfia" élvezte az útazást, élmény volt az és nem arra gondolt,van-e sőr a büffékocsiban...o)). Végül is hiszem ,igaz az tibeti mondás:,,Nem is a végcél, hanem maga az út a fontosabb"

Szeretettel Győrffy János

Hozzászólt Bálint Mária Február 2, 2012, 6:54pm: Guszti, lobbizni, kérni, többet dolgozni kell-e, nem tudom, de a kezdet kézenfekvő lenne. A TGV-vonalat Bécsig hozzák nemsokára, onnan Budapestig már nem sok van. Persze, az kicsi szakasz, de hátha rákapnánk az ízére.

Hozzászólt v.lvg.Márk Gábor Viktor Február 2, 2012, 6:33pm: Ha még jól emlékszem a 60 éve tanult József Attila versre:

-"Száz vasutat, ezeret!

Csináljátok, csináljátok! Hadd fussák be a világot

Mint a testet az erek...-" Köszönjük Ozsváth Sándornak a finom ecsettel, ami tőle megszokott,

hatalmas felkiáltó jelet szúrt emlékezetünkbe: kell a vasút! Köszönjük szépen, kedves Sándor

Hozzászólt Velicsek Szaniszló Gusztáv Február 2, 2012, 6:02pm: Elszomorodtam. Szerettem én is vonaton utazni, de a pályaudvarokon csak azt lehet látni, hogy elhanyagoltak és nem hogy fejlesztés, de még rendszeres karbantartás sincs. Irigylem a franciákat, a TGV nagyszerű dolog, még az örökké időhiányban szenvedő üzletemberek is azt választják. Pontchateau (Bretagne) felé tartottam az autópályán, amikor a jobb külső visszapillantó tükörben megláttam az ezüstszínű vonatot, mire jobban megfigyeltem volna már el is tűnt. ránéztem a kilométerórára, több, mint százhatvannal mentem.

Hozzászólt Bálint Mária Február 2, 2012, 5:37pm: Igy van bizony! Ahhoz képest, hogy 1982-ben szinte "különvonattal" utaztam Münchenből Rosenheimba, 2006-ban zsúfolt vonaton Antwerpenből Brüsszelbe. Sajnos ugyanazt a távot nem tudom összehasonlítani, mert mire ők vonatra ültek, én - a véletlen folytán azon a szakaszon - autóba. Az irányzatot viszont ismerem, s magam is szívesebben venném, ha a vasútakat építenék ki az autópályák helyett. Még hely se kell neki annyi.

Hozzászólt Nagy Magdolna Február 2, 2012, 10:32am: és mindenre ami takarékos, környezetbarát,.... lehet!

Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 2, 2012, 8:27am: Kedves Ágnes! Olyan a bejegyzése, mintha egy neorealista olasz filmnovella részlete lenne, pedig ez a vidéki magyar valóság. Ilyen és ehhez hasonlóélményben már nekem is volt részem, Igaz, én nem a csengeri piroskán utazom viszonylag rendszeresen, hanem az ugyancsak Mátészalkáról induló nagyecsedin. A lápi expressz viszonylag konszolidáltabb, talán azért, mert nemzetközi "viszonylatban" is közlekedik - Nagykárolyba pl. időnként ezzel megyek át. Minden lehangolóan mulatságos élményünk ellenére állítom: vasútra nagyobb szükségünk van, mint valaha volt - lásd a nyugati államok igyekezetét!

Hozzászólt Rokonál Ágnes Február 1, 2012, 8:55pm: Nyaranta nagycsaládostól szoktunk utazni Debrecen-Mátészalka-Csenger útvonalon férjem szülőhelyére. Hála istennek újra jár a kis Piros, régebben fapados, most már "újdonsült" s itt-ott szaggatott műbőr üléses.

Múlt nyáron éppen egy felázott négyes helyre keveredtünk, valószínűleg a pihegő nyári szárazságot volt hivatva enyhíteni a mennyezetről csöpögő, ismeretlen eredetű folyadék ... amelyet még a kalauz is többször megcsodált jöttében-mentében :) Kellemes üde színfolt!

Egyik csudálatos élményem volt az, amikor - nem tudnám két kezemen és két lábamon megszámolni, hányan lehettek - egy roma férfi alkoholgőzös szemmel meredt az átlátszónak éppen nem mondható ablakon át a semmibe, miközben Szalkától Csengerig végig dajdajolt, jajgatott és szólamozott. Üde színvoltként néha énekhang is elhagyta torkát, amire a kis lurkók úgy ugráltak s tapsoltak, mintha színházban lettek volna... Vágni lehetett a füstöt, az asszonyok mindenféle nyelven köpködtek, szitkozódtak. A fiatalabbja kényszerhelyzetekbe tömörülve élte aktuális szerelmi életét, tollpihés hajú fiatalasszonyok szoptatták sírásba lendült kicsikéiket. Pelyhes állú kis nagyfiúk büszkélkedtek az ócsóér vásárolt zsibis bicskáikkal, törött arcú nagyanyáik meg kártyát vetettek, vagy sírtak csak ültükben.

Minden egyes utazás újabbnál újabb érdekességet tartogat számunkra. Egy szó, mint száz: a lassú - annyira, hogy a felszálló szürkegémet és az épp köröző vércsét szépen le lehet kapni a fényképezővel az ablakból is! - és monoton zötykölődés ellenére mégis szerethető!

Mire Csengerbe érünk, mindig halálosan elfáradunk:)