A kerekes

Könnyű olyan szekeret csinálni,
ami mindig pázsiton és üresen jár.
Könnyű olyan gondolatot írni,
amitől jót, még ki leírta, az sem vár.

A templomban és a hittanórán annyi szépet hallottam az Isten
országáról. Azt el sem tudom mondani, hogy mennyi jót, mennyi
szépet. Arra viszont egészen biztosan emlékszek, hogy Isten az ő
országát éppen olyanra csinálta, amilyennek én megálmodtam, és
ahova én eljutni annyira kívánkozok.
A jó öreg kerekes, a szomszéd Nagy Lajos bácsi temetésén
megtudtam, hogy neki már sikerült, eljutott Isten országába, oda,
ahova a többi templomba járó ember csak vágyakozik.
Egyszer, egy októberi délután úgy gondoltam, hogy nem várok én
még hetvennégy hosszú esztendőt, hetvennégy Mikulást és
hetvennégy Karácsonyt, és megbeszélem a jó Istennel, hogy
legyen nekem ő már mostantól fogva végig, amíg élek. Hozza el
nekem már most, a mai szent napon az ő csodálatos országát, és
eresszen be engemet oda!
Megbeszéltük, megígérte nekem, és azon nyomban meg is tette.
Bizony, ha Lajos bácsinak is több esze lett volna, nem kellett
volna várjon nyolcvannégy évig! De ő kivárta és most már ott van,
de én is ott vagyok. Hogyha majd összefutunk valamelyik
utcasarkon, biztosan meglepődik, hogy mit keres az ő
keresztfiának legkisebbik fia, a vállpántos gyermek az Isten
országában. De én nem félek, mert tudom, hogy aki egyszer
betette a lábát Isten országába, azt onnan már senki ki nem
kergetheti. Még akkor sem, hogyha Isten országának új lakója
még csak jövőben lesz tíz éves.

Megajándékoztam magamat az én Istenemmel és az ő országával.
Azóta az októberi délután óta ebben az országban élek, és
gyönyörködök az én Istenemben.
Bennünk, lelkünkben egy Isten, de hétmilliárd istenkép van.
Én biztosan tudom, hogy Nagy Lajos bácsi sem várt nyolcvannégy
esztendőt, ő is már éltében találkozott az Istennel. Attól lett ő
olyan híres kerekes. Sohasem volt nagydarab, izmos ember, de
amikor a fakerékre ráhúzta a tüzes vasráfot, akkor ő azt csak Isten
segítő jobbjával tudta megtenni, Isten nélkül nem.
Egyszer édesapám egy kora reggelen bejött a házba, és meg volt
döbbenve attól, amit a kis termetű, öreg kerekes csinált. Köztünk
és az ő műhelye között volt egy nagy gyümölcsös, de amikor
Lajos bácsi a tüzes vasráfot ráhúzta a fakerékre, a nagy
kalapáccsal a vasráfra akkorát ütött, hogy attól a mi istállónk
jászolában, a tojófészekben a tyúktojás megmozdult. Ezért hagyta
a kinti dolgát édesapám és jött be a házba, hogy elmondja ezt a
nagy csodát.
Hiszem, hogy a tyúktojás a jászolban, a tojófészekben azért
mozdult meg, mert Lajos bácsi, a kis termetű, hatalmas nagy
ember találkozott Istennel. Ő adott neki akkora erőt, ami még a
tyúktojást is meg tudta mozdítani.
Mi mindig akkor találkozunk Istennel, amikor arra szükségünk
van, amikor úgy érezzük, mintha az erőnk nélküle nem lenne elég,
amikor szükség van a Jóisten segítő jobbjára, hogy vele együtt
fogjuk meg annak a hatalmas vaskalapácsnak a nyelét. Ha az ő
segítségét kérjük, akkor ő csap oda, és akkor biztosan megszorul a
ráf a keréken, de úgy, hogy onnan soha le nem esik, és így a
szekér soha nem borul fel.
Nagy Lajos bácsi, a kerekes nagyon szerette a falubeli embereket,
de azok közül is a szekereseket, akik szénáért vagy fáért az
erdőbe jártak. Ő tudta azt, hogy erdőbe járni, a sziklás utakon és
az iszapos lápokon keresztül nagyon nehéz. Ahhoz nemcsak
kemény markú emberek, edzett lovak, ökrök, hanem nagyon jó
kerekek is kellenek. Ezért igyekezett, ezért volt neki olyan fontos,

hogy jó szoros legyen a vasráf, jó kemény legyen a kerék.
Ha a tojás megmozdul a fészekben, akkor érdemes felülni arra a
szekérre, amelyik alatt az a kerék forog.
Az lehet, hogy Nagy Lajos bácsi sem volt mindig bácsi, azt
beszélik, hogy az életben mindenki lesz egyszer fiatal. De én úgy
ismertem őt meg, mint egy öreg kerekest, aki öregen és betegen is
dolgozott. Szekérkereket csinált.
Óriás kalapácsa alatt döngött a kerekes műhely. Később már húzta
az egyik lábát, úgy jött be hozzánk, de még mindig döngött a
kerekes műhely. Aztán egyszer már nem is húzta a lábát, nem is
jött be hozzánk, csendes lett, nem döngött már többé a kerekes
műhely.
Keresztfia, édesapám, ahogy ezt megtudta, bement a városba a
főnökéhez, hogy elkérezzen a keresztapja temetésére. Nem csak a
gyász szorongatta a szívét, hanem a félelem, a rettegés is. Nagy
gondban volt, amikor az igazgató perzsaszőnyegére lépett, mert
éppen két napja jött vissza édesapám az évi szabadságáról. A
főnöke végül is elengedte, de parancsba adta ki neki, hogy az ilyen
dolgokat a szabadság alatt kell elintézni, arra való a
pihenőszabadság.
A faluban sokan még ma sem cserélték le a szekerükben a Lajos
bácsi fakerekét modern gumikerékre. Az erdőbe járó emberek még
most is félnek elindulni a Közbérc felé gumikerékkel, még most
is, halála után még évtizedekkel is a Nagy Lajos bácsi vasráfos
fakerekeiben bíznak. Döcögni döcög a sziklás utakon, de még egy
szekér sem borult föl. Akár fölfelé tartanak a havasi erdőbe, vagy
lefelé jönnek megrakott szekérrel, megemlítik az ő nevét, vagy, ha
nem, akkor egészen biztosan rágondolnak. Nem annyiszor,
ahányat fordul a vasráfos kerék a köves, sziklás, erdei úton, de
sokszor.
Amikor Lajos bácsi a kerékagyra ráhúzta a vasráfot, az Isten
segítségével volt annyi ereje, hogy a szomszéd istállóban a jászol
tojófészkében a tojást megmozdítsa, akkor talán a zenésznek is, a
festőnek is és az írónak is sikerülhetne. Talán Isten segítségével
még az író is meg tudna mozdítani valamit a lélek jászolában. Ha

nem tojást, akkor valami egyebet, talán az egész jászolt, talán az
egész emberi lelket.
Lajos bácsi sem látta, amikor az édesapám szeme láttára
megmozdult a tojás. Az író sem láthatná ezt a nagy megmozdulást,
de sejthetné, akár tudhatná is.
Ha Lajos bácsinak sikerült, akkor talán nekem is sikerülhet.
Ami akár csak egy embernek is sikerült, az milliárdoknak lehet
valós cél, remény. Egy igazi kerekesnek az a dolga, hogy a kerekei
éljék túl őt, és amelyik szekér alatt forog, az sem sziklán, sem
mocsárban ne boruljon föl.
Az író is felel azért, amit alkot. Azt kell elérje, hogy megmozdítsa
azt, ami nagyon nehezen megmozdítható.
És még az is az ő dolga, hogy, aki felül az ő szavára, úgy, mint a
Nagy Lajos bácsi szekerére, az sem a Közbérc kemény szikláin,
sem a Lassú-ág lankájában ne boruljon fel, bírja vinni tovább
előre.
Kerekek és mondatok. Köztük különbség nincsen.
Kerék és gondolat, két olyan szolga, akinek az a dolga, hogy
előbbre vigye azt, ki rábízza önmagát.

Zonda Attila