Karácsonyi mese.

Volt egyszer valahol a világ végén is túl, ott ahol a kurtafarkú malac túr, egy város. A Benedek hegy lábainál terült el. Az itt lakó emberek földművelésből éltek és szőlőtermesztésből. A városban egyetlen egy templom épült, Szent Benedek tiszteletére szentelték fel. A hegyet is róla nevezték el, mivel a városlakóknak nagyon tetszett Szent Benedek regulája, ebből is ez a mondat: Ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál. Csak a templom papjával nem voltak kibékülve. Ugyanis a Bencés rend küldött egy szerzetest, aki pap is volt egyben. Ezt az embert valamiért ki nem állhatták. Pedig köztük élt, dolgozott, mégis úgy érezték gőgös, amiért ő a pap. Szívük mélyén alig várták, hogy hibázzon, hogy bűnt kövessen el. Várták az alkalmat, mert mindenáron el akarták távolítani. És az alkalom, amire vártak, meg is érkezett.

XXX

A szerzetes családi neve Alfonz, szerzetesi neve József, mit sem tudott a városlakók gondolatairól. Végezte mindennapi teendőit, amiben benne volt egy félig cigány, félig spanyol árva leány nevelése is. Teltek az évek és az árva leányból, érett nő vált. Egy nap József éppen reggeli imáját végezte, amikor szívébe nézve, azt vette észre szerelmes lett a leányba. A Szűz Anyához fordult és feltárta szívét neki. Ezzel egyidőben Maria, mert így hívták a lányt, szintén felfedezte, hogy szereti Józsefet. És mikor kiment, hogy áldozzon, találkozott a tekintetük, s mind a ketten tudták, szerelmesek egymásba. Életük legszebb két hónapja következett. Titokban találkoztak minden este a Benedek hegy lábainál, egy kis forrás mellett. Itt ölelték, csókolták egymást egész éjjel, csak a hold világított, de furcsán, mintha erősebb lett volna a fénye. Sokszor ott érte őket a hajnalnak az első sugara. Ilyenkor gyorsan kicsit pironkodva magukra kapkodták ruháikat, sietve megcsókolták egymást, és azzal ki-ki ment a maga útjára. De ahogy az lenni szokott derűre ború következett. Mert két hónap után Maria megfogant. Tudta, leány gyereket fog szülni, aki szebb lesz a csillagoknál is. Tagadni tovább nem lehetett. Így történt, hogy lassan megtudta az esetet az egész város. Ezt várták az emberek. Végre, mindig is tudták bűnös és gőgös ember a pap. És tessék. Igazuk volt. Kiürült ettől kezdve a templom, és az emberek minden nap kifejezték megvetésüket Maria és József iránt. Igyekeztek őket megalázni minél többször. Hej, de sokat szenvedtek mind a ketten. És ez nem volt elég, kitervelték, hogy pont Karácsony estéjén az éjféli szentmisén fogják kitagadtatni Józsefet az Egyházból. Levelet írtak a rend elöljáróinak, és még pénzt is fizettek azért, hogy ez a nyilvános kitagadás bekövetkezzen.

XXX

Hamar elrepült az idő, megérkezett Karácsony. Ott volt mindenki, az egész város, és a Bencés rend elöljárói is. Maria a magzattal a hasában ki volt ültetve a templom közepére. József pedig, miután elhangzott egy dörgedelmes prédikáció arról, hogy az Isten megbocsát, ha bevallod neki bűneidet, ott találta magát a templom közepén. Mindenki várta, hogy beismerje bűnét. Csend volt, mély csend. József arcáról folytak a könnyek. De egyszer csak a szívéből egy halk és sürgető hangot hallott. És késztetést hogy kimondja. Felemelte a fejét, és így szólt csengő hangon:
- Ne ítéljetek, hogy ne ítéljenek. (Máté 7,1)
Abban a pillanatban, ahogy József kimondta e szavakat teljes sötétség lett az egész városban. Mindenki szívébe rémület költözött. Ekkor József feje fölött hatalmas fény támadt. Megjelent Mária, Jézus, Szent Benedek, és egy angyal fehér ruhát adott Józsefre, miközben egy érces hang hallatszott:
- Pap vagy te mindörökre Melkizedek rendje szerint.
Ezután a fény eltűnt teljes lett a sötétség, csak József fehér ruhája, meg Maria fehér ruhája adott egy kis fényt. Dermedt volt a csend. Nem lehet tudni mennyi idő telt el így. Ekkor a sötétségből kijött egy ember, odament Józsefhez, letérdelt előtte, majd így szólt:
- - Bocsáss meg nekem kérlek, mert tévedtem. És add reám áldásodat. - József pedig remegő kézzel megáldotta. És láss csodát azonnal fehér ruha került az emberre. Azon az estén Isten kegyelme kiáradt Józsefen keresztül az egész városra. Nem volt még egyszer sem ilyen karácsony. József pedig továbbra is a templom papja maradt, Maria odaköltözött melléje. Megszülte leánygyerekét, aki gyógyító képességekkel rendelkezett. Békében megöregedtek egymás mellett. És egy szép tavaszi napon egyszerre haltak meg mind a ketten. A városlakók oda temették a Benedek hegy lábainál lévő forrás mellé, ahol először ölelték meg egymást. És még sokáig a városon maradt az Isten kegyelme. Hogy miért? Mert amikor valaki vétkezett közülük, azt rögtön kiküldték József és Maria sírjához. Ott az ember megtanult megbocsátani önmagának, míg a városlakók megtanulták, hogy ne ítéljenek el senkit. És boldogan éltek mind békességben, kegyelemben életük végéig. Itt a vége fuss el véle.