Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Vissza Édenbe(?)
Magdival arról beszélgettünk egy másik fórumtémában, hogy mi is az a "normális" élet, és át lehetne-e térni arra. Pontosabban szólva, hogy a városi életformából, ahol az ember soxor nem találja önmagát és csak egy csavarrá válik egy globalizált gépezetben, hogyan tud kiszabadulni és visszatérni azokhoz a gyökerekhez, ahol önmagára találhat.
Mert lássuk be, hogy aki egy kis faluban született az Alföldön, vagy a Kunságban, vagy a Hortobágyon,vagy a Székely hegyek között, már az anyatejjel magába szívta azt a környezetet és a mindennapi élet apró-cseprő búját-baját, ami ott a boldoguláshoz kell. Gyerekkorától ismeri a háztáji gazdaság rejtelmeit, és főleg fáradtságait, amit felnőttként már nehezebb elsajátítani. Nem azt mondom, hogy lehetetlen megtanulni, mert én is csak néhány éve tanultam meg, hogyan kell felásni a kertet, vagy megmetszeni a fákat és a szőlőt, hisz gyerekkoromban egy kis tömbházlakásban éltünk. De e mellett, még rengeteg kompromisszumot kell kötnie az embernek, és rengeteg dolog van, amiről le kell mondania, ha úgy dönt, hogy olyan vidéki életet választ, amely távol van a várostól.
Persze kell hozzá egy nagy adag makacsság is. Nem mondom, azért abból akad némi bennem is. Múltkor adtam vért, este jött az orvos szentségelve, hogy a beteg az istennek sem hajlandó bevenni a gyógyszert. Kérdezte gyanakvóan, milyen vérem van. Mondom, hogy anyai üknagyapám révén székely pozitív. Na, azóta nem hívnak véradásra.
Aztán ott a hivatás: egy informatikus mi a jó francot tud kezdeni a szakmájával a hegyekben? Kihúz két hegycsúcs között egy hálózatot? Vagy leprogramoz egy etetési rendszert a majorságnak? Merthogy ez nem olyan mint az asztalosság, hogy bárkinek szüksége lenne rá.
De nem baj, majd jól szakmát váltok. Lehetnék mondjuk juhász, hajnalban a tarisznyába vágom a hamuba sült pogácsát a kisüveg pálinka és a notebook mellé, majd kihajtom a birkákat. Végülis Mózes is így kezdte, feladta a hercegi létet, majd beállt birkapásztornak... és neki még notebookja sem volt. Igaz, hogy nem is volt rá szüksége, egy vésővel meg két kőtáblával olyat alkotott, hogy háromezer év alatt sem tudták eltörölni. (Ehhez egy notebookon elég a 'DEL' gomb is, talán jobb, hogy neki akkor csak kőtábla jutott.)
Vagy, ha legalább egy olyan botom lenne mint neki, elmehetnék kútfúrónak. Se föld, se szikla nem lenne akadály, kicsit megkocogtatnám s már jönne is a nedű. Kisebb felárért még ásványvizet is fakasztanék. Vagy inkább hévizet. Ez azért már kaffa lenne, ha az egész falut becsatornáznám melegvízzel, az összes nagytudású kopasz az EU-bizottságból odajárna szájat tátni, hogy hűű mennyire környezetbarátak lettünk, meg húúú de sok széndioxidot nem bocsájtunk ki, meg stb.
Esetleg nekifoghatnék méhészkedni. Csak marhára utálnám folyton hessegetni a méheket meg a medvéket, merthogy a hegyekben azért, ez utóbbiból is sok van ám. Habár kitudja, lehet, hogy ezektől az UFO-kinézetű méhészszerkóktól egy maci is megijedne. Igen, ez az! Összetalálkoznánk, én rögtön besz.rnék, ő meg infarktusban megpusztulna.
Naszóval viccet félretéve, a téma adva van: a kérdés az, hogy, ha egy kis faluban telepednétek le, távol a várostól, a bevásárlóközpontoktól, az infrastruktúrától (ezt a szót csak kinyögtem), Ti hogyan csinálnátok? Hogyan tudnátok átszokni és miről mondanátok le szívesen, mi az ami problémát okozna stb. Persze lehet viccelődni is, de azért jussunk is egyről a kettőre, a városból a falura, mert - ahogy ivócimborám Armstrong mondá egykor -, kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek. Mármint a terv. Vissza Édenbe.
Mert lássuk be, hogy aki egy kis faluban született az Alföldön, vagy a Kunságban, vagy a Hortobágyon,vagy a Székely hegyek között, már az anyatejjel magába szívta azt a környezetet és a mindennapi élet apró-cseprő búját-baját, ami ott a boldoguláshoz kell. Gyerekkorától ismeri a háztáji gazdaság rejtelmeit, és főleg fáradtságait, amit felnőttként már nehezebb elsajátítani. Nem azt mondom, hogy lehetetlen megtanulni, mert én is csak néhány éve tanultam meg, hogyan kell felásni a kertet, vagy megmetszeni a fákat és a szőlőt, hisz gyerekkoromban egy kis tömbházlakásban éltünk. De e mellett, még rengeteg kompromisszumot kell kötnie az embernek, és rengeteg dolog van, amiről le kell mondania, ha úgy dönt, hogy olyan vidéki életet választ, amely távol van a várostól.
Persze kell hozzá egy nagy adag makacsság is. Nem mondom, azért abból akad némi bennem is. Múltkor adtam vért, este jött az orvos szentségelve, hogy a beteg az istennek sem hajlandó bevenni a gyógyszert. Kérdezte gyanakvóan, milyen vérem van. Mondom, hogy anyai üknagyapám révén székely pozitív. Na, azóta nem hívnak véradásra.
Aztán ott a hivatás: egy informatikus mi a jó francot tud kezdeni a szakmájával a hegyekben? Kihúz két hegycsúcs között egy hálózatot? Vagy leprogramoz egy etetési rendszert a majorságnak? Merthogy ez nem olyan mint az asztalosság, hogy bárkinek szüksége lenne rá.
De nem baj, majd jól szakmát váltok. Lehetnék mondjuk juhász, hajnalban a tarisznyába vágom a hamuba sült pogácsát a kisüveg pálinka és a notebook mellé, majd kihajtom a birkákat. Végülis Mózes is így kezdte, feladta a hercegi létet, majd beállt birkapásztornak... és neki még notebookja sem volt. Igaz, hogy nem is volt rá szüksége, egy vésővel meg két kőtáblával olyat alkotott, hogy háromezer év alatt sem tudták eltörölni. (Ehhez egy notebookon elég a 'DEL' gomb is, talán jobb, hogy neki akkor csak kőtábla jutott.)
Vagy, ha legalább egy olyan botom lenne mint neki, elmehetnék kútfúrónak. Se föld, se szikla nem lenne akadály, kicsit megkocogtatnám s már jönne is a nedű. Kisebb felárért még ásványvizet is fakasztanék. Vagy inkább hévizet. Ez azért már kaffa lenne, ha az egész falut becsatornáznám melegvízzel, az összes nagytudású kopasz az EU-bizottságból odajárna szájat tátni, hogy hűű mennyire környezetbarátak lettünk, meg húúú de sok széndioxidot nem bocsájtunk ki, meg stb.
Esetleg nekifoghatnék méhészkedni. Csak marhára utálnám folyton hessegetni a méheket meg a medvéket, merthogy a hegyekben azért, ez utóbbiból is sok van ám. Habár kitudja, lehet, hogy ezektől az UFO-kinézetű méhészszerkóktól egy maci is megijedne. Igen, ez az! Összetalálkoznánk, én rögtön besz.rnék, ő meg infarktusban megpusztulna.
Naszóval viccet félretéve, a téma adva van: a kérdés az, hogy, ha egy kis faluban telepednétek le, távol a várostól, a bevásárlóközpontoktól, az infrastruktúrától (ezt a szót csak kinyögtem), Ti hogyan csinálnátok? Hogyan tudnátok átszokni és miről mondanátok le szívesen, mi az ami problémát okozna stb. Persze lehet viccelődni is, de azért jussunk is egyről a kettőre, a városból a falura, mert - ahogy ivócimborám Armstrong mondá egykor -, kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek. Mármint a terv. Vissza Édenbe.
Válasz erre a beszélgetésre
-
Permalink Vincze Magdi válasza. Dátum:
-
Falusi disznótorba szólt a szilveszteri "meghívó"! Nagyon megörültem,hiszen legalább 10-15 éve nem ettem hagymás vért reggelire. (Sajnos úgy alakult az életünk, hogy már otthon nincsenek malacok. ) Hirtelen felindulásomban be is szereztem a karcagi hájas receptjét, a szomszéd nénitől, mert Ő tudja a legfinomabbat. Gyorsan átvillantak agyamon a régi pillanatok: tartani a vérnek az edényt, miközben visít a malac; érzetem a bél szagát, ahogy belépek a verandára; sül a karikapecsenye, gyönyörű pirosra; rotyog a disznótoros káposzta; mellette az orjaleves gyöngyözik; a meggyszósz már kint hűl a hólepte ablakpárkányon; rengeteg ilyen apró dolog, no és persze a legjelentősebb: a vacsora utáni beszélgetés-nótázás! Egy kissé előre szaladtam, hiszen nem csak 31-én volt programunk. 30-án KEMENCÉS kenyérsütés című szabadfoglalkozás várt bennünket! Tanyavilág, lovak, búbos kemence...Leírhatatlanul jó érzés reggel a még meleg kuckóban meghúzódni, az este sült kenyerek mellett, figyelni a Napot, amint elkezdi útját keleten, közben pedig Wass Albert regényt olvasni. Nos, nekem így indult a szilveszter reggelem. A hízóvágás egy másik tanyában volt, a gyermekek "miatt" (hagytuk Őket aludni, hiszen aznap tértek nyugovóra, s ez a nap is hosszúnak ígérkezett) csak 11 óra körül érkeztünk meg a tett helyszínére. Szerencsénkre mindenkin látszottak az előző este nyomai, így nem maradtunk le a hagymás vérről :) Sőt, még a malac is egyben volt, épp végeztek a perzseléssel. A reggelihez természetesen pálinka, és friss kemencés kenyér dukált. Utána ment minden a maga útján szép sorjában. Darabolták a férfiak a disznót, bekerült a konyhába a levesnek való, majd érkeztek a sütni való húsok-pecsenyének valók. Az asszonyok is tudták a dolgukat, mindenki kivette a részét a munkából. Egyszer valaki kétségbeesve jön befelé, hogy a hurkába a rizst vajon hogyan kell megfőzni. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg: A kását akarjátok fakadoztatni? Nem értették pontosan a kérdésemet, de rám bízták a feladatot :) Egy 35-40 év körüli nő mellém lépett és megkérdezte: népművelő vagyok?- mondom nem, csak parasztlány! Később a dagadóval álltak tanácstalanul: hogyan is kerüljön bele a kolbászhús. Megfogtam a húst, kivittem, fölszúrattam, és a kolbásztöltőre ráhúzva pillanat alatt készen volt. Ismét csodálkoztak. A délután harmadik dilemmája a töltött káposzta harasztba való föltekerése volt. Számomra ez is természetes dolog, 1-2 érdeklődő, gyakorló háziasszonynak meg is mutattam. Ezek után velem kóstoltatták a húslevest, nézették a pecsenyét, süttették a májat, no meg én rázogattam a kaszrolyt, amiben a töltött káposzta mozgott olyankor. Már-már kellemetlenül éreztem magam, hiszen én voltam a legfiatalabb nő a konyhában. A karcagi hájas tészta receptjével nem mertem előhozakodni.
Ismét csak a NAGYMAMÁM jutott eszembe, illetve az ÉDESANYÁM. Tőlük tanultam, Nekik köszönhetem. Számomra ezek alapvető dolgok. Ahogy ezt végiggondoltam, hasított belém a tudat: az én Kislányom szinte semmit nem tud ezekből-ezekről! Honnan is tudna? Az élet úgy hozta, hogy panelban lakunk. Itt viszonylag ritka a disznótor. A Nagyszülők sajnos nem tartanak jószágot, ott sem láthatja-tapasztalhatja.
Falusi lány lévén sokszor vágyom tanyasi életmódra, még így télen is, amikor bizony fűteni kell, nem a távhő gondoskodik rólunk. De gondoljunk csak bele! Az én gyermekem nem volt még disznótorban! Mai szakkifejezéssel élve: sokkot kaptam! Ez meg hogyan lehetséges? Még ezt sem adtam meg Neki?!
Nyáron a Szüleimnél részt vett élete első koppasztásán. Teljes katarzis volt. Büdös volt ugyan a leforrázott toll, de mégis óriási élmény! Mi 6 évesen már javában tudtuk, mi is az a koppasztás. NAGYMAMÁM türelmének köszönhetően 1 szál késsel föl tudok bontani egy csirkét. Nem nagy dolog. Csak annak, aki még sosem próbálta. Motiváció, az volt, hiszen ha valaki a Kedves Olvasók közül evett már olyan rántott csirkét, ami: nem tápos; koppasztásnál vigyázni kell a bőrére, nehogy lejöjjön, mert olyan gyenge; és amikor kirántva beleharap, kifordul belőle a csont, az tudja miről beszélek! Nos, az én Kicsim még nem evett ilyen csirkét.
Látszólag szerteágazóak a gondolataim. A valóságban viszont egy nagyon fontos dolog köti össze őket: ÉDEN.
Biztos, hogy sok mindenről le kell mondani, ha tanyára költözik az ember. Csak az a kérdés, érdemes-e azokról lemondani, amiket csak tanyán, az Édenben kap meg, és a városban soha?
-
Permalink Kálmán Csaba válasza. Dátum:
-
Kedves Magdi,
nagyon jól írsz, főleg így, hogy ezeket a hagyományokat egy-egy történetbe foglalod össze. Ugyanakkor fontos lenne jobban elmagyarázni, hogy egy-egy népies szónak, kifejezésnek mi a jelentése, ugyanis a káposzta "harasztba" való föltekeréséről csak sejtem, hogy a káposztalevelet jelenti, de a "kaszroly"-ról, halvány lila gőzöm sincs, hogy mi lehet, - gondolom valamifajta edény. Ugyanez a pici hiányérzetem volt a Nagymamád kenyér-receptjénél is, ott is voltak olyan kifejezések, amelyekkel még nem találkoztam. Viszont nagy kincs amit Nagymamádtól kaptál, és egy nagyon jó alap, amit érdemes továbbfejleszteni. Lehet, hogy hobbiból érdemes lenne írnod egy olyan könyvet, amelynek tulajdonképpen az lenne a célja, hogy átörökítsd a hagyományokat, viszont így, történetekkel "lefestve" nem lenne olyan száraz, mint egy tanulmány. Szóval folytasd csak, van hozzá írói vénád.
Ehhe, amúgy az "Éden"-be való visszatéréshez annyit tennék hozzá, hogy ez nálam először is a húsevés elhagyásával járna. :-)
-
-
Köszönöm a biztató szavakat! Ezek után majd igyekszem szószedetet készíteni, hogy közérthetőbb legyek :)
-
Permalink Borbély (Jakab) Emese válasza. Dátum:
-
Álmaim Édene
Sokszor gondolkodom azon, hogy milyen jó lenne valahol egy fenyveserdővel körülvett folyópartján lakni, távol a város zajától. Napelemekkel befedett házikónknak, vízimalom meg szélmalom sietne segítségül elég energiát szolgáltatnia ahhoz, hogy esténként ne csak gyertyafény meg a kandallóban levő parázs fel-fel pislákoló fénye mellett olvassuk kedvenc könyveinket. A laptopot mindenképp magunkkal vinnénk, hogy rokonainkkal és jó barátainkkal kapcsolatban tudjunk maradni vagy éppenséggel zenét hallgathassunk vagy filmet nézhessünk időnként.
Reggelente jó lenne kakaskukorékolásra ébredni, de még aludni egyet, amíg a napnak a meleg sugarai arcunkat simogatni nem kezdenék. Reggelire az előző este kemencében sütött barna kenyere mellé, házi sonka, kolbász, házi tej meg friss tojás is kerülne az asztalra meg sok friss zöldség és gyümölcs a kertből.
Buksival reggelente sétálni mennénk az erdőben, ahol a csendet és békét csak a madarak csicsergése, szellő suhogása, lábunk alatt reccsenő ágak zavarnák meg, de ezek tulajdonképpen mind hozzátartoznának, a tőzeg és fenyőillattal együtt, ahhoz amit keresnénk, amitől feltöltődnék, ami energiát adna a mindennapokhoz. Majd kicsit leülnénk megpihenni egy tisztáson és egy kis joga gyakorlat meg meditáció után új erőforrások birtokában indulhatnánk vissza, hogy elvégezzük a napi teendőinket.
Visszaérve a házhoz, gyönyörködnénk egy kicsit az évelő virágok sokszínűségében, harmóniájában meg békés együttélésükben. Pici bűntudattal szednénk belőle egy keveset, hogy megcsodálhassuk őket odabent is.
Miután üdvözöltük, elláttuk az állatokat, a zöldségekkel is váltanánk egy pár szót, megszabadítanánk őket elszáradt leveleiktől, megitatnánk őket is. Hálából megtöltenénk kosarunkat az aznapi terméssel. A gyümölcsel teleszedett kosár pedig nemcsak vitamin forrása lenne, hanem dísz az asztalra meg illatosító a házban. A napi testedzéshez a fahasogatás is hozzátartozna, hiszen elegendő tűzifára lenne szükség a tűzhely meg a kandalló életre keltéséhez. A vadászat meg halászatról nem merek írni, csupán annyit, hogy nem hobbi lenne az indíték, hanem létfenntartás.
Miközben kedvesem zenélne, a kutyus meg lustálkodna, elkészülne az ebéd és rögtön utána jöhetne egy szieszta a két fa között kihúzott függőágyban.
Egy kiadós úszás után a tóban, teljesen frissnek éreznénk magunkat ahhoz, hogy belovagoljunk a legközelebbi település piacára eladni azt, amiből több termett és megvásárolni azt, amiből kevesebb, hogy az őszi eltevéshez minden be legyen spájzolva, hiszen a teli hónapokban nem maradna más hátra az állatok ellátása után, csak a teli sportok űzése, olvasás, társasjáték illetve filmnézés, zenehallgatás meg baráti kapcsolatok apolása az internet segítségével.
Esténként, nyáron, csillag borította égbolt alatt, idillikus kertünkben gyertyafény mellett elfogyasztanánk az együtt készített vacsorát, majd borozgatás és beszélgetés közben megcsodálnánk a csillagokat és egy-egy hulló csillagot látván azt kívánnánk, hogy más is megtapasztalja ezt a nyugodalmas, békés, a környezetünkkel harmóniában elő élet szépséget és varázsát.
-
-
Köszi, hogy leírtad ezt a nagyon romantikus, nagyon idilli, ám kissé naív elképzelést, de mível az ördög a részletekben rejtőzik, majd egy hosszabb válaszomban jól visszacibállak a valóságba. :-))
-
-
Kedves Emese!
Csodás dolgokat írsz le, nagyon tetszik. Nekem csupán egy iskola hiányzik, ahová Nagylányom járhat, illetve számára a barátokkal, barátnőkkel való közös játék-találkozás :)
-
-
Kedves Emese!
Mint mondtam, nagyon szépen lefestetted az idilli Éden képét, hidd el, ha filmrendező lennék, Téged kérnélek meg, ezen jelenetek forgatókönyvének megírására. :-)
De ezt elérni nagyon sok munkába, fáradtságba és némi indulótőkébe kerül, ami végülis nem baj, hiszen az igazi Édeni állapot nem abban rejlik, hogy az ember belecsöppen, hanem abban, hogy - Istenbe bízva és az Ő segítségével - megteremti azt, amellyel párhuzamosan a lelki/szellemi Édenbe vezető szűk ösvényen is felkapaszkodik. Mert lássuk be, az igazi Éden magában hordozza a szellemi élet szentségét, amely magában foglalja a nemzést, a születést és az atyáskodást felette. Tudom, hogy ez profánul hangzik egy olyan embertől, aki a modern világban él, de valahol úgy hiszem, hogy maga a 'szellemi Éden' nem a fizikai Édenbe rejlik, hanem a hozzá vezető út végigjárásában.
Naszóval, rögtön az elején azt írod, hogy egy "fenyveserdővel körülvett folyóparton". Hidd el nekem, hogy amikor tavasszal jön a hóolvadás, akkor a folyó rendesen megkéri a magáét, és a folyóparti házikóból, egy árba bukó, békésen elúszó roncshalmaz lenne. Ezért aztán, keresni kell egy olyan domboldalt, amely kellő magasságban/távolságban van az ártértől, ugyanakkor elég kötött talajú ahhoz, hogy nagyobb felhőszakadások alkalmával ne csússzon be a folyóba a házzal együtt. És, ha már amúgyis domboldal, legyen déli fekvésű, mert ez helyből alkalmas szőlőtermesztesére, mert ugye magyar embernek, a "gyertyafény meg a kandallóban lévő parázs fel-fel pislákoló fénye" mit sem ér egy jó pohár saját termésű nedű nélkül.
Persze az sem árt. ha a fenyveserdő pár tíz méterrel odébb van, mert egyáltalán nem kellemes, ha egy-egy komolyabb vihar alkalmával a kiöregedett, korábban sudár lucfenyő a tetőn átrobogva megzavarja az idilli borozgatást. S ha már a fenyvesnél tartunk, ne felejtsük el, hogy ezek a fránya fenyők, általában a savanyú talajt kedveli, így zöldségtermesztéshez aligha lenne alkalmas a domboldal, vagy legalábbis fel kell javítani a talajt. Persze előnye is van a savanyú talajnak, hisz vannak olyan növények, fák, amelyek pont ezt kedvelik. Ilyen például a szelíd gesztenye, amely a meszes talajon az istennek sem hajlandó megmaradni, viszont savanyú talajon röhögve túlél mindent. És bizony a sült gesztenye finom dolog, - ha már úgyis emlegetted a kandalló parazsát, azon sütögetve, igazi csemege a bor mellé. Meg aztán megfelelő mennyiségben termelve jó jövedelemforrás is, mert ugye mondanom sem kell, hogy a mai világban az Édent nem elég megteremteni, hanem fenn is kell tartani. S, ha már amúgyis magokról van szó, érdemes néhány diófát és mogyorócserjét is ültetni, ezek amúgy sem annyira érzékenyek a talaj kémhatására.
Na és akkor térjünk rá az egyik legfontosabb problémára, amiről írtál, mégpedig az energiaforrásra. Azt hiszem, a laptop a legkevesebb, egy kétszáz eurós napelemes töltő is elegendő a nappali működéséhez ill. az akksi feltöltéséhez. Viszont manapság már sem a Székelységben, sem például a civilizációt elutasító amish közösségekben sem tudnak meglenni áramforrás nélkül, főleg a hűtést igénylő tejtermékek és egyéb élelmiszerek tekintetében. Itt bizony választani kell: vagy lemond róla az ember, és minden szempontól egy olyan gazdaságot próbál meg felépíteni, amely a XIX-ik századra volt jellemző, vagy komoly befektetéssel bevonja a XXI-ik századi technikát. Az előzővel az a probléma, hogy tulajdonképpen megváltozott a világ s ma már kihalófélben vannak azok a szakmák, amelyek biztosítanák azokat az eszközöket, amelyek lehetővé tennék a békebeli gazdaságot, az utóbbival pedig az a baj, hogy gondos tervezést és nagyobb anyagi befektetést igényel. Tudom, hogy rengeteg zöldség van, amely egy domboldalban kialakított boltíves pincében eláll ősztől nyárig, de van olyan, amelyhez. mindenképp fagyasztásra van szükség, hogy egyes tejtermékekről ne is beszéljünk. És, ha már az ember úgy dönt, hogy bevonja az elektromos energiát a gazdaságba, akkor ne végezzen félmunkát, ahol lehet, dolgoztassa meg, használja ki annak előnyeit.
Egy áram-fejlesztőrendszert mindenképp két pilléresen érdemes megtervezni: víz- vagy szélenergia legyen az alap, és kiegészítőként a napenergia. Alapnak én mindenképp a vizet tartom megbízhatóbbnak, de nem ám a folyó vizét, mert az lassú, és még 2-3 KWh elektromos áram megtermeléséhez is legalább egy 4 m magas és másodpercenként 70 l vízhozamú csatorna-gátrendszer kiépítésére van szükség, arról nem is beszélve, hogy az árvízveszély a generátorház esetén is fennáll. E helyett inkább, a domboldal kiválasztásakor, már eleve olyat érdemes keresni az idilli, háztáji gazdaságnak, amely mellett van egy bővizű patak, esetleg hegyi patak, amely mellesleg nem csak áramtermelésre, de kertöntözésre is alkalmas. (Svájcban látni ilyeneket, és Erdély, - természeti adottságait tekintve -, hasonlít hozzá, sok ötletet lehetne meríteni onnan.) Itt az a lényeg, hogy legalább 20-40 m magasságból másodpercenként legalább 30-40 liter vízhozamot lehessen kinyerni, ami elégséges 4-5 KWh elektromos áram megtermeléséhez. Nem akarok untatni senkit sem a technikai részletekkel, de maradjunk annyiban, hogy mindezt jól ki kell számítani, no meg az eszközök beszerzése is többezer euróba kerülne.
Mivel mondtam, hogy félmunkát nem végzünk és kétpilléres áramellátást érdemes tervezni, főleg, mert télen, amikor az ember versenyt vonyít a farkasokkal amiért a generátort meghajtó patak vize befagyott, szükség van napelemekre is. Természetesen ezek hatásfoka a legjobb esetben is csupán harmada a nyári napsütéshez képest, ezért minimum egy 2,5 KWh rendszer kiépítésére van szükség, ami egyharmados teljesítményével (kb 800 Wh) elég a legfontosabb hűtő-fagyasztó berendezések működtetéséhez. Ma még egy ilyen rendszer kiépítése min. tízezer euróba kerülne, ami persze irreális, de idővel majd csökkenni fog. Főleg, - ahogy egyik munkatársammal töprengtünk rajta - a kínai gazdaság robbanásszerű fejlődésével, olajfüggőségüket csökkentendő, mindinkább az olcsóbb, hatékonyabb napelemek gyártásra fognak összpontosítani.
Amint látod, még csak az írásod első bekezdéséig jutottam el, csak most térhetünk rá a "kakaskukorékolásos ébredésre". Nos, tulajdonképpen ez jelenti a munka kezdetét, legfeljebb az embernek annyi ideje van, hogy mosakodás után megigyon egy kávét. Merthogy utána menni kell megfejni a tehenet, összeszedni a tojásokat, kiganyézni a pajtát és végül kihajtani a jámborságokat a rétre. Hiszen - ha jól sejtem -, ugyebár a tojás, tej, vaj, sajt nem csettintésre kerül a reggelizőasztalra. Aztán azzal a sok tejjel kezdeni is kell ám valamit. Vagy eladja az ember és hetente egyszer-kétszer jönnek érte, vagy magának kell kivinnie a piacra, ami délelőttig leköti az ember idejét. Vagy pedig - mivel a delej már rendelkezésre áll a generátorok révén - az ember fia, lánya, borja, megpróbálkozhat sajtkészítéssel, ami szintén adhat egy biztos jövedelemforrást. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mostanság már szinte köpésre állnak egymástól a bevásárlóközpontok, úgyhogy csak olyan minőségben és árban termelhet, ami a közeli faluban, kisvárosban kelendőbb a tömegcucc helyett. Ezért aztán érdemes például dióval, vagy erdei gombaszeletekkel érlelt csemegesajtot is készíteni. Ja és ne felejtsük el, hogy élelmiszer-árusításhoz bizony ma már kőkemény engedélyek is szükségesek, nem úgy van ám, mint régen, hogy az ember csak úgy kimegy árulni a piacra (áldassék az EU törvényhozóinak kopasz feje).
A Buksival történő reggeli sétát (beleértve a joga gyakorlatot), nyugodtan el le felejteni, mert a ház körül rengeteg meditációs munka akad. Vagy fát kell hasogatni - ahogy mondod testedzésből, vagy ásni kell a kertet (ezt is testedzésből), vagy gyomlálni, vagy kapálni, vagy öntözni, vagy kaszálni, vagy metszeni a fákat, vagy a szőlőt. Ezenkívül bizony permetezni is kell, mert ma már szinte alig akad olyan gyümölcs- vagy zöldségféle, amely rezisztens lenne a különböző gombabetegségekre, rovarokra. Addig-addig kisérleteztek a nemesítésekkel, míg sikerült olyan bőtermő zöldségeket létrehozni, amelyeket kétperc alatt felzabál a lisztharmat. Na persze kinek éri meg az ilyen növény-nemesítésekkel foglalkozni? Hát persze, hogy a permetszer és vegyianyag gyártó cégeknek...
Szóval lassan-lassan tíz óra van, amikor érdemes utánanézni az ebédnek is. Persze előtte lehetne szedni - bűntudattal vagy anélkül - néhány pompás virágot is a kertből, feltéve, hogy az a kerge kecske előző este még nem legelte mindet le. Amit meg véletlenül nem vett észre, azt úgyis eltaposta kifelé menet a virágágyásból.
Egyszusszra ezek jutottak eszembe, majd még írok a délutáni elfoglaltságokról is, amint lesz időm. És, ha belegondolsz, az égvilágon semmi különös nincs ebben, csupán arról a háztáji életmódról van szó, amelyben nagyanyáink, nagyapáink, őseink éltek nap mint nap, évszázadokon át. Csakhogy minket megfertőzött már a civilizáció kényelme, fejünket modern rabszolgaságba hajtva veszítjük el előbb természetes életterünket, majd egészséges önmagunkat a média agymosó tevékenysége által. Szó sincs arról, hogy a civilizáció ellen prédikálnék, hiszen a régi időknek is megvoltak a maga nyomorúságai, gondoljunk csak egy egyszerű tüdőgyulladásra vagy egy manapság rutinműtétnek számító vakbélgyulladásra, amiben akkoriban azért naponta haltak meg emberek. Én csupán az egyensúlyról és a természethez való egészséges visszatalálásról írogattam kicsit viccelődve, de talán mégis inkább komolyan. :-)
-
-
Jajj, dehogy bántom én Emesét, nagyon jól ír, és őszintén örülök, hogy megosztotta az álmait velünk. Csakhát, ha az ember viccelődik, könnyen félre lehet érteni, remélem nem haraxik meg, szóval tényleg eszem ágában sem volt bántani őt.
A Te írásodat a gyermekkori emlékeidről is élvezet volt végigolvasni, csak örülni tudok, hogy egyre több ilyen gyöngyszemmel gazdagszik e hely. :-)
-
-
Köszönöm.
Saroltáék tényleg ügyesen csinálják, időnként levelezünk egy sort a kerti dolgokról, csak mivel én vagyok a világon a leglustább és legrosszabb levélíró, néha sokat kell várjon a válaszomra. Most amúgy csendben röhögök, mert jóideje már rajta a sor, hogy írjon, így lesz mivel takaróznom. :-)) (Nagyonis tudom, hogy rengeteg dolga van, csak vicceltem, remélem nem olvassa el. :-))
-
-
Köszönöm Zsuzsa, hogy segítségemre siettél de az igazság az, hogy cseppet sem bántott amit Csaba írt, sőt.
Halgátasomnak oka inkább az volt, hogy több időt vesz igénybe amíg megszülök egy-egy bejegyzést, ugyanis a magyar nyelvtan tudásom már megkopott egy kicsit amióta itt élek Kanadában, ezért többször is átnézem bejegyzésem mielőtt fel merem tenni az oldalra. Ez az oka annak is, hogy kerülöm a chat-et.
Csaba, nagyon jót szórakoztam a válaszodon, ez már megérte szabadjára engedni a fantáziámat. Várom a következő bejegyzésed vagyis a bejegyzésem második felével kapcsolatos remélhetőleg szintén humoros kritikát.
Tudom, hogy az álmoknak nagyon sokszor kevés közük van a realitáshoz, az én földi Édenem is csak elmelétileg lenne idillikus meg romantikus. Nem a technikai oldalában látom a nehézséget, hiszen „csak” pénz kérdése lenne azt megoldani. Az internet használata, messze a nyüzsgő várostól itt Kanadában már nem probléma (rocket stick mobile internet). Inkább az önfenntartást igénylő munka mennyisége az, amit fel sem tudok mérni időben, hiszen még sosem volt alkalmam megtapasztalni azt.
Valószínű gyerekeimnek még nagyon sok évtizedbe telik, hogy belefáradjanak a város zajába, ezért még ha megvalósítható is lenne egy ilyen álom – majd kiderül ha Csaba elemzi a második részét is a bejegyzésemnek – csak nyugdíjas korban lenne aktuális, amikor már valószínű nem lenne elég energiám ahhoz, hogy belevágjak.
Ezért maradok az álom világánál és menedékként a város zajától egy nagyon stresszes nap után lehet úgy meditálni, hogy magad elé képzelsz egy idillikus környezetet, mint ahogy Zsuzsa is teszi és megpróbálod minél reálisabbnak elképzelni, a hangok (csobogó patak), színek (fák, virágok) segítségével, és ha sikerült elengedned a zavaró gondolatokat, megtapasztalhatod Édent (én az enyémet, te a tiedet) itt és most.
Csaba, tied a szó!
-
-
Kedves Emese,
ez nem egy magasröptű, szépirodalmi folyóirat, nyugodtan írj hibával vagy hibátlanul azt, ami és ahogyan jólesik. Ez egy szabad fórum, leülünk egymás társaságába, mesélünk, viccelődünk, komolykodunk, ha van rá ok, akkor szomorkodunk, a lényeg az, hogy szabadon engedhetjük a fantáziánkat, pont úgy mint a televíziózás előtt szórakoztatták egymást őseink a tűz körül. Így születtek aztán azok a gyönyörű mesék és legendák, amiket gyerekkorunkban Benedek Elek könyveiben is olvashattunk. Úgyhogy az írásom semmiképp se befolyásoljon, mert egyáltalán nem kritika az irásodra, egyszerűen csak továbbszövögetem a gondolataidat egyszerre hülyéskedve, egyszerre gyakorlati dolgokat, kérdéseket is felvetve.
Egyébként meg hidd el, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal nekem is (másnak is) jónéhány órába kerül összehozni egy-egy írást, napközben, kocsiban, munka közben, bevásárláskor eccercsak elvigyorodik az ember (figyeld meg, milyen gyanakvóan néz rád ilyenkor a többi ember), mert beugrik egy kép, egy vicc, egy történet, amit beleszőhet az írásába. Szóval így van ez, az álmaidról meg kár lemondani, öregkorodban is meg tudod valósítani azokat, főleg, ha már most elkezded tervezgetni. Persze írva van, hogy ember tervez Isten végez, de az is írva van, hogy segíts magadon és Isten is megsegít. Ez van, ami biztos, hogy semmi sem biztos. :-)
-
-
Kedves Emese,
naszóval az ebédnél hagytam abba, vagy pontosabban előtte írtál olyat, hogy "miközben kedvesem zenélne". Vizuális típus vagyok, előttem van, amint egy térdnadrágos, baseballsapis fickó levág egy andante gitárszólót AC/DC módra a konyhádban, miközben meghatottan krumplit pucolsz a levesbe. Jó dolgok ezek, anno nagyszüleink is mindig hallgatták a "Jó ebédhez szól a nóta"-t a rádióban.
Az ebéd utáni sziesztával tökéletesen egyet tudok érteni, de speciel én többé nem próbálkozom függőággyal. Először amikor beleültem, seperc alatt tarkóra estem a másik oldalon. Másodszorra már óvatosabb voltam, egy lenyúló faágba kapaszkodva helyezkedtem el és biztonságból nem eresztettem el, amíg el nem állt a vérkeringés a karomban. Persze, amint elszundítottam, úgy estem pofára, hogy az állammal értem földet, mivelhogy a karom zsibbadt volt. Na ekkor az agyam eldobta a ékszíjat, úgyhogy fogtam két kapát, az ásót meg a gereblyét és négyoldalt lecövekelve kikötöttem a nyugágyat, így aztán tudtam is szunnyadni egy órácskát. Ébredés után, az volt az első amit érzékeltem, hogy a hátam felvette a nyugágy lágy, kerekded formáját, ami kapáláskor jól jön ugyan, viszont favágáskor már nem elég a lendülethez. Úgyhogy miután a csípőcsontomat letuszkoltam a lapockámtól, az első kezembe akadó kaszával felmosóronggyá aprítottam a függőágyat.
A kiadós úszás is csodás dolog, s miután lecibáltátok magatokról a gyógypiócákat, tényleg érdemes bemenni ismét a piacra, eladni a felesleges javakat. Egyébként ez most komoly, hogy csak úgy belovagoltok, semmi szekér, vagy utánfutó nélkül? Hát végülis az is jó, ha egy-egy ilyen 90 literes hátizsákba bepakoljátok a felesleges görögdinyéket, a réseket kitöltve kis kockasajttal, meg paradicsommal, aztán békésen elporoszkáltok, a ló ígyis-úgyis bírja. A téli eltevéshez a legfontosabb kellék a celofán meg a szalicil, úgyhogy a piacon visszafelé jövet ezt kell igazából venni. Na meg lisztet, olajat, cukrot, ha már úgyis van két nagy hátizsák. Hazafelé poroszkálva a folyóparton felfelé, meg lehet csodálni a lenyugvó nap sugarában meg-megcsillanó szivárványszínű pisztrángokat, amint a vérmedvék pajkos mancsaik között fickándoznak.
A kertben elköltendő vacsi előtt érdemes némi szúnyogriasztó füstölőt is bedobni a parázsba. Ez ugyan nem hat semmit, de legalább olyan büdös lesz, hogy tudatalatt fokozza azt az illúziót, hogy az egész megyéből sikerült kiűzni minden kis vérszívó rohadékot. Tökéletesen igazad van, a gyertyafényes vacsora után, borospohárral a kézben, a hulló csillagokban gyönyörködve, valóban a legnemesebb kívánságok jutnak az ember eszébe. A szépségkirálynőkhőz hasonlóan, nekem is mindig a világbéke az első, s csak eztán jön az, hogy a veteményesben tomboló kisköcsög vakondot ütné már meg a gutta. Ezt az idilli békét legfeljebb csak sufniban eldurranó főzőüst tompa puffanása zavarhatja meg, s az égre törő pálinkafelhő gomolygásából következtetni lehet az elpárolgó nedű mennyiségére és szeszfokára.
Az őszi munkáknak is megvan a maguk szépsége. Versenyfutás a mókuscsaláddal a lehulló dióért, mogyoróért, egymás kölcsönös ijesztgetése a vaddisznócsordával tengeritördelés közben és a szőlőt dézsmáló seregélyrajok hajnali hessegetése. Aztán a télire való tűzifát is be kell szerezni, de ez sem úgy van mint régen. Hiába van egy saját tulajdonú kiserdőd a házad mellett, fát csak szigorú engedéllyel termelhetsz ki, és mindig pótolnod kell fiatal csemetékkel amit kivágtál. Ez mondjuk nem egy rossz dolog, az angolok már a századelőn tarra vágták a dombjaikat, azóta sem regenerálódtak. Ők sem, elég csak rájuk nézni.
Mielőtt az ember egy szép nagy rönköt a lova után kötne, érdemes körbenézni egy kicsit gombaügyileg is, mert van amit szárítva, van amit fagyasztva jól el lehet tenni télire. Soxor elmélkedtem már gombászás közben, hogy valójában a csiga a leggyorsabb élőlény, még a gepárdnál is gyorsabb. Mert, miért van az, hogy este még sehol sincs se gomba, se csiga, viszont hajnalban már, ahogy kidugta a kalapját, ott tanyázik rajta a csiga. Aszonta egy tudományos gombaszakértő, hogy azért, mert alánőtt. Francokat, ez is csak elméletben látott még gombát... méghogy alánőtt... az aranyered nőtt alád, ezért beszélsz ilyen zöldeket! Meg aztán a másik, hogy bóklászás közben a sok mérges gomba után végre találok egy szép ehető csokrot, de amikor lehajolok, látom, hogy körbesz.rták az őzek,. De miért pont azt?! Miért nem a félméterrel odébb, rajtam vihogó galócát?!
A betakarítás utáni száraz kóré meg lehulló falevél égetés egy külön esemény, amit jó dolog egy kis diétás sültszalonnázással, sülthagymázással és borocskázással megünnepelni, amikor már csak a parázs marad. Előtte érdemes beszólni a tűzoltóknak is, mert távolról azt hinnék, hogy kóbor tűz van, ne jöjjenek ki potyára, csökkenne a sikerélmény-hányadosuk. Meg a sültszalonnám. Reggel érdemes körbenézni, ha nem égett le semmi, kezdődhetnek a földművelési munkálatok. Az ember csinálja vagy lóval, vagy derékból egy jó nagy parasztásóval, de motoroskapával semmiképp se. Van az a vicc, amikor a kapatos férj hazamenve nekiesik az asszonynak, aztán egy idő után büszkén rákérdez, hogy "naugye, neked is jó", mire az asszony "igen, majd ha befejezted a szőrbodorítást és jobban elmélyedsz...". Naszóval ilyen a motoroskapa is, arra jó, hogy bodorítsa a felszínt, de arra már nem, hogy mélyebben megforgassa a földet.
A téli sportok űzéséhez a bemelegítést legjobb egy kis hótakarítással kezdeni. Ehhez legalább félméteres hó szükséges, az úgy kellemesen megmozgatja az izmokat, miközben az ember gondolatban többször elküldi az anyjába Holle anyót. Mindenképp jó tisztában lenni azzal, hogy az északi sarrkörön túl van-e a kis házikó, vagy sem, ugyanis előfordulhat, hogy hajnali tíz órakor sem világosodott még ki. A sarkkörön túl nincs ok az aggodalomra, ezt csak azt jelenti, hogy beköszöntött a sarki tél és a depresszió. Minden más esetben viszont érdemes kinyitni az ajtót, és a bezúduló hótömeget a szemetes lapáttal összeszedve, betuszkolni a vécébe. Ezután lehet nekifogni az ereszig érő hófalba egy járatot fúrni, majd szakszerűen kiásni a házat a hótakaró alól.
Napsütéses időben érdemes próbálkozni műlesiklással is a dombról, miközben egyik bottal hessegetjük a sarkunkat nyalogató farkasokat. Emlékszem eccer egy barátommal felmentünk télen a Normafához, s mondta, hogy csatoljam fel én is a sílécet, csusszanjak le. Közben magyarázni kezdte a kanyarodást, mondtam, "ne idegesíts, gyerekkoromban eleget síeltem már". Indulás után meglepve tapasztaltam, hogy a kanyarodás csak egy erős mentális akarat maradt, nyílegyenest gyorsultam egy kisebb facsoport felé. Érkeztek is a jótanácsok a felfelé igyekvőktől, hogy "ideje lenne enyhén kanyarodni", majd később "térdet be, most már tényleg kanyarodni kéne", végül közvetlenül a facsoport előtt még hallottam a vihogó ad-hoc zsűrit "így se rossz, fünfkomedráj, fünfkomezíben...".
Mosmá' visszafogom magam, mert marhára fogy a ténta a billentyűzetemből, inkább írjatok Ti s olvasom én. Erről jut eszembe, a Házsongárdban van egy sírfelírat, hogy "itt nyugszom én, olvasod Te, nyugodnál Te, olvasnám én". A baj csak az, hogy az időnként ott elhaladó temetési menet fel-felröhögött a koporsó mögött, de még az elöl haladó kezdő pap is mélyebbre hajtotta a fejét, miközben csendben rázkódott a válla...
Hát ezek mennek, meg a bárányfelhők... Éden ügyileg.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
