Tele vagyunk közhelyekkel. A nagy lélekfájdalmakat mindegyre közhelyekkel próbáljuk enyhíteni. Mert a közhelyek a legnagyobb igazságok. Még akkor is, ha néha fitymálva beszélünk róluk. Ilyen “az élet megy tovább”. Egy óriási közhely, ugyanakkor hatalmas igazság. Mert az élet TÉNYLEG mindig megy tovább. Bármi történjék is. Kegyetlenül peregnek a percek, órákká dagadnak, majd napokká, hónapokká nőnek. Egy ideig még benned van az öröm vagy a fájdalom, sőt, az is gyakran megesik, hogy ahányszor…

Figyelte ahogy szuszog. Vajon lélegzik még? Hátul az ágyban voltak ők, a gyerekek. Anyu előbbre ült, a fotelben. Bármilyen adást nézett a tévében, belealudt. Sípolt a tüdeje ahogy vette a levegőt. Ha felébredt és már tudatosabban vette a levegőt, a sípoló hang megszűnt. Ilyenkor ő megijedt. “Jaj Istenem, ugye lélegzik még?” Kislány volt, de benne volt az a mély aggodalom, ami a túlérzékeny embereket jellemzi. Egyszer egészen nagy fiúkkal is összeverekedett Anyuért. Tél volt, olyan régi,…

 Faarccal lépett oda hozzá a fiatal lány. Pindurka papírdarabot nyújtott felé. "Mosolyogjon gyakrabban" - mondta. A faarc nem lágyult mosolygóssá. Lenézett a kezében tartott kis papírra. Két szem és egy felfele görbülő száj. Mosolyka. Szmájli, ahogy a fia szokta mondani. A fia. A nagyobbik. Szereti őket, közhelyesen beléjük kapaszkodott mindig, mikor válásról esett szó. Mikor kicsik voltak, azért nem léphetett, mert még nevelésre, példamutatásra szorultak. Most, hogy már felnőttek,…

A nő a posta előtt állt napok óta. Első ránézésre nem volt semmi különös rajta. Hétköznapi szoknya, egyszerű ing, szolid szandál. A testtartásában volt valami, ami figyelmesebb szemlélőnek feltűnt. A háta természetellenesen egyenes volt, bal lába a jobb előtt, mintha indulni szeretne. A szeme megdöbbentően szokatlan fényben csillogott. Őrültnek is látszott, ugyanakkor szinte sütött belőle az értelem. Szép ívű száját szorosan összecsukta, kissé túl hegyes orra finoman mozgott, mintha folyton…