Az asszony szája sarkában keserű vonás húzodott, soha nem görbült felfelé, senki nem látta még mosolyogni. Tette a dolgát egyfajta konok hallgatással, ritkán szólalt meg, akkor is csak azért, hogy dorgáljon vagy utasítson. Nem volt hangos a szidása, de ha valakire ránézett, az illető gyorsan elkapta a fejét, és csinálta amit kellett. Szúros volt a tekintete, ám mást nemigen lehetett megállapítani a sötét íriszű barna szempárból. Szokatlan volt, mintha egy kemény üvegfal vette volna körül.…

Ha hiszitek ha nem, tudom, hogy mire valók a használati utasítások...Ha hiszitek ha nem egyszer volt olyan is, hogy egyet elejétől a végéig elolvastam! Ma is emlékszem a szövegre...Büszke vagyok rá, hogy megjegyeztem...Így szólt: "Ne tegye ki sugárzó hőhatásnak!" Azt már nem tudom minek a használati utasítása volt, de ugye, hogy nem egy könnyű szöveg? És én megjegyeztem! És nem is tettem ki hőhatásnak! 

De hát arról már nem tehetek, hogy…

Már megint nyugtalanok...Mindegyik. Annyira érzékenyek, hogy amint az egyikük hangulata változik azonnal megérzik. Ilyenkor nagyon nehéz velük. Istenem! Mennyi türelem és szeretet kell legyen az emberben, ha velük, közöttük dolgoznak. A "kintiek" csak azt mondják : a bolondok. De vajon tényleg ők azok akik nem normálisak? Hisz ezek az emberek csak lelki sérültek...

 Itt van mindjárt Anna, a fiatal lány. Öngyilkos akart lenni. Idejében rátaláltak, de azóta nem szólal meg. Csak mered…

Már zsenge gyerekkorában úton volt mindig. A szüleivel. Anya és Apa mindig vitte. Hol azért mert muszáj volt tovább állni, hol azért mert megunták a környéket. Laktak körgangos bérházban, hatalmas lakásban, laktak kis vályog viskóban, egy elfeledett, poros faluban, laktak pici kis faházban egy gyönyörű tisztáson.



Ez a pici kis faház lett álmai otthona, ahova azóta is visszavágyik. Ott szabad volt nagyon, ott boldog volt nagyon...Nem emlékszik, még nagyon kislány volt, hogy hol állt…

Itt vagyok, szeretnek,

Megnőttem, nevelnek.

Szenvedek, értenek,

Emberként tisztelnek.

Rongy vagyok, csavarnak,

Föld vagyok, taposnak.

Hús vagyok, harapnak,

Fa vagyok, kivágnak!

Szeretnek, gyűlölnek

Kívánnak, megvetnek.

Kacagnak,…

Szerette a robogó vonatból szemlélni a tájat. Szerette, amint elsuhanva a házak, nyaralók, puszták, fenyvesek mellett, fel-fel villant egy-egy életkép. Mint most is. Ott annak a nagy háznak az udvarán két kamasz unottan passzolgatta egymásnak a labdát. Igazi focilabdát.  Nem volt semmi öröm a játékukban. Vajon miért? Talán túl sok mindent, túl könnyen kaptak meg rövid életük során, így nem lelték örömüket egy egyszerű labdajátékban. 

 A következő kép egy falu széli ház, előtte kispad,…

Nővérért kiáltott, az azonnal hívta az orvost. Magához tért...Istenem, magához tért...A legmélyebb lelki fájdalomban sokszor már-már attól félt, hogy többé nem tud beszélni vele, nem tud szólni hozzá, nem mondhatja el mennyire szereti. Sok érzés kimondatlanul marad.  De nagy az Úr hatalma, lám, most elmondhatja neki. 

 Ült az ágy szélén, nézte és peregtek a könnyek a szeméből. A férfi csendesen simogatta a kezét, és suttotgta: 

" Ne…

Peregtek az ablakon az esti fénytől ezüstös esőcseppek. Mint az életben a percek, a napok, jutott eszébe. Ült a tolószékben és nézte amint csillogva leperegnek az üvegen. Elmerengett. Szája sarkában a megkeseredett vonást kissé lágy mosoly váltotta fel. Emlékezett...

  Milyen eleven volt azon az estén! Akkor is esett, de ez őt a legkevéssbé sem érdekelte. Nem azért állt az ablaknál, hogy a múlton merengjen...Türelmetlenül topogott, apró, fekete lakkcipőbe…

Egyszer egy szép napon Tavasz, Nyár és Ősz leültek beszélgetni. Jó barátok voltak, de mivel mindannyian nőneműeknek lettek teremtve, bizony bizony egy kis rivalizálás is kicsendült a szavak mögül. 

  -Ó, kedveskéim, micsoda szép napunk volt amikor először tettem be a lábam a világ kapuján!- szólt Tavasz.- Langyos napsugaraimtól minden életre kelt, a csupasz faágakon bontakozni kezdtek a finom kis rügyecskék, az állatok előbújtak rejtekhelyeikről, az…

Siess! Szedd a lábad! Haza kell érnünk, megfagyunk!- szólt ingerülten a tíz év körüli kislány a fiúcskára. Vacogtak a téli estében, kesztyű egyikükön se volt, csizma is csak a fiú lábán. a kislányon egy valamikor bundás, sok számmal nagyobb, szakadt  papucs. Vékony kis alakjuk elveszett a hirtelen leszállt sötétségben, szaporán lépkedtek a buszmegálló felé. 

 A buszon valamivel jobb lesz- vigasztalta az öccsét a lány, mikor látta, hogy már lefelé görbül a szája.…

Nanó és Papó csendesen üldögélt a kemence mellett. Csak a fahasábok pattogása hallatszott. Réges régen lehettet volna gáz a házikóban, de az öregek ragaszkodtak a fa adta meleghez, hiába kérlelték a gyerekek, hadd vezessék be. Hiába hivatkoztak arra, hogy Papó se fiatal már, elcsúszhat ahogy a fát hordja be, a fiúk sem lehet mindig itt, a vejük meg nem is hord be egy marék gyújtóst sem mikor itt van. Nem rossz ember, de városi, nem is érti mi az a fahordás. 

 -Hideg van odakünn, Nanó,…

   Szegény Pista volt az utca bolondja. Vajon az hogy van, hogy amikor az ember lánya gyerekfejjel látta , pont olyan volt mint most? A ráncok talán közelebb érve látszanak, de az egész ember nem változott. 

 A hangja meg végképp nem: - Ezmiez? hihihi, ezmiez? -mutogatja a kezében szorongatott valamit. Mikor mit. Emlékszik, mikor kislány volt, egyszer bolond Pista egy apró madarat szorongatott a markában, mikor elétolta, hogy "ezmiez?", kinyitotta a…